Önkéntesség, nem csak az Önkéntesség Évében

2011 az Önkéntesség Európai Éve, amely kezdeményezéshez a Magyarországi Református Egyház is csatlakozott. A Zsinat november 18-i ülésén az erről szóló előzetesen megküldött bizottsági beszámolót elfogadták. A beszámoló felsorolta, milyen önkéntes programokat szervezetek idén, és azt, milyen hasonló lehetőségekre számíthatnak jövőre az érdeklődők.  Ezeket tekintettük át.

 

Az Önkéntesség Európai Évének nyitórendezvénye egyházunkban az EL(Ő)HÍVÁS – Önkéntesek szerepe a közösségépítésben című konferencia volt, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) szervezésében. A százhúsz résztvevő Berekfürdőn gondolkodott együtt az önkéntességről, annak a Református Egyházban betöltött szerepéről, helyéről.   A szemináriumokon jól működő gyülekezeti modellek mutatkoztak be.  A konferencián a témában kiírt pályázatra érkezett pályaművek legjobbjait is bemutatták, azokat egy kiadványba összegyűjtötték, és az év folyamán igyekeztek minden gyülekezethez eljuttatni azt.

A szeretet és a híd is kapocs

A magyarországi soros EU-elnökségi rendezvényeken cél volt, hogy megmutassuk a református értékeket. Ezt szolgálta az év első felében az MRSZ által május 20-21.-re szervezett Szeretethíd is. A Kárpát-medencei önkéntes napokon több mint tízezren, fiatalok és idősek mozdultak meg azért, hogy segítsenek a környezetükben élőkön. A társadalmi felelősségvállalás jegyében a Kárpát-medence minden területén munkálkodtak kisebb-nagyobb csoportok szociális, fejlesztési vagy ökológiai területen, valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek. Volt süteményosztás, ingyenölelés, beteglátogatás, játszótérrendezés, szemétszedés, virágültetés, parkrendezés, műsor idősek otthonában, és temetőrendezés is.

kép

Szemétszedés a budapesti Erzsébet téren, fotó: Kalocsai Richárd

A május 20-i hivatalos megnyitón Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, az alkalom egyházi fővédnöke hangsúlyozta: ez a megmozdulás annak bizonyítéka, hogy hitünket szeretetünk igazolja. „­A szeretet és a híd is egyfajta kapocs” – mondta Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége, az alkalom világi elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy a Szeretethíd hatására újra beköltözik az egymásra figyelés az emberek hétköznapjaiba. Szeretethíd 2012-ben is lesz: május 18-19-én!

Immáron negyedik éve hirdeti fiataloknak az MRSZ azt a lehetőséget, hogy nyáron egy-két hetet eltölthetnek valamelyik szeretetszolgálati intézményben. Idősek vagy fogyatékkal élők otthonában, az ország számos pontján segíthetik a munkát, megismerkedhetnek a lakókkal, a szolgálati lehetőségekkel, új élményeket és tapasztalatokat szerezhetnek, miközben valódi segítséget nyújthatnak szolgálatukkal. A program jövőre is folytatódik.

Képviselői háló

A Magyar Református Szeretetszolgálat rendkívül fontosnak tartja a gyülekezetekkel való szoros kapcsolat kialakítását, ezért kezdte 2010-ben a gyülekezeti önkéntes képviselői háló kiépítését. A hálót azzal a szándékkal hívták életre, hogy a Szeretetszolgálatnak minden gyülekezetben legyen egy-egy képviselője, aki kapcsolatban áll a szervezettel és helyi szinten hirdeti programjaikat, segít azok megszervezésében, önkénteseket toboroz, valamint közreműködik az adománygyűjtésekben.

A képviselők idei utolsó találkozójára november 26-án kerül sor, amit jövőre is legalább két összejövetel (ismerkedés, közösségformálás, képzés) fog követni.

Fiatalok fiataloknak: Csillagpont

Idén júliusban tartották a református fiatalok találkozóját, a Csillagpontot, amely első ránézésre nem az önkéntességről szól, azonban a tatai öt nap lebonyolításában közel hatszáz önkéntes vett részt. Közülük többen már hónapokkal a rendezvény előtt megkezdték munkájukat, így egyedülálló módon a hasonló fesztiválok közül ezt fiatalok szervezték fiataloknak.

A végeredmény: áhítatok, előadások az érintés fontosságáról, kiscsoportos foglalkozások, rengeteg kerekasztal-beszélgetés, koncertek, előadások, és megannyi találkozás, imádság több mint háromezer fiatal részvételével. A következő ifjúsági találkozóra 2013-ban kerülhet sor, a helyszín még kijelölés alatt.

Önkéntesség határokon át

Az önkéntesség nemcsak a gyülekezetekben, intézményekben, az ifjúsági munkában kap szerepet, hanem határon átívelő kapcsolatokat is épít. Az Önkéntes Diakóniai Év (ÖDÉ) Programiroda szolgálatának célja, hogy hosszú távú lehetőséget biztosítson fiatal felnőttek számára, akik elhívást éreznek arra, hogy Istent és a többi embert szolgálják, otthonuktól távol.

2011-ben összesen 110 fő önkéntest küldött és fogadott az iroda, Magyarországon 22 szolgálati helyen helyezte el a Kárpátaljáról, Erdélyből, Franciaországból, Németországból és Olaszországból beutazó fiatalokat. Hazánkból a program keretében Németországba, Nagy-Britanniába, Franciaországba, Belgiumba, Hollandiába, Dániába, Svédországba, Olaszországba, Romániába, és Szlovéniába mentek segítők.

A Programiroda továbbra is ápolja meglévő külföldi kapcsolatait, szeretné azokat újakkal kibővíteni, valamint a hazaérkezett önkénteseket bevonni az egyház munkájába.

Egy kézben a koordináció

Az előbbiekben is számos olyan programot soroltunk fel, amit az MRSZ szervezett, több esetben mobilizált önkénteseket, ami nélkül egyik programja sem lett volna eredményes. Az önkéntesek mozgósításának néhány kezdeményezése külön projektté vált, ez adta annak időszerűségét, hogy a rendezvényeik, továbbá a közegyházban élő más, önkénteseket mozgósító lehetőségek egy koordinációs ernyő alatt fussanak össze, így az MRSZ szeptember 1-vel elindította az önkéntes mobilizációs munkaág megszervezését.

Az MRSZ tervei

Az MRSZ továbbra is törekszik a gyülekezeti diakóniai munkások összefogására, ezeket fogja erősíteni találkozókkal, pályázatokkal, műhelymunkákkal.

A szervezet tervei között szerepel, hogy a gyülekezetek számára önkéntes mintákat nyújt, például patrónus rendszerrel a konfirmandus korosztály gyülekezetben tartásával, liturgiai ajánlással, önkéntesek elismerésével. A cél, hogy tanulhassanak egymástól, a tudás ne vesszen el, a jól működő modellek tovább adhatóak legyenek.

A Szeretetszolgálat szeretné felvenni a kapcsolatot minél több civil szervezettel, egyesülettel, azért,  hogy tudjanak egymás programjairól, együttműködhessenek egymással. Elengedhetetlen a kapcsolatfelvétel az állami szervekkel is, ezzel a hosszú távú, Magyarországon végezhető önkéntesség szabályozására készült törvényjavaslat előremozdítását célozzák meg.

Az egyházon belül az önkéntesekkel működő szervezetekkel, intézményekkel, szövetségekkel, egyesületekkel is keresik a kapcsolatot, mellyel céljuk az önkéntesek elérése, az önkéntes munka helyszíneinek megtalálása valamint egy nagy, közös adatbázis létrehozása. Végül az MRSZ tervbe vette az önkéntesek képzésének elindítását is, a Református Diakóniai Felnőttképzési Intézménnyel (REDIFI) közösen.

Reformatus.hu