Nemzedékek hite a budai hegyek között

A pesthidegkúti református gyülekezet életéről beszélgetve újra és újra ugyanaz a szó tér vissza: élő. A lelkész, a főgondnok, az egyik diakóniai vezető és egy gyülekezeti tag egyaránt erről beszél – arról, hogy itt valódi közösség van, ahol a hit nem elvont fogalom, hanem mindennapi tapasztalat. Egy hely, ahol a szolgálatok nem feladatlisták, hanem hivatások; ahol a generációk, a gyermekes családok, az idősek és az egyedülállók egy testként élnek.

– Nálunk minden nemzedék jelen van, ettől családias a légkör – fogalmaz Kovács Gergely lelkipásztor, a gyülekezet vezetője és egyben a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese. – Nem vagyunk sem túl nagyok, sem túl kicsik. Mindenki ismerhet valakit, akivel kapcsolatban van, és igyekszünk számontartani egymást – hangsúlyozza. A lelkész szavai közben feltűnik, mennyire természetes, hogy a gyülekezeti élet nem csak a vasárnapi istentiszteletben éli a mindennapjait. Beszélgetésünk idején az egyik teremben épp baba-mama kör van. Kovács Gergely szerint minden alkalom ugyanarra az alapra épül. – Bármilyen közösségről beszélünk, az mindig Krisztus és az Ige köré szerveződik. Azért vagyunk együtt, mert őt szeretnénk hallgatni – hívja fel a figyelmet.

A pesthidegkúti református közösség dinamikus, de a lelkész szerint a fővárosi közegben is hasonló a feladat, mint bárhol máshol az országban: megszólítani az embereket. – Sokszor hallani, hogy fogyunk, csökken a gyülekezeti létszám, de mi itt áldott helyzetben vagyunk, hiszen rengeteg fiatal család él a környéken. Ugyanakkor a kihívás ugyanaz: a XXI. századi ember ugyanazokkal a terhekkel és kísértésekkel él, és sok minden közül választhat. Ezért nagy öröm számunkra, hogy vasárnaponként megtelik a templom – magyarázza a lelkipásztor. Az esperesi szolgálat miatt ma már az egész egyházmegye életére is rálát. Meggyőződése, hogy a kulcs a közösség ereje. – A gyülekezetünk felnövőben lévő közösség. Sok emberre lehet számítani, a szolgálatok megoszlanak, és ez nagy ajándék. Nem vagyok egyedül: van főgondnok, diakóniai vezetők és olyan testvérek, akik csillogó szemmel, odaszánt lélekkel szolgálnak – teszi hozzá Kovács Gergely.

– Nehéz dolgunk van, mivel rengeteg programlehetőség veszi körül őket – ismeri el a lelkipásztor a fiatalok megszólításával kapcsolatban. – De nemrég, az ifjúság vasárnapján az idősebbek imákat, bátorításokat írtak a fiataloknak, és nekünk megható volt látni, ahogy a generációk összekapcsolódnak. A fiatalokat az tartja itt, ha érzik, hogy Krisztus személyesen hívja őket, és a gyülekezet valóban nyitott feléjük – mondja. Kovács Gergely szerint a párbeszéd lehet a megoldás. – Ez egy kétirányú utca. A fiatalok vágynak rá, hogy megszólítsuk őket, de legalább ennyire arra is, hogy meghallgassuk, mit élnek meg a hitükben. Fontos, hogy olyan közösség legyen ez, ahol önmaguk lehetnek, ahol megtapasztalhatják, hogy kíváncsiak vagyunk a véleményükre – hangsúlyozza.

– A stratégiai tervünk vezérgondolata a bekapcsolódás volt. Aztán jött a koronavírus-járvány, és hirtelen minden más értelmet kapott. Nem tudtunk együtt lenni, de a Szentlélek akkor is összekötött bennünket. Egyszerre fájdalmas és felemelő időszak volt – emlékezik vissza a lelkipásztor az elmúlt öt év történéseire.

A közösség erejét ma már új formák is jelképezik a gyülekezet életében, köztük a férfikör, amely alig egy éve alakult. – Többekben megfogalmazódott, és Lazsádi Ákos, a hittanoktatónk is évek óta emlegette, hogy szükség van rá. Amikor végre létrehoztuk, akkor harminc-negyven férfi jelentkezett. Ha valaki belép egy csütörtök esti alkalomra, akkor először a hagymaillatot érzi meg – zsíros kenyér mindig van –, de ami igazán számít, az a jelenlét: Isten lelke köztünk van. A férfiaknak kevés szabadidejük van, éppen ezért komolyan veszik, amikor itt vannak. Ez a befektetés megerősíti őket: apaként, férjként, emberként – foglalja össze a lelkipásztor.

A gyülekezet életében a kezdetektől meghatározó szerepe van a diakóniának. Futó Judit, a gyülekezet egyik diakóniai vezetője halk szavú, határozott asszony. Orvosként, aneszteziológusként dolgozik részmunkaidőben, de a diakóniai munka számára ugyanolyan hivatás. – Amikor a munkahelyemre megyek, mindig azzal indulok el, hogy az Urat szolgáljam, akár egy félmondattal is – mondja. Elhívása különös módon kezdődött. – Azt sem tudtam pontosan, mi a diakónia, mégis mindig azt éreztem, hogy ez lesz az én utam – emlékezik vissza. Már több mint tíz éve vezeti a szolgálatot, és a gyülekezetben eltöltött évek alatt valóban az életének középpontjává vált. – A mi feladatunk a háttérmunka is: a gyülekezeti alkalmak előkészítése, a rászorulók, idősek segítése, a betegek látogatása, de ott van a komatálakció is: hat héten át viszünk főtt ételt azoknak az anyukáknak, akik éppen túl vannak a szülésen. Így ismerjük meg a fiatal családokat – magyarázza a szolgálatok működését.

Futó Judit szerint a diakónia nemcsak segélyezés, hanem lelki kísérés is. – A legfontosabb feladat az idősekkel való kapcsolattartás. Odafigyeléssel, türelemmel kell közeledni, és Krisztussal kell együtt menni. Néha nagy küzdelem visszaterelni valakit a betegségei vagy gondjai közül a hit felé, de mindig van remény – mondja.

A diakóniai munka része a közösségi tanulás is: a csoport rendszeresen szervez előadás-sorozatokat lelkipásztorok és szakemberek bevonásával, hogy közösen keressenek választ a felmerülő nehézségekre. Futó Judit meglátása szerint a testi és lelki gyógyítás nem választható szét: – A kettő abszolút összekapcsolódik. A Biblia és a mindennapi élet összefügg, ugyanaz a forrásunk.

Mikus Dezső főgondnok története egyfajta gyülekezettörténet is. Vidékről származik, hite gyerekkorából gyökerezik. – Nagymamám beteg volt, és már kisgyerekként megértettem, hogy Istenhez fordulni sokszor fontosabb, mint az orvoshoz – jegyzi meg. 1998-ban költözött Hidegkútra, amikor – mint fogalmaz – a gyülekezet „épp csak pislákolt”. – Egy idős, beteg lelkész próbálta összefogni a közösséget, sokan elpártoltak. Aztán amikor Gergő idekerült, fiatal családdal, elkezdett pezsegni az élet. Akik elszállingóztak, lassan visszajöttek – meséli Mikus Dezső. A főgondnoki szolgálatot hosszú imádságos idő után vállalta el. – Szükségem volt három-négy hónapra, mire igent mondtam. Meg akartam érteni, hogy valóban alkalmas vagyok-e. Azt a választ kaptam, hogy el kell vállalni akkor is, ha nehéz lesz, mert Jézus azt mondta, hogy az ő igája könnyű – eleveníti fel a döntését megelőző időszakot.

A gyülekezet presbitériuma ma is közösségi erőforrás: mindenkinek megvan a maga feladata, és – ahogy Mikus Dezső fogalmaz – a főgondnoknak az a dolga, hogy ezeket összefogja. Szívesen beszél a férfikörről is, amely az utóbbi évek egyik legnagyobb öröme: – A férfiak nehezebben nyílnak meg, de itt, ebben a zárt körben, egymás között el tudják mondani a gondjaikat, és megtapasztalják, hogy Jézushoz kell fordulni.

A gyülekezet sokszínűségét jól példázza Schanda Anikó, aki gyülekezeti tagként és lelkész végzettségű hitoktatóként is szolgál. – A legnagyobb közhely, de igaz: Jézustól jön az erő. Ő készíti az utakat! – mondja mosolyogva. Ateista családból származik, felnőttként tért meg, és most három gyermek édesanyjaként szolgál Pesthidegkúton. Amikor ideköltöztek, a baba-mama kör éppen átalakulóban volt, megnőttek a gyerekek, visszamentek dolgozni az édesanyák. – Láttam néhány kisgyerekes anyukát, és azt gondoltam, itt az ideje, hogy indítsunk egy új baba-mama kört. Mostanra egyre több taggal bővülünk. Őszinte, erős közösség alakult ki – hangsúlyozza Schanda Anikó.

Hittanórái és a helyi ökumenikus iskolában végzett munkája révén sok család talál kapcsolatot a gyülekezettel. – Sok szülő és gyerek vágyik arra, hogy valahová tartozzon, csak a mai világban túl nagy a kínálat. Igyekszünk megmutatni, hogy a legjobb hely, ahová tartozhatnak, az egy gyülekezet – hívja fel a figyelmet. Szívügyének tekinti az imaközösséget is: – Havonta egyszer összegyűlünk, hogy a gyülekezetért imádkozzunk. Ez nem látványos, de a legmélyebb erőforrásunk. Én azt is nagyon szeretem, hogy inspiráljuk egymást. Megalakult a férfikör, közben több női körben is megfogalmazódott az igény női csendesnap megszervezésére, ezért hamarosan sor kerül erre, és meglátjuk, mi formálódik belőle következő lépésként.

A közösség nem korlátozódik a templom falai közé. A helyi ökumenikus általános iskola és a Máltai Szeretetszolgálat révén a gyülekezet része a környék életének. Az iskolában rendszeres áhítatokat tartanak, és sok pedagógus, diák, szülő kötődik a református gyülekezethez. – Az iskola a motorja az ökumenének itt, Hidegkúton. Rajta keresztül kapcsolódunk az evangélikus és katolikus testvéreinkhez is. Egy olyan világban élünk, ahol a keresztyéneknek össze kell fogniuk, mert sok támadás éri a hitünket – hangsúlyozza Kovács Gergely.

A gyülekezetnek nagyon fontos a diakónia: a hajléktalanokat a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben segítik, a Szeretethíd alkalmával egy-egy szállón áhítattal, bizonyságtétellel, műsorral, szeretetvendégséggel szolgálnak, nyáron pedig évek óta részt vesznek ebédfőzéssel a máltaiak által szervezett gercsei táborban.

Beszélgetésünk végén Kovács Gergely visszatér a jövővel kapcsolatos tervekhez: – A gyülekezet kinőtte a templomot, ezért újat építünk. Már látszanak a falak, épül a torony is. Ha Isten megsegít, jövő év közepére elkészül.

A gyülekezet jövője ma is ugyanabból a forrásból táplálkozik, mint 1939-ben: az élő hitből. Ahogy Kovács Gergely lelkipásztor mondja: – A templom falai épülnek, de a közösség lényege nem változik. A célunk, hogy családias, befogadó és krisztusi gyülekezet maradjunk. Az új templom vezérigéje: „Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá!” (1Pt 2,5)