MRE Zsinat: Balog Zoltánt és Molnár Jánost választották a testület lelkészi és világi elnökének

A Magyarországi Református Egyház választójogi törvénye értelmében a Zsinat lelkészi elnökét a négy egyházkerület püspökei, világi elnökét pedig a négy főgondnoka közül választják. Az elnöki jelölést Balog Zoltán dunamelléki püspök és Fekete Károly tiszántúli püspök, valamint Molnár János tiszántúli főgondnok és Nemes Pál dunántúli főgondnok fogadták el.

A szavazás előtt mind a négy jelölt rövid köszöntővel fordult a testület felé.

Balog Zoltán püspök a Bibliaolvasó kalauz szerinti szerdai igeszakaszra hívta fel a figyelmet, amely arról szól, hogyan adta át életét értünk Krisztus – és hogyan kapta azt vissza. „Mindenki odaadja valamiért az életét, mi erre adtuk: hogy magyar, református keresztyén módon Krisztus igéjét szolgáljuk – fogalmazott Balog Zoltán. – Én is odaszántam, akkor is, ha sokszor hátat akartam fordítani. De az, aki értünk odaadta életét, nem engedi, hogy visszavegyünk abból, ami odaadtunk – és azt sem engedi, hogy csak félig adjuk oda.”

Balog Zoltán felidézett egy személyes történetet arról, amikor a Debreceni Református Kollégium diákjaként elindult a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” elnevezésű versenyen, melynek következtében ellátogathatott a Szovjetunióba. Mint mondta, sikerült Bibliákat csempészniük egy ottani baptista közösséghez, ahol azonban – az akkori helyzetre való tekintettel – gyanakvóan fogadták. Amikor a gyülekezet egyik tagja megkérdezte tőle, szereti-e Krisztust, minden korábbi bizonytalanság ellenére határozottan tudott válaszolni: „Erre nem lehet mást mondani, csak igent vagy nemet. Azt feleltem, »Igen, szeretem«, és akkor eldöntöttem, hogy szolgálni akarom Őt és teológiára megyek” – emlékezett vissza. Bár azóta sok minden történt személyes életében és hitéletében is, de azt vallja: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, ezért állhatok, állhatunk itt. A szolgálatunkhoz két dolog kell a hiten túl, bátorság és alázat.”

„Nem csupán a ciklusváltás ideje jött el, hanem ebben a rendkívüli időszakban egy cezúrához érkeztünk, hiszen az Egyház Ura már elindította az egyházi élet átalakítását, aminek folytatását tőlünk várja. Talán azért kaptuk a vírus okozta válságot, hogy most már ne halogassuk tovább a változtatást, hanem tegyünk érte” – köszöntötte a testület tagjait Fekete Károly. Mint mondta, gyakorlati teológusként személyes elköteleződése, hogy egyszerre segítse a keresztyénség megélését a hívőknek és a gyülekezetbe való bekapcsolódást is. Egyházi vezetőként a lelki élet inspirálását tartja küldetésének, ezért kezdeményezni szeretné a zsinati munka spirituális légkörének erősítését.

„Meggyőződésem, hogy egy megváltozott közérzetű, életteli zsinati munka életkedvet vihet a gyülekezeti hétköznapokba, és maga is teret adhat a gyülekezeti kezdeményezéseknek. Ha ez nem változik, akkor marad a formális, kipipált, kötelességszerű üléskezés” – hangsúlyozta a tiszántúli püspök, és hozzátette: „Hiszem, hogy az örömteli keresztyén emberé a jövő, hiszen mi Isten Országa felé megyünk. Több az egyház, mint amiben a látható egyház adta feladatokkal foglalkozunk. Több annál, mint amivé tettük, amennyivé redukálják mások és amennyit mi is látunk belőle! Azt a meggyőződést kell tükröznie zsinati munkánknak, hogy a testületi vezetés nem téveszti szem elől a láthatatlan egyházat sem. Magasabbra néz és nem a pillanatnyira.”

Fekete Károly szerint kiemelten fontos a következő ciklusban, hogy a zsinat inspiráló munkát végezzen, központosítás nélkül erősítse az egység kereteit, váljon tanuló közösséggé, megújuló istentisztelettel segítse a keresztyén életforma kiteljesedését, érvényesítse a missziói gondolkodásmódot az anyagiak terén is, illetve segítse tehermentesíteni a lelkipásztori szolgálatot. „Ha számba vesszük Istentől kapott lehetőségeinket, akkor hálával mondhatjuk: mindenünk megvan ahhoz, hogy egyházként betöltsük küldetésünket és megéljük a »szentek közösségét«, ahogy a Heidelbergi Káté 55. válasza mondja: tagjai vagyunk »az Úr Krisztusnak, és részesei minden javának és ajándékának«, amelyekkel »a többi tag javára és üdvösségére készséggel és örömmel« szolgálunk” – zárta gondolatait Fekete Károly.

Molnár János tiszántúli főgondnok úgy fogalmazott, bár lelkészcsaládból származik, számára nem volt természetes a hit útján való elindulás: „Azonban sok olyan esemény volt az életemben, amit nem én akartam, hanem egyszerűen kaptam – a Szentlélek munkájának tartom ezt.” Mint mondta, bármilyen feladatot vállal az ember, az alapja az Istennel való kapcsolatunk, ez által lehet az egymással való kapcsolatunk is emberséges. „Ez a leglényegesebb az életünkben. Minden feladatot a református lelkiség megerősítése kell megelőzzön, így tölthetjük be Krisztus kívánságát: »Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást«” – hangsúlyozta. – Isten nem a tökéletességet kéri, hanem az elfogadó, megbocsátó szeretetünket. Felelősek vagyunk egymásért, gyülekezeteinkért – és határainkon túl élő református testvéreinkért. Ezeknek a felelősségével fordulok a zsinati munka felé is.”

Nemes Pál dunántúli főgondnok a példamutatást tartja a legfontosabbnak egyházi szolgálatában. „Az egyetemes papság elvét valljuk, ezért világi egyháztagokként is példával kell elöl járnunk, ugyanakkor tudatosítsuk, hogy a világi egyháztagokra is támaszkodhat közösségünk” – emlékeztetett. Mint mondta, ennek tudatában nem utasított vissza egyházi felkéréseket: „Bízom az Úr erejében, hogy hittel és hitelesen tudom szolgálni a Zsinat tagjaként is.”

A Zsinat tagjai titkos szavazással a testület lelkészi elnökévé 64 szavazattal Balog Zoltán dunamelléki püspököt, világi elnökévé pedig szintén 64 szavazattal Molnár János tiszántúli főgondnokot választották.

Az ülés a Zsinat lelkészi és világi alelnökének, majd a Zsinati jegyzők és a Zsinati Tanács tagajainak megválasztásával folytatódott. Pásztor Dániel tiszáninneni püspök lett a lelkészi alelnök, dr. Nemes Pál dunántúli főgondnok pedig a világi alelnök.