Oázis a lakótelep szívében

A debreceni István király téren álló református templom körül lakótelepi házak magasodnak. Panelablakok, erkélyek, járdák és közöttük egy templomkert, amelyről Brandáné Vajna Judit presbiter, a Széchenyi kerti Református Szociális Szolgálat intézményvezetője azt mondja: – Ez a templom egyfajta oázisa ennek a lakótelepnek. Olyan hely, ahol az is megáll egy pillanatra, aki nem feltétlenül keresi tudatosan Istent.

Ez a más ritmus azonban nem elvonulás. Oláh Attila gondnok két szóban foglalja össze mindazt, amit itt megtapasztalt: gondviselés és szolgálat. Előbbi szerinte mindennapi vezetés. – A gondviselés vezet bennünket, hogy elvégezhessük a szolgálatunkat – fejti ki. A szolgálat pedig abban válik konkréttá, hogy a lakótelep közepén sokféle embert kell és lehet megszólítani. – Sok ember vesz minket körül, sokféle módon kell hozzájuk szólni – állapítja meg. Oláh Attila a kétezres évek elején érkezett először a gyülekezetbe akkori barátnőjével, mai feleségével. Debrecenben lelki otthonra talált. – Ide kaptam elhívást – fogalmaz. Kutatóorvosként friss példaként említi a defibrillátor beszerzését: szeretné, ha a templom ebben az értelemben is életmentő ponttá válhatna.

A gyülekezet fizikai otthonának történetét Török Csaba főgondnok idézi fel. 1982-ben költözött a lakótelepre, és mint mondja, legelső útja a templomba vezetett. Akkor még a Széchenyi utcai imaházban élt a közösség, majd a kilencvenes években kezdődött el a mai templom építése. – A kilencvenes évek elején presbiter is lettem, gyakorlatilag azóta szolgálom az Urat – hangsúlyozza. A templomépítésről úgy beszél, mint ami nemcsak falakat, hanem közösséget is emelt. – Itt mindenki betonozott, téglát rakott – emlékezik vissza. A felszentelés után pedig ezt a templomot be kellett lakni: éjszakai misszió, pingpong, meleg teázás, szendvicsezés, kirándulások, közös munkák követték egymást, hogy a nemzedékek ne csupán egymás mellett legyenek jelen, hanem egymással is. A templomhoz személyes emlékek is kötik. A szószék közelében látható református címer édesapja keze munkáját dicséri, aki építészmérnökként nyugdíjas éveiben faragással foglalkozott. A Széchenyi kerti templomban található címer a sorban negyedikként készült el, Kismarja, Nagyvárad és Monostorpályi után. – Nagy szívvel és szeretettel, lelkesedéssel készítette ezt a címert Isten dicsőségére – idézi fel a főgondnok. Török Csabának a szolgálat sem puszta tisztség. – Isten gyermeke vagyok, és eszerint is kívánok élni, szolgálni – fogalmaz.

Lovász Krisztián vezető lelkipásztor hat éve vette át a szolgálatot Jenei Zoltántól, ráadásul nem egyszerű időszakban: 2020-ban, a koronavírus-járvány idején. Úgy látja, hogy hálás utódként szolgálhat ma a Széchenyi kertben. – Az elődök munkáját nem konzerválni kell, hanem továbbépíteni – hangsúlyozza. Az itteni szolgálat kezdetére különös időszakként tekint vissza. Januárban megválasztották, de csak május derekán állhatott először szószékre. – Áldás, békesség, én Lovász Krisztián vagyok, és engem tetszettek megválasztani lelkésznek négy hónappal ezelőtt – idézi fel mosollyal első mondatait. A gyülekezet derült rajta, és ez szerinte jellemző is rájuk: hittel és humorral élik az életüket.

A lelkipásztor a XXI. századi szolgálatot sokrétű feladatnak látja: szervezés, alkalmazkodás, rétegalkalmak, munkatársak összehangolása. Mégis óv attól, hogy a gyülekezetet egyetlen emberhez kössék. – Nem a lelkipásztortól függ a gyülekezet, nem függhet tőle – hangsúlyozza. Saját erőforrását sem módszerekben keresi. – Az első dolog, hogy az embernek égjen, lobogjon a szíve az Úr Jézusért – teszi hozzá. A napi teendők szerinte a belső szoba csendjéből kapnak irányt.

A járvány után a gyülekezet tudatosan látott hozzá a gyermek- és ifjúsági munkához. 2021-ben kezdték el a vakációs bibliahetet. Eleinte körülbelül ötven gyermek jelentkezett, ma már száz fölött járnak, és több mint harminc önkéntes vesz részt a szolgálatban. Ilyenkor tele az Úr háza, zajos a templom kertje – tudjuk meg. Céljuk, hogy innen út vezessen a konfirmációba, majd az ifjúsági csoportba és a szolgálatba.

A Széchenyi kerti gyülekezet egyik kulcsszava a sokszínűség. Oláh Attila szerint ez napi tapasztalat. A lakótelepen több nemzedék él együtt, és a gyülekezet is úgy épül fel, mint egy nagy család. – A kisgyerekektől kezdve az idősek klubjával bezárólag minden korosztályhoz szólunk – mondja. A generációk találkozása nem mindig magától értetődő, de szerinte úgy tanulható, mint egy családban. – Mindenkinek megvannak a maga erősségei és gyengeségei, és egymás terheit hordozhatjuk – jegyzi meg. A közös pontot pedig a hit adja. Gyülekezeti napokon, kirándulásokon, beszélgetéseken figyelnek arra, hogy ne csak rétegalkalmak legyenek, hanem olyan helyzetek is, ahol idősebbek és fiatalabbak egymást hallgatják. Oláh Attila ezt úgy fogalmazza meg, hogy ugyanabban hisznek, ugyanonnan remélik a vezetést, és ez képes áthidalni a szemléletbeli különbségeket. A zenei élet is sokszínű: van kántori szolgálat, énektanítás, a Halleluja nevű kórus és a GPS dicsőítő zenekar. Lovász Krisztián szerint a lendületesebb énekeket nem minden idősebb testvér fogadja egyformán, de a közös éneklés tanulási folyamat.

A gyülekezet családias jellege Brandáné Vajna Judit történetében személyesen is megjelenik. – A gyülekezet mindenkinek a második otthona lehet – hívja fel a figyelmet. Ezt krízishelyzetben is megtapasztalta. Amikor a gyermeke súlyos, szívérintettséggel járó betegséget kapott, majd évekkel később műtéten esett át, az imádság tartotta meg őket. – Tudtuk, hogy ott van mögöttünk a gyülekezet – idézi fel. Üzenetek, telefonok érkeztek, és később tudták meg, hogy több száz ember imádkozott értük. A gondolatát hálaadással zárja: – Istennek legyen hála, mára van egy egészséges gyermekem.

Brandáné Vajna Juditnak nem voltak vezetői ambíciói. Azt tudta, hogy emberekkel szeretne foglalkozni, így lett szociális munkás. Amikor a gyülekezeti intézmény szakmai vezetésére felkérték, akkor kihívásként élte meg azt, de úgy tapasztalta, hogy Isten Igéje nyitotta meg előtte az ajtókat. Amikor presbiteri felkérést kapott, szintén meglepődött, mert ilyen szolgálat nem szerepelt a tervei között, de a kapcsolódás és a segítés mindig természetes volt neki.

A gyülekezet életének elengedhetetlen része a Széchenyi kerti Református Szociális Szolgálat. Brandáné Vajna Judit szerint 15-20 éve még elsősorban idősekből állt a gyülekezet, ahol egyre erősebben jelentkezett a segítség iránti igény. – Erre reagálva kezdődött el 2012-ben ez a szolgálat, ami szerves és nélkülözhetetlen része a gyülekezetnek – emlékszik vissza. Az intézmény szociális étkeztetést, idősek nappali ellátását és házi segítségnyújtást végez. A meleg ebéd, a mentális gondozás és az otthonukban élő idősek támogatása óriási segítség. Az idősek klubjában az élet a reggeli áhítattal kezdődik, az intézményvezető szerint ez kihagyhatatlan.

A Kossuth rádió május 17-én, a konfirmáció vasárnapján közvetít istentiszteletet a Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközségből. Ez különös hangsúlyt ad annak, amit a gyülekezetben többen is megfogalmaznak: a konfirmáció belépés egy nagyobb történetbe.

Németh Vivien és Németh Ádám, az idén konfirmált testvérpár friss élményként beszél az ünnepségről. Vivien szerint sokat segített, hogy a kátéórák mellett már ifibe is jártak. – Nem volt nehéz, és nagyon is érdekelt, amiről tanultunk – mondja. Testvére, Ádám is inkább közösségi útként élte meg a felkészülést. – Mintha beszélgetés lett volna, nem is tanulás – hangsúlyozza. Az új ismeretségek és a közös alkalmak is azt erősítették, hogy a konfirmációhoz vezető út nem magányos.

A nagy nap mégis más súlyt kapott. Vivien felszabadító érzésként élte meg azt a pillanatot, amikor fogadalmat tett a gyülekezet előtt. – Jó érzés volt, hogy így rendes gyülekezeti tag lehetek, és az úrvacsorát is vehetem. Most már Krisztusban egyek vagyunk a testvérekkel – számol be a közösséghez való tartozásról. Ádám egyszerűen fogalmazza meg a változást: – Örültem, hogy végre teljes jogú tagja lehetek a gyülekezetnek, hogy már nem kisgyerek vagyok. Megvan az én hitvallásom.

Amikor arról kérdezzük őket, zárásként vagy kapuként tekintenek-e a konfirmációra, Vivien így válaszol: – Lezárult a tanulás egy szakasza, de elkezdődött valami mélyebb. Itt még jobban megismertem Istent, és a szolgálatot is odaadóbb szívvel szeretném végezni – fejti ki. – Sokkal jobban megismertem Istent, amióta konfirmáltam, sőt, már a káté tanulása közben is – fogalmaz Ádám.

Most már mindketten szolgálnak a gyülekezetben. Ádám a technikában találta meg a helyét: vetítés, hangosítás, az istentiszteletek rögzítése. Azért szereti ezt, mert így az, aki nincs jelen a templomban, az is meghallgathatja az alkalmakat. Vivien a zene felé indult el: gitározik, énekel, bekapcsolódik a GPS dicsőítő zenekar szolgálatába. – Jó érzéssel tölt el, hogy ezt Istennek csinálom – mondja, és azt reméli, ezzel másokat is bátoríthat.

Az idei konfirmációs istentisztelet címe Lovász Krisztián szerint küldetés is: Folytatódjon a nagy történet! – A fiataloknak már van családi, iskolai, személyes történetük, de most megjelent egy komoly lelki út is előttük. Egy új oldalt nyitottunk, és azt szeretnénk, hogy a fiatalok Isten nagy történetébe bekapcsolódjanak – fogalmaz a lelkipásztor. Az idei csoportból ifjúsági csapat formálódik, amelyet szeretnének beépíteni a gyülekezet szolgálati hálójába.

Török Csaba főgondnok még határozottabban fogalmaz: a fiatalok nem csupán a jövőt jelentik. – Nálunk ez nem így van. A fiatalok a jelen – hangsúlyozza. Szerinte a már konfirmáltak nem „kikonfirmáltak”, hanem a gyülekezet építő tagjai maradnak. A konfirmáció így nem búcsú a gyülekezeti élettől, hanem meghívás az Úr szolgálatára.

A Széchenyi kerti gyülekezet nemcsak befelé építkezik. A lakótelepi környezet egyszerre adottság és küldetés. Lovász Krisztián szerint egy idő után világossá vált, hogy nem lesz elég csak bent lenni a templomban. – A legjobb hívogatás persze továbbra is maga a gyülekezet, amelynek élő igehirdetéssé kell válnia, amikor valaki megszólítja a panelben vagy a kertvárosban élő szomszédját, munkatársát, ismerősét. Ezzel együtt keressük azokat a lehetőségeket is, hogy hogyan lehetne közösségként kilépni a templom falai közül – mondja.

Az egyik legemlékezetesebb ilyen alkalom tavaly december 23-án történt. A bűnbánati istentisztelet után mézeskalácsot és ünnepi igés kártyát osztottak, majd a gyülekezetből hetvenen elindultak kántálni a lakótelepre. – Egy gitárral, öt énekkel, négy helyszínen, másfél órán keresztül. Zengett a lakótelep – idézi fel a lelkipásztor. Az erkélyeken csillagszórók gyúltak, voltak, akik mobiltelefonjuk fényével világítottak vissza, és akadtak olyanok is, akik lejöttek a lakásukból. – Azt szerettük volna, hogyha érzik és tudják, hogy ezt így is lehet csinálni, élőben, hidegben, szeretettel – hangsúlyozza Lovász Krisztián. A visszajelzésekből kiderült: sokaknak jelentett ajándékot, hogy karácsony előtt énekkel vitték közéjük az ünnep örömét.

Május 17-én, a konfirmáció vasárnapján a rádiós közvetítés ugyanezt a missziót folytatja, de más módon. Nem a lakótelep házai között szól majd az ének, hanem a templomban hangzik el az Ige, az imádság mindazoknak is, akik a rádiót hallgatva kapcsolódnak be az istentiszteletbe. Lovász Krisztián azt reméli, hogy „a küszöbön túli világban” sokaknak erőt ad majd a bibliai üzenet, és „ragyogni fog a szívükben”. Ez a ragyogás azonban nem önmagáért való. – Nem a mi fényünk, hanem már Isten fénye látszik rajtunk – hívja fel a figyelmet.

A Széchenyi kerti gyülekezet templomát panelházak veszik körbe. Van, aki csak a virágait fényképezi le. Van, aki először csak leül egy istentiszteleten, és engedi, hogy hasson rá az Ige, de olyan is van, aki konfirmált fiatalként már szolgálni kezd benne. Talán ebből rajzolódik ki leginkább a Széchenyi kert üzenete: az oázis nem azért van a lakótelep szívében, hogy önmagában gyönyörködjön, hanem hogy otthont és Krisztus felé vezető utat kínáljon mindazoknak, akik elhaladnak mellette. És ha valaki egyszer belép, akkor könnyen lehet, hogy maga is részévé válik annak a történetnek, amely itt nemzedékről nemzedékre folytatódik.