Negyedszázad után: befejeződött az ezeréves sólyi református templom felújítása

Az ország legrégibb falusi templomának felújítása 26 évig tartott - írja a veol.hu.

A Veszprém megyei Sóly községben a rekonstrukció befejeztével ünnepi istentiszteletet tartottak, melyen Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke arról beszélt: a több mint ezeréves sólyi református templom a nemzeti örökség egyik legnagyszerűbb kincse.

sóly.jpg

A sólyi templom belseje

Fotó: Sóly község Facebook oldala

A püspök kiemelte, hogy két évnyi koronavírusos helyzet után most a szomszédban tört ki háború, és ezrével érkeznek a menekültek. A 121. zsoltárt idézte: az örömökben, sikerekben se bízzuk el magunkat, ne éljünk vissza Isten kegyelmével. Maradjunk alázattal hitünkben.

„Amikor pedig próbatételek elé állít minket az Úr, tele van küzdelmekkel az életünk, akkor nagy áldás, ha akad segítség, ha felismerjük, hogy emberen túli segítségre van szükségünk."

Segítségem az Úrtól jön – idézte a zsoltárt a püspök. Arra kérte a híveket, szabaduljanak meg minden aggodalmaskodástól, és érezzék át ennek a kifejezésnek a fontosságát, jelentőségét. Azért is hálás, hogy Bikádi László tiszteletes nem fáradt meg, és huszonhat éven át koordinálta, segítette a felújítási munkálatokat.

Bikádi László is köszönetet mondott mindazoknak, akik az eltelt több mint két évtizedben segédkeztek az ügyében. Elmondta: a rekonstrukciót végzők munkája nyomán a hagyományos magyar iparművészeti mintákkal ékesített karzat és a festett famennyezet nemcsak megidézi a régi korokat, hanem azt is bizonyítja, milyen páratlan képességű szakemberek dolgoztak itt.