Énekeljünk együtt!

Az egyesek által Augustinusnak, mások által Luthernek tulajdonított jól ismert mondás így hangzik: „Aki énekel, kétszer imádkozik". Éppen ilyen, hitet erősítő éneklésre ad többször lehetőséget a IX. Református Zenei Fesztivál. Lesz közös zsoltáréneklés, ötszáz tagú egyesített kórus és még megannyi énekkari fellépés.
Miért jó kórusban énekelni, különösen iskolaiban? Mi a haszon belőle? Erről Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium Kórusának  karnagya vallott, akinek együttese nyitja meg a fellépő énekkarok sorát május 18-án délután háromnegyed héttől a Református Zenei Fesztiválon.

A kóruséneklés legevidensebb pozitívuma, a karvezető szerint, a zenei kultúra és a műveltség megszerzése. Emellett önfegyelemre, közösségi fegyelemre tanít, magával hozza a munka tiszteletét, a kitartást, a célirányosságot, a mások munkájának elismerését és a megbecsülését. Sikerélményt okoz, ezzel erősíti az önértékelést, az önbizalmat és az önbecsülést. Sokan mondták már, hogy az emberi hang a legszebb hangszer, és ha ez így van, akkor nem mindegy, hogy milyen a hangunk. Ha azt szeretnénk, hogy kellemes legyen, akkor foglalkozni, kell vele, képezni kell.

Erre is szolgálhat egy karéneklés, vélekedik Székely Árpád, aki úgy ítéli meg, hogy a vallásos-erkölcsi nevelés kialakításához szintén hozzájárul az énekkarban való részvétel. A gyülekezeti, templomi, imaházi fellépések, istentiszteleti alkalmakon való közreműködés, mind az énekkar, és mind annak tagjai bizonyságtételéről szólnak. Hitüket május 20-án a fővárosi pozsonyi úti templomban a 10 órás istentiszteleten tapasztalhatjuk meg.

kép

Szintén a 10 órakor kezdődő vasárnapi istentiszteleten szolgál, de a Szilágyi Dezső téri református templomban, a tordaszentlászlói református kórus. Az ugyancsak Erdélyből érkező csapatnak rendkívül fontos, hogy ápolja és megmutassa a hagyományokat, ezért tagjai mindig kalotaszegi népviseletben lépnek fel. Az 1888-ban létrejött Ifjúsági Daloskör jogutódjaként, annak százéves évfordulóján, 1998-ban megalakult társulat jelenlegi dirigense Balázs Ágnes. Repertoárjukon elsősorban népdalok, 1848-as és Petőfi-dalok, középkori szerzők művei, zsoltárfeldolgozások, és Kodály Zoltán, Bartók Béla, Bárdos Lajos, Halmos László, Erkel Ferenc, Gárdonyi Zoltán szerzeményei találhatóak.

A fesztivál közönsége már többedszerre visszatérő vendégként köszöntheti az Erkel Ferenc vegyeskart  május 19-én 18 óra 30 perctől a Teológián. A több évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközi hírű kórus jelenlegi formájában 1997-es újjáalakulása óta működik, karnagya Cseri Zsófia. A kar tevékenységét számos elismeréssel jutalmazták. Többek között a IX. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny vegyeskari kategóriájának első helyezettje, a 3. Brémai Kórusolimpián két kategóriában is ezüst diplomát nyert, valamint a Kodály Zoltán IV. Magyar Kórusversenyen arany diplomát kapott. A vegyeskar ezúttal nem egyedül fog színpadra lépni, hanem külföldi vendégszereplővel, a svéd Chorus Enával közösen.

Összetartozás

A Református Zenei Fesztivál elengedhetetlen eseményei a közös éneklések. Immár hagyományos formája ennek a péntek esti 21 órakor kezdődő, több száz fős utcai fáklyás menet, amelynek útja a Ráday utcából a Kálvin téri templomba, a késő esti zenés áhítatra vezet. A vonulók az együttes zsoltárénekléssel fejezik ki református összetartozásukat.

kép

A késő esti zenés áhítaton - Sebestyén Márta és Andrejszki Judit mellett - egy 250 főt számláló kórus is fog szerepelni, amit Bódiss Tamás egyházzenész fog dirigálni, aki az együtténeklés egyik fő törekvéseként azt fogalmazta meg, hogy olyan műveket ismerjen meg mindenki, amit otthon is tud énekelni.

A félezer tagot számláló egyesített fesztiválkórus május 19-én 17 órakor kezdődő koncertje rendhagyó helyszínre, a Nemzeti Múzeum lépcsőjére költözik. Az alkalmon a Veszprémi Légierő zenekara is közreműködik. A formációt Almási Kornél és Bódiss Tamás vezeti majd. „A műsor gerince jól ismert református dallamokra épül, melyet néhány egyszerű kórusmű, kánon és történelmi ének egészít majd ki. A történelmi helyszínen állva rendkívüli színezetet kap a hitvallás, az istendicsőítés, amelybe a nemzeti felelősségérzet hangjai is beleszövődnek" – mondja Bódiss Tamás. A közös éneklésbe néhány strófa erejéig bekapcsolódhat majd a hallgatóság is. Ennek részletei letölthetőek a Fidelio - IX. Református Zenei Fesztivál különszámából.

Kováts Anna, Fotó: Kalocsai Richárd

Kórusok a Fesztiválon:

Május 18. 18:45, Teológia-Ráday u. 28.: Kolozsvári Református Kollégium kórusának koncertje

Május 18. 21:00, Ráday utca (Gyülekező Bakáts tér): Fáklyás menet közös zsoltárénekléssel

Május 18. 22:30, Kálvin téri református templom: Késő esti zenés áhítat

Május 19. 17:00, Nemzeti Múzeum lépcsője: RZF 500 fős fesztiválkórus koncertje

Május 19. 18:30, Teológia-Ráday u. 28.: Erkel Ferenc Vegyeskar & Chorus Ena koncert

Május 20. 10:00, Szilágyi Dezső téri református templom: Tordaszentlászlói református kórus közreműködése az istentiszteleten

Május 20. 10:00, Pozsonyi úti református templom: Kolozsvári Református Kollégium kórus közreműködése az istentiszteleten