Mihez képest?

Az ezredforduló egyik meghatározó református lelkipásztora, Cseri Kálmán Tízparancsolat című igehirdetés-sorozatát viszi színre Rajkai Zoltán. A budapesti Katona József Színház színművésze a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert támogatást a személyes előadás megvalósítására. Az alkotás, amelyet idén mutatnak be, igehirdetések felhasználásával juttatja el a Biblia üzenetét a közönséghez.

A legszebben beszélő hazai színészek egyike, társulatának hűséges tagja számtalan szereppel a háta mögött. Jelenleg is több darabban játszik.

Éppen 30 éve dolgozom a budapesti Katona József Színházban, szeretem ezt a színvonalas művészszínházat, az alkotóközösséget. Kiváló szerepeket kapok, a következő hónapokban több bemutatóm is lesz. Már túl vagyunk Line Knutzon dán író Mesteremberek című művének premierjén, március elején debütál Spiró György Főtitkárok című darabja Zsámbéki Gábor rendezésében, amelynek témája Kádár és Rákosi kapcsolata, én Gerő Ernőt játszom. Novák Eszter rendezővel március közepén indítjuk el a Moszkva–Peking Transzszimfónia című Kárpáti Péter-színdarab munkáit. Rendezőként dolgozom Német Ákos Deviancia című művén a 22 éve működő Karaván Színházban, amelynek fontos missziója a hátrányos helyzetű roma és nem roma fiatalok tehetséggondozása és kulturális integrációja.

IMG_7814.jpg

Rajkai Zoltán, a budapesti Katona József Színház színművésze

Fotó: Sereg Krisztián

Mindeközben jött az ötlet, hogy a Tízparancsolat témájából készítsen előadást…

A megtérésem óta, vagyis több mint 20 éve imádkozom azért, hogy színészként a nézők elé tárhassam Isten valóságát, a hitemet. A gondolat, vagy inkább az elhívás, hogy Cseri Kálmán igehirdetéseiből készítsek személyes előadást, most érlelődött meg véglegesen. Nem monodráma, tudatosan használom a személyes előadás műfaji kifejezést, hiszen az alapanyag nem drámai mű, hanem egy több mint 12 órás igehirdetés-sorozat, ebből készítek közel másfél órás előadást. Magam alkotom hozzá élőben a zenét, pontosabban a hangkulisszát, úgynevezett looperrel. Ez a „zenei“ hatás a filmzenékhez hasonlóan erősíti a dramaturgiát, meghatározza az egyes részek hangulatát. A hangeffektekkel segíteni akarom az elhangzó bibliai igazságok befogadását, továbbgondolását. Cakó Ferenccel, a világhírű grafikussal társultam, aki a homokanimáció műfajának feltalálója, és az ő, kifejezetten ehhez az előadáshoz készített művészi homokanimációi szolgáltatják majd az előadásom díszleteit. Ha elkészülünk, szeretnék országos missziós körútra indulni az alkotással.

Miért Cseri Kálmán igehirdetéseit választotta?

1998-ban a pasaréti református gyülekezetben az ő igehirdetéseit hallgatva jutottam hitre Krisztusban. A tanítása, hiteles személyisége nagy hatással volt hitbeli fejlődésemre. Kálmán bácsi húsz év különbséggel kétszer is hozzányúlt ehhez a témához, először az 1970-es, majd az 1990-es években. A Tízparancsolat egyre többször tölti be a gondolataimat, mert nyomaszt, hogy a nyugati kultúrák eltávolodnak az alapoktól. Keresztyén művészként felelősség nehezedik rám: a civilizációnk értékvesztettségét látva én az előadó-művészet segítségével adhatom tovább Cseri Kálmán hagyatékát, gondolatait a mai kor emberének, így teremtve meg a folytonosságot.

Miért olyan jelentős a Tízparancsolat?

A Tízparancsolat az Isten szövetsége népével. A törvényt Jézus Krisztus töltötte be a megváltással, amely a hitünk, a keresztyénségünk, a kultúránk alapja. Az Istentől elfordult emberiség messzire távolodott ettől a zsinórmértéktől, minden relatív, viszonylagos lett, ezért elengedhetetlen, hogy megértsük, mi a létezésünk, az Istennel való kapcsolatunk alapja. Eltorzítottuk az Isten képét, mint ahogy minden eltorzul az ember kezében, maga az ember is eltorzult képmás. Időről időre vissza kell nyúlni az alapokhoz, és megvizsgálni, mit is jelentenek nekünk Isten törvényei, hogy tudjuk, „mihez képest“ éljük az életünket. Ezt a „mihez képest“-et szeretném újra felmutatni. Rendeznünk kell a kapcsolatunkat Istennel, különben elveszünk. Az előadásom elsősorban azoknak szól, akiknek még nincs igaz ismeretük Jézus Krisztus megváltó munkájáról, arról, hogy mit jelent a törvény betöltése.