„Nyugtalan a szívünk mindaddig…”

Ágoston 354. november 13-án született Tagastéban, a mai Algéria területén. Édesapja, Patricius pogány volt. Anyja, Mónika keresztyén családból származott, és ő maga kitartóan imádkozott Ágoston megtéréséért. Szülei szellemi pályára szánták, így a helyi iskolában grammatikára taníttatták. Ott a tanítója gyakran megbotoztatta, aminek következményeként meggyűlölte a könyveket és az iskolát. A legjobban a görögöt és az aritmetikát utálta. Görögül soha nem is tanult meg, egész életében fordításban olvasta a bölcsek műveit. A görög nyelv hiánya egyesek szerint látványosan megmutatkozott később a teológiai munkásságában is, hiszen nem ismerte eredeti nyelvén az újszövetségi iratokat. A tanulás tehát nem tudta teljesen lekötni a fiatal férfit, vágyai más dolgok fele irányultak. Később ezt írta erről az időszakról: „Mi volt legnagyobb élvezetem? Szerelmet adni, szerelmet kapni. De engem nem elégített ki a lélek vonzódása a lélekhez, a barátság ragyogó birodalma. Mámoros gőzök szálltak folyton testi vágyaim mocsarából és ifjú erőm forrásaiból, és úgy ködbe, homályba burkolták szívemet, hogy nem tudott különbséget tenni a szeretet csendes derűje és a fajtalan kívánkozás sötétsége között.”

Idővel az iskolai közegben azonban megszeretett több dolgot is. Filozófiával, esztétikával és retorikával is szívesen foglalkozott. Tizenhét évesen Karthágóba ment tanulni, ahol tovább élte kicsapongó életét. „Szerettem volna boldog lenni, de nem a helyes úton kerestem a boldogságot. Úgy éltem, hogy csak magamat szolgáltam” – írja Vallomások című könyvében. „Késlekedtem szeretni az igazságot, mivel úgy gondoltam, hogy az életem teljessége ezekben a bűnökben rejlik” – emlékezett vissza.

Tizennyolc évesen fia született és változás állt be életébe: Cicero olvasása nyomán megváltozott addigi értékrendje. Az élvezetek hajszolása után mereven elutasított mindenféle földi örömöt, a manicheizmus gondolati hatása alá került. Mani egy III. században élt vallásalapító volt, aki Buddha és Jézus utódjaként tekintett magára. Követői dualisták voltak, vagyis a világot a jó és a rossz közötti harcként értelmezték, amelyben az anyagi dolgok, tehát minden olyan dolog, amely a földi valósághoz köt, azt rossznak gondolták, így az ételt és a szerelmet is. Cicerót olvasva arra jutott Ágoston, hogy nem a retorika magas szintű művelése az igazi érték, ahogy addig gondolta, hanem az igazság keresése. Ágoston meggyőződött arról, hogy a féktelen élet a legszörnyűbb baj: az érzéki élvezetek megrontják a látást és elpusztítják a testet. Éppen ezért a testet meg kell fosztani minden érzékiségtől.

Az ifjú Ágoston mélyen vágyott arra, hogy megtalálja az igazságot és azt, hogy miért is éljen igazán. A Római Birodalomban, ahol vallások, eszmék és gondolatok sokasága terjedt szinte akadálytalanul, bőven volt választék, amiből tudott válogatni. Így sodródott egyik szélsőségből a másikba. Ezekben az években a Bibliát is kezébe vette, annak nyelvi egyszerűsége azonban elborzasztotta, ő ugyanis a görög rétorok beszédéhez volt szokva – ezért aztán nem is olvasta tovább.

Ágoston idővel Milánóba került, ahol egyrészt tanított, másrészt a helyi püspök, Ambrus tanítását hallgatta. A hatására egyre inkább világossá vált a számára, hogy miről is szól a keresztyén tanítás, ez pedig egyre inkább vonzotta. Megtérése egy elkeseredett pillanatában történt, amikor egy kertben elmélkedett. Így írt róla: „Egyszer csak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt, s ezt ismételgette: Tolle, lege! Tolle, lege! Vedd és olvasd! Vedd és olvasd! Letöröltem könnyeim áradatát és felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást, és olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet.” Felkapva a könyvet, Pál rómaiakhoz írt levelét olvasta: „»…tisztességben járjunk, nem tobzódásokban és részegeskedésben, nem ágyasházakban és szemtelenségekben, nem versengésben és irigykedésben, hanem öltözzetek az Úr Jézus Krisztusba, és a testet ne ápoljátok a kívánságok szerint.« […] Nem olvastam volna tovább, de nem is volt szükségem rá: mert a mondat végén, a szívembe árasztott derű fényével, a kétség minden sötétsége eltűnt.”

Megtérése megváltoztatta Ágoston életét. Lemondott a tanításról, és írt egy levelet Ambrusnak, amelyben elmesélte neki megtérését. Később Ambrus keresztelte meg Milánóban, ami után Ágoston visszatért Tagastéba, hogy íróként és gondolkodóként éljen. Hazafelé azonban elvesztette az édesanyját, Mónikát, aki nagyon örült fia megtérésének. Ez Ágostont annyira elkeserítette, hogy végül nem is tért haza.

A következő években Ágoston több könyvet is írt. A többi között harcba szállt a manicheusokkal, komolyan érvelt ellenük és a keresztyénség mellett. Akarata ellenére 396-ban Hippóban pappá szentelték, így a helyi egyház gondjai is rá hárultak. A hagyomány szerint egy vasárnap Valerius püspök megpillantva a templomban a neves gondolkodót félretette előkészített prédikációját és arról prédikált, hogy papokra van szükség Hippóban. A hívek ekkor Ágostont tolták előre, hogy őt szentelje fel. Pár év múlva, Valerius halála után Ágostont püspökké is megválasztották.

Ágoston püspökként is állhatatosan védelmezte Krisztus egyházát a belső és külső fenyegetésektől. Vitázott a manicheusokkal és a donatistákkal, valamint érvelt az ellen a vád ellen is, hogy állítólag a keresztyénség miatt hullik szét a Római Birodalom. Miután a gótok feldúlták Rómát, az eseményeket sokan ugyanis úgy értelmezték, hogy amiatt történt a sok szörnyűség, mert Róma elfordult régi isteneitől. Erre válaszul írta meg Ágoston Az Isten városáról (De civitate Dei) című művét.

429 nyarán a vandálok megszállták Észak-Afrikát, és szinte semmilyen ellenállásba nem ütköztek. Hippó erődített város volt, ezért elárasztották a menekültek. Az ostrom harmadik hónapjában a 76 éves Ágoston nem nyílvessző által, hanem lázban halt meg. Amikor állapota súlyosbodott, halála előtt tizenegy nappal az orvosokon és ápolóin kívül senki mást nem engedett a szobájába. Egyedül akart lenni Istennel, minden idejét imádkozással töltötte. Amikor az orvosok megtiltották, hogy olvasással fárassza szemeit, óriás betűkkel felíratta Dávid bűnbánó zsoltárait egy táblára, amelyeket odaszögeztetett az ágya mellé, a falra. A már életében köztiszteletnek örvendő egyháztanító végül 430. augusztus 28-án este halt meg.

Ágoston gondolataiból, főleg egyház- és sákramentumtanából sokat merített a római katolikus egyház. Ő fejtette ki először részletesen az egyedül kegyelem általi üdvözülés és az eredendő bűn tanát is, ezekből pedig a reformátorok merítettek. Ágoston élete az Istent kétségbeesetten kereső és benne megnyugvó élet példája. Érdemes olvasni, érdemes tőle és műveiből tanulni.