Nézzünk szembe magunkkal közösen!

Az Egyházi Jövőkép Bizottság a belső egyházi szociológiai kutatás napokban induló telefonos adatfelvételének támogatását kéri a gyülekezetektől.
Az EJB munkájával összehangolva egyházunkban szociológiai kutatás is indult, amelynek célja, hogy minél tisztábban láthassuk gyülekezeteink és egyházunk valós állapotát és társadalmi helyzetét. Az EJB már csak az egységes adatszolgáltatás hiánya miatt is rendkívül fontosnak tartja, hogy az elérhető, nyilvános adatok (népszámlálás, európai értékkutatások, médiaanalízisek és hasonlók) kiértékelése mellett saját kutatás is szolgálja azt, hogy reális képet kaphassunk önmagunkról. A megújulás nem a mi művünk, és a mi helyzetértékelésünk sosem végleges, az egyház lényege pedig nem mérhető; mégis megkerülhetetlen felelősségünk, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel őszintén szembenézzünk közösen azzal, hogy hol és mitől szenvednek az egyes tagok és mivel járulhatnánk hozzá tanúságtételünk hiteléhez. Felelősségünket nem mentheti az emberi eszközökben való kételkedésünk. Ha Istennek tetszett, hogy az emberek igehirdetésének bolondsága által üdvözítsen, a gondviselés eszközeit nem vethetjük meg.

Ezért mindenkit arra bátorítunk és kérünk, hogy a kutatás valamennyi mozzanatát támogassa, még akkor is, ha közvetlenül nem érintett. A Zsinat döntése alapján felállított szociológiai munkacsoport tagjai fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy missziói szempontú adatfelvételeik és az abból levont tanulságok egyházunk életre hívó, hiteles szolgálatát támogassák.

A folyamat fontos állomása a 400 gyülekezetet érintő reprezentatív felmérés. A Zsinat megbízásából 2014. március elejétől a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a MRE Egyház-szociológiai Bizottságának szervezésében kérdőívezés indul. A kérdőívekben szereplő kérdéseket a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói fogják telefonon megkérdezni a kiválasztott gyülekezeteket vezető lelkésztől. A kérdőívben szereplő kérdések a gyülekezet mindennapjaira, társadalmi környezetére, a missziói feladatokra, a lelkipásztor személyes véleményére vonatkoznak. A kérdőív kitöltése körülbelül 25 percet fog igénybe venni, ezért a munkát elvégző, alkalmassági teszten átesett hallgatók először időpont-egyeztetés céljából fogják felkeresni a kiválasztott lelkészeket, hogy ők a számukra megfelelő időpontban válaszolhassanak. A kutatás sikerességéhez szeretnénk kérni a gyülekezeteink és lelkész testvéreink elvi és – kiválasztásuk esetén – gyakorlati segítségét is.

EJB