A Szentírás lapjain sok más üzenet mellett régi történetekkel is találkozunk. A keresztyén ember azonban nem csupán a múltban megtörtént események leírásaként értelmezi ezeket a bibliai részeket, hanem a mai helyzetre és életre vonatkozó üzeneteket is meghall belőlük.
Úgy szoktuk ezt mondani, hogy az Ige megszólít bennünket. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy amikor a Szentlélek vezetése által a Biblia könyvei megíródtak, már akkor is ugyanez volt az alaphelyzet. Az akkor élő embereket Isten szólította meg a bibliai történeteken keresztül.
A Megváltó feltámadását leíró Lukács evangélista három olyan emberi alaphelyzetet jelenít meg, amely akkor és most is nagymértékben meghatározza az emberi életet. Az első ilyen élethelyzet a tanácstalanság. A nyitott sírnál az asszonyok húsvét vasárnapjának reggelén tanácstalanul álltak. Volt egy maguk által meghatározott feladatuk, miszerint Jézus temetését be kell fejezniük, és nem találták ott a testet. Nem az emberi elgondolás szerint alakultak az események. Az asszonyokat a tanácstalanság kerítette hatalmába.
A másik ilyen fogalom, amellyel a lukácsi igében találkozunk, az az értetlenség. Az emmausi tanítványok történetében azt olvashatjuk, hogy a korábban Jézust követő emberek csalódottan és szomorúan igyekeztek haza Jeruzsálemből, és értetlenül álltak a váratlan fejlemények előtt. Nem értették, hogy miért történtek úgy az események, ahogy az a Mesterrel megesett. Önmagukban már lezárva a történteket, mégis értetlenséggel a szívükben haladtak hazafelé.
A harmadik ilyen alaphelyzet a félelem. A tanítványok egy jeruzsálemi házban, félelemmel a szívükben tekintettek a jövőbe, és ez az érzés bénítóan hatott rájuk. Nem tudták, mit tegyenek. Volt mitől félniük. Sok korábbi példa azt mutatta, hogy a hatalom ilyen esetekben a mozgalom vezetőjének eltávolítása után a meghatározó személyeket is megbüntette. Jézus elfogása után Pétert már fel is ismerték, hiába menekült a tagadásba. A hatalom bármikor elővehette őket. A tanítványok féltek.
Az evangélium lejegyzésének idején az akkori keresztyén gyülekezetek életében sok esetben a tanácstalanság, az értetlenkedés és a félelem érzése is felütötte a fejét. A korabeli egyház sokszor tanácstalanul állt egy-egy meg nem valósult elképzelés után, nem tudva, mitévő legyen. Abban az időben is sokakat az értetlenség határozott meg. A félelem pedig a keresztyének üldözése során bizonyosan a mindennapjaik részévé vált.
Ha önmagunkat szemléljük, a mi életünkben is ugyanezeket az emberi alaphelyzeteket látjuk. Már egy éve a világjárvány hatásaival kell szembenéznünk. A Kárpát-medence református gyülekezeteiben az állami rendelkezésekhez igazítottan folyhat az élet. A Felvidéken a templomok újévtől folyamatosan zárva vannak, és jelen sorok írása idején nem úgy tűnik, hogy a feltámadás ünnepén az istentiszteleteket közösségben tudnánk megtartani. Imádkozunk azért, hogy ha nálunk nem lesz is lehetséges, a magyar református egyház más kerületeiben megnyílhassanak a templomok.
Hiányoznak a személyes találkozások. Mindeközben a járvány elérte közösségeinket. Egyre többen betegednek meg, és sajnos megnövekedett a temetések száma is. Mondjuk ki őszintén: sokszor tanácstalanok vagyunk. És értetlenek is. A félelem pedig beköltözött a szívekbe, a családokba, az egész emberi jelenvalóságba.
Az ige üzenete a ma élő embert is megszólítja. „Miért keresitek a holtak között az élőt?” – hallották a sírhoz igyekvő asszonyok.
Nem a sír mélységébe kell a tekintetünket fordítanunk, hanem fölfelé nézve lássuk meg azt, aki úgy él, hogy legyőzte a halált.
Szívünk balgaságát szüntesse meg az a Megváltó, aki mellénk szegődik a mi földi életutunkon. És ezen a húsvéton szólítson meg bennünket a feltámadott Úr Jézus Krisztus: „Békesség néktek!” A feltámadás ünnepe azt hirdeti nekünk, hogy minden ellenség legyőzetett. Látjuk Jézus példájából, mi lehet a holtak porából. Legyen áldott ünnepünk az élet és az örök élet reménységében!
A szerző a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke. A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.