Nem hiszel Istenben?

Pedig lehet, hogy jobban tennéd…

Meglepődve olvastam a Wall Street Journal egy korábbi internetes kiadásának Vélemény rovatában az amerikai pszichológus, Erica Komisar írását, amelyben megosztotta a gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalatait, és véleményét tőle függetlenül született kutatási eredményekkel ötvözve. Azért volt ez különösen szívbe markoló, mert az Istenbe vetett hittel kapcsolatos kérdésekről olvastam váratlanul olyan oldalon és olyan valaki tollából, amire egyáltalán nem számítottam. Ez cikk a pszichológusnő írása alapján született.

2018-ban az American Journal of Epidemiology tanulmányt tett közzé arról, hogyan befolyásolja egy ember mentális egészségét, ha vallást gyakorló családban nő fel. A Harvard Egyetem kutatói 5000 személyt kísértek hosszú időn keresztül, figyelembe véve a szociodemográfiai jellemzőket, hogy kiderítsék, milyen hatással van az egyénre a vallással kapcsolatos tevékenységekben, szertartásokban való részvétel. Az eredmény? Azok a gyerekek, tinédzserek, akik hetente legalább egyszer istentiszteleten vettek részt, jobb pszichológiai egészségnek örvendtek, a mentális betegségek kockázata pedig náluk alacsonyabb. Összefüggést fedeztek fel a heti rendszeres részvétel, valamint az önkéntes munka, a küldetés érzésének tapasztalása, a megbocsátás, az alacsonyabb droghasználati kockázat és a később elkezdett szexuális tevékenység között. Mekkora tragédia ezek után, hogy az Egyesült Államokban – a Gallup Intézet 2019-es felmérése szerint – 20 százalékkal csökkent a templomi szertartásokon résztvevők száma!

2018-ban az American Family Survey adatai azt mutatták, hogy a 30 év alatti felnőttek csaknem fele semmilyen vallást nem követ. A mindenható és irányt adó Istenben való hit, különösen, ha „nehézzé válik az élet”, a legjobb támogatás, amit a gyermekeknek adhatunk a minket körülvevő, egyre pesszimistább világban. A mentális egészség szempontjából ez csak az egyik ok, amiért a hitet tovább kell adni a gyermeknek. A másik például a halállal való találkozás. Megmagyarázni a traumát azzal, hogy porrá leszünk, és ezzel vége, talán a felnőttek egy részének nem okoz problémát, de a gyermekeknek és tinédzsereknek semmiképpen sem oltalom.

főnix egyház.jpg

Fotó: www.facebook.com/Elso.Phoenixi.Magyar.Reformatus.Egyhaz/photos

A szétszakadt családok, a figyelmetlen, túlterhelt szülők, az iskolai vérengzések és a globális felmelegedés rémületével megterhelt fiatalok életében a mindennapi feladatokkal való megküzdésben hatalmas segítség az Istenbe vetett hit. A pszichológus rendelőjében gyakran megkérdezik szülők, hogyan tehetik a gyereküket hálássá, empatikussá. A keresztény és a zsidó hagyományokban központi szerepet kap a közösség, a közvetlen környezet és a nagyobb léptékű közösség iránti elköteleződés is. A vallás hálára ösztönöz, gyengítve a „nekem jár” gondolkodást, növelve az együttérzést a rászorulók iránt. Ezek az erős karakter építőkövei, továbbá védenek a depresszió és a szorongás kialakulásával szemben.

Az individualista, narcisztikus, magányos társadalomban a vallás meglehetősen ritka, természetes közösséget kínál a gyermeknek. Például a keresztény és zsidó közösségek lényege nemcsak az együtt megfőzött ebéd, az árvák meglátogatása, hanem az összetartozás is. Ma fontosabbak ezek a tapasztalatok, mint valaha. Sok fiatalnak van száz és száz „barátja” a virtuális világban, de csak kevés a valóságban. A szülők fizikailag és lelkileg is nyomás alatt élnek, ezért gyakran képtelenek rá, hogy enyhítsék a gyermekeik fájdalmát.

A pszichológusnő azt írja, bármilyen aktívak voltak egész nap, a gyerekei ráébredtek, hogy amikor belépnek a templomba, a testüket és lelküket meg kell tanulniuk megnyugtatni és pihentetni. Persze sokat panaszkodtak emiatt, de ezzel kifejlesztették az önfegyelmezés és -megnyugtatás képességét, ami kapóra jön, ha túlterheltek. Azt szülőként nem tudjuk irányítani, hogy gyakorolják-e majd a hitüket a gyermekek, ha felnőnek. De amit megtanultak gyerekkorban, az egész életükben hasznos lesz a számukra.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!