Márta, Mária, Éva: csak három a bibliai nőalakok közül. Azok közül, akik ott álltak a keresztnél, húsvét hajnalán a sírnál, és akik pünkösdkor várták a Lelket a férfiakkal együtt. Ott voltak a betegágyaknál és az asztal körüli szolgálatban. Ma is példaképül szolgálhatnak. Hekli Katalin, a Rákospalota–Óvárosi Református Egyházközség vezető lelkipásztora több mint húsz éve szolgál a közösségben. Nőnap alkalmából beszélgettünk az Ige tükrében szerepekről, formálódásról és arról, hogy mégis milyen az Isten által teremtett nő.
Melyik az a bibliai alak, aki a legközelebb áll önhöz?
Most Márta. Éppen vele foglalkoztam a bibliaóra kapcsán is. Ő a tökéletes ötvözete az Isten által alkotott nőnek. Azt a feladatot adtam a bibliaórán a nőtestvéreknek, hogy felolvasok a Mártáról szóló igeszakaszokat, ők pedig kizárólag pozitív dolgokat mondhatnak róla. Jöttek pozitívumok, de nehéz feladat, hogy csak jót mondj, hogy csak azt lásd. Miután megnéztük, hogy mit mond el az Ige róla, azt is megnéztük, mit mond róla Jézus: „Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel.” Nagyon megdöbbentett, hogy a Károli-fordítás így adja vissza, mert az eredeti nyelven az áll ott, hogy „sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz”. Ez azért egészen más, mint a „szorgalmas vagy és a sokra igyekezel”. Ezzel szemben tökéletesen leleplezi a női szívet – az enyémet is – és a cselekvő szolgálat mögötti rejtett indulatot. A nyugtalan, tettre kész, néha Jézust is megelőzni akaró, az Úristennél is mindent jobban tudó szent igyekezetet, ami nem feltétlenül építő. Ez a remegés, ez az aggodalmaskodás nagyon ott tud lenni a női szívben. Sok mindent kompenzál ezzel a cselekvő igyekezettel az ember. Jézus mindeközben alázatra hív. Rámutat a bennünk lévő aggodalomra és nyugtalanságra. A bibliaórán is rádöbbentünk, hogy milyen sokszor ez van bennünk.
Hol volt a nők szerepe az ősegyházban, és hol van most?
Hol voltak a nők? Ott voltak pünkösdkor, várták a Lelket a tanítványokkal együtt, ott voltak az imádságban és a könyörgésben. Ott voltak az asztal körüli szolgálatban, a betegek ápolásában. Ott voltak húsvét hajnalán Jézus sírjánál és a folyóparton, ahol az apostolok hirdették az Igét. Hol vannak ma? Az iskolákban, a hittanoktatásban. Mindenütt. Ma ugyanúgy helye van a nőnek az egyházban, mint az apostoli korban. Helye van a Máriáknak Jézus mellett, a csendes, alázatos, csak tanuló és imádkozó típusú női karaktereknek, és helye van az ügyes kézműves, az ügyes takarító, az ügyesen kommunikáló, szervező és tanító nőnek is. A lényeg, hogy a helyén legyen és önazonos legyen abban a szerepben, amelyben van.
Ön könnyen megtalálta a helyét a szolgálatban?
Először hittanoktatóként végeztem, és pont ott, a gyakorlatok során volt bennem a mártai igyekezet – isteni akarat –, amikor találkoztam a gyerekek tekintetével, sorsával. Isten jelezte nekem, hogy ők jönnek valahonnan: családokból érkeznek. Akkor arra jutottam, hogy a gyerekeket tanítva és szeretve őket és a szüleiket Jézushoz, az ő szabadító szeretetéhez tudjuk vezetni. Így jött az elhívásom a teológiára, hogy a felnőttekhez is szólhassak. Hamar felismertem, hogy ez nem is olyan könnyű. Tudok beszélni, tanítani, él bennem az Ige iránt alázat, de akkor tud igazán kiteljesedni a szolgálatom, amikor már kialakulnak a személyes kapcsolatok. Isten megmutatta, hogy ebben is fejlődhetek, és elkezdtem a lelkigondozói képzést, mert életek vannak ránk bízva, és ez valóban élet-halál kérdése. Egy-egy szó, jelenlét, csendes kísérés vagy Ige számít, hogy hogyan találja el a másikat. Meggyőződésem, hogy a tanulás, a csendben lét és a tanítás nemcsak engem, de minden nőt végigkísér. Akár csak anya, akár irodai munkás vagy egyházi szolgálattevő. Mindegy, hogy lent vagy fent van, ott van a vállán a felelősség, hogy kitől kapta, amit kapott, kire mutat és kihez vezet.
A női lét része a szépség? Hol látja a legnagyobb félreértéseket ezzel kapcsolatban?
Fontosnak tartom, hogy a bölcsességirodalom sokat beszél a női szépségről. Az Énekek énekében olyan jó újra és újra olvasni, hogy azt mondja a szerelmes férfi az ő mátkájának: „szép vagy”. Szerintem az Isten is, amikor gyönyörködik – és maradjunk a nőnél –, akkor azt üzeni: „szép vagy”. Eszembe jut a derék asszony dicsérete (Péld 31,10–31), mert ha van közepe és tartalma az életednek, akkor megszépül. Még az is megszépül, aki talán egészen átlagos külsővel vagy adottságokkal rendelkezik. Akiben ott él az Isten, az szép. Látom az idős, istenfélő asszonytestvérek szépségét, és látom a fiatalokét. De látom azt is, aminek látszani szeretnénk, és ebben nagyon sokan elvesznek. „Olyannak kell lennem, mint a másik.” „Ugyanúgy kell gondolkodnom, éreznem vagy kinéznem”. Ez hazugság. Egyedi alkotás minden nő, minden ember. Az Isten dicsér, és az Isten gyönyörködik benne. Mégis sokan küzdenek a „nem vagyok elég” vagy a „nem vagyok elég jó” frusztrációjával, megkötözöttségével. Pedig meg kell hallani az Isten szavát, mikor azt mondja: „enyém vagy”. Ő elfogad és befogad úgy, ahogy vagyok. Engem mindig meg akart fésülni az előző lelkészem édesanyja, mielőtt prédikálni mentem a templomba. Egy kicsit rakoncátlan a hajam, amit nagyon szeretek, mindig is szerettem. Általában akinek hullámos a haja, az egyenest szeretne, akinek egyenes, az hullámosat. Nekem nem volt ilyen vágyam. Pont a múltkor mondtam ki egy dolgozói áhítaton, az óvodában, hogy nekem a hajam az olyan, mint maga az életem: van gyökere, és van egyfajta szertelensége, szabadsága. Azt hiszem, hogy az Isten szemében kedves a szabadsága is.
Hogyan látja a nőket? Nemcsak a gyülekezetben, hanem a társadalomban is? Milyen küzdelmekkel találkozik?
Látom a dilemmákat. A karrier és család dilemmáját. Hogy mi az igazán fontos. És ebben látok sok kudarcot és megbánást. Látom, hogy sok helyen elteltek az évek és annak a lehetősége, hogy akár édesanya legyen valaki. Küzdenek a megnövekvő igényekkel, az egyedül megélt, karriert középpontba helyező élettel. Túl sok az elvárás, a megfelelési kényszer. Az, hogy kell két-három-négy gyerek mert az az elvárás, vagy hogy úgy is lehetek nő és úgy is lehetek Istennek tetsző megváltott gyermek, hogy akár egy gyermekem van, vagy egy sem. Nagyon sokat hallottam az itteni szolgálatom során az alázatot emlegetni. Sokszor megsebzett és megsértett ez a szó, de nagyon sok mindennel szembesített is ezáltal a szó által Isten: akár a saját házasságomban, akár a férfiakkal való kommunikációban vagy a saját nőiességem megélésében. Igenis, jelenjen meg az az alázat, amiben az Úristen gyönyörködik. Ezekkel oda kell állni az Isten elé. Legyen hangosabb az Úr Jézus! Annyira bennem van Túrmezei Erzsébet Átragyog-e rajtunk? című verse. Ebben a kicsi gyerek kérdezi az anyját a templomban, miközben nézi a festett ablakokat, hogy ki az a tizenkét alak, akiket a mozaik ábrázol. Az a válasz az édesanyjától, hogy ők a keresztyének. A kisfiú másnap az iskolában összerakja ezt a fejében, és arra jut, hogy „a keresztyének olyan emberek, akiken átsüt a nap”. Nekünk is engednünk kell, hogy átsüssön rajtunk a nap. Nem elnyelni az Isten fényét, hanem engedni, hogy átragyogjon rajtunk.
Ön miben éli meg a hivatása során leginkább a nőiségét?
Érdekes és jó volt végiggondolnom, hogy ki által lettem nő, hogy kié vagyok. Gondolkodtam Éva és Mária alakján. Az a gondolat fogott meg, hogy Éva az, aki kapta az életét, és Mária, aki hordozta az életet. Kiváltképp most, ahogy a témával is foglalkoztam, nagyon megragadt bennem: micsoda ajándék, hogy életet adhatunk. Annyira ott él bennem Mária „reflexe” az angyali szó után, hogy elkezdi magasztalni az Urat. Én a vigasztalásban, a beszélgetésekben, a lelkigondozásban élem meg, hogy nő vagyok. Azt gondolom, hogy az a fajta empátia, az a fajta kapcsolódási és ráhangolódási képesség és az ott gyakorolt csendes jelenlét mind-mind fontos számomra. Emellett szeretem a szépet, szeretem az igényest, és alapelv számomra, hogy az Istennek a legtökéletesebbet, legszebbet kell adni, merthogy ő azt érdemli. De a ragyogásban is nő vagyok – abban, hogy Isten örömét át tudjam és merjem adni – és az örvendező keresztyén élet megélésében, a nevetésben. A szívből jövő nevetésem lehet, hogy nagyon harsány és hangos, de akkor, abban a szív szerinti odaadásban benne vagyok. Az Isten örömét megmutatni: ez szerintem nőként az enyém.