Oktatás csákány és ásó mellett

Kárpátalján azt tapasztalom, hogy Isten nem a tüzes kemencétől véd meg bennünket, hanem a tüzes kemencében, ahogy Sadrakkal, Mésakkal és Abéd-Negóval tette. A tűztől védve vagyunk, mert nem halljunk a fegyverek dörgését – fogalmaz Gál Erika, a Nagydobronyi Református Líceum igazgatója. A hadiállapotra hivatkozva az állam óvóhelyek kialakításától tette függővé a jelenléti oktatást. Azok az intézmények, amelyek légiriadó esetén nem tudnak óvóhelyet biztosítani, csak online taníthatnak.

GalErika.png

Gál Erika, a Nagydobronyi Református Líceum igazgatója

Fotó: Bíró Zsolt

Az elvándorlás következtében hogyan alakul az iskolai létszám a líceumban?
Több állami iskolában osztályokat vontak össze az elköltözött diákok miatt, nálunk más a helyzet. Huszonnégy-huszonhét fős osztályainkból átlagosan öt-öt gyermek hagyta itt az iskolát. A felvételi vizsgák után létszámunk most mégis növekszik. A líceum száznyolcvan fővel fejezte be az előző tanévet, és közel százkilencvennel kezdi el a mostanit.


Milyen az óvóhelyük?
Két földszinti és egy pincehelyiséget alakítottunk ki átmenetileg. Földszinti tantermünk, könyvtárunk ablakait befalaztuk. A zöldségraktárunk falán ütöttünk még egy ajtót, hogy két menekülési útvonala legyen. Mindhárom óvóhelyet fémajtókkal szereltük fel. Negyvennyolc órára elég vizet, egészségügyi csomagot, száraz élelmiszerként zabkását és tartós tejet készítettünk be. Van szellőztetőrendszerünk, rádiónk, akkumulátoros lámpánk. Kötelező ásót, csákányt, lapátot tárolni, hogyha beomlana a bejárat, ki tudjuk szabadítani magunkat. A sarkokba mobilvécéket állítottunk be, amelyeket fallal zártunk el. Pokrócokat és hálózsákokat is készítettünk.


Miként befolyásolja a légiriadó a tanítást?
Menekülési tervet kellett készítenünk. A tanárok mobilalkalmazáson keresztül értesülnek a légiriadóról. Több forgatókönyvünk van: ha tanítás alatt szólal meg a sziréna, a tanár veszi a naplót, és elviszi a gyermekeket a kijelölt óvóhelyre; ha szünetben, akkor meg van adva, hol találkoznak az egyes osztályok, melyik tanár nézi át az osztálytermeket, hogy ne maradjon ott diák, és mennek az óvóhelyre; hogyha éjszaka szólal meg, felkelnek az ágyból, és az iskola zárt udvarán átsétálnak a menedékhelyekre. Büntetőjogi eljárást vonna maga után, ha kiderülne, hogy valamelyik iskola nem így tesz. Kárpátalján azt tapasztalom, hogy Isten nem a tüzes kemencétől véd meg bennünket, hanem a tüzes kemencében, ahogy Sadrakkal, Mésakkal és Abéd-Negóval tette. A tűztől védve vagyunk, mert nem halljunk a fegyverek dörgését, az utcán béke van. Nagy áldás ez nekünk.

Református támogatás óvóhelyre

A Magyar Református Szeretetszolgálat nyolcvanegymillió forint pénzügyi támogatással segítette a Kárpátaljai Református Egyház fenntartásában működő négy líceum és a beregszászi református idősotthon óvóhelyének a kialakítását.

Hogyan tervezik a gyermekek felkészítését arra a helyzetre, hogy akár éjjel fel kell kelni, és le kell menni a csákány és lapát mellé?
Isten Igéjével. Csendesnapot szervezünk, hogy megerősödjenek lelkileg. A gyerekek jól ismerik a sziréna hangját, lehet, hogy korábban nem mentek óvóhelyre, azonban könnyen alkalmazkodnak az újdonságokhoz. Hogyha látják rajtunk, hogy kiegyensúlyozottak vagyunk, ők sem félnek majd. Nyáron háromhetes tábort tartottunk az iskolában. A diákság örült a személyes találkozásnak, vágynak egymás társaságára.


A megkezdett óra az óvóhelyen folytatódik?
Állami javaslat szerint a megkezdett órát az óvóhelyen kell befejezni. Nehéz kivitelezni, mivel száztizenhat gyerek tartózkodik egy helyiségben. Lehet, hogy az egyik osztálynál ének-, a másiknál angol-, a harmadiknál matematikaóra volt, ezt egy légtérben lehetetlen párhuzamosan folytatni. Az idő majd kialakítja a megfelelő gyakorlatot. Minden óvóhelyen van elegendő mennyiségű társasjáték. Azt nem tudom elképzelni, hogy ugyanabban a lendületben folytatódjon a matematikaóra, ahogy az osztályteremben. Mondjuk Pitagorasz tételében kivezetem az „a”-t a tanteremben, majd az óvóhelyen helyettesítem be?! Ennek még senki nem tudja megteremteni a feltételeit.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!