Ezt mondta a 25 éves lelkész a Gestapo tisztjének, aki megszakította a prédikációját. Varga Zsigmond többek között emiatt került a német titkosrendőrség fogságába, majd koncentrációs táborba, ahol 1945 márciusában életét vesztette. Cikkünkben a református mártírra emlékezünk.
A fiatal Varga Zsigmond családja körében
1944 októberének elején, egy vasárnapi istentiszteleten járunk Bécsben, a mindössze 25 éves lelkész, Varga Zsigmond éppen a prédikációját tartotta, amikor egy magyar származású civil ruhás Gestapo-tiszt felállt a padsorok között, és dühösen így kiáltott: „Megvonom öntől a szót!” A lelkész halkan, de erélyesen azt felelte: „Önnek ehhez nincs joga, és az istentiszteletünket sem zavarhatja.”
Nem sokkal az említett események után a Gestapo letartóztatási paranccsal érkezett a Collegium Hungaricumba, ahol korábban Varga Zsigmond is lakott, csakhogy ekkor már elköltözött a blumengassei teológusotthonba. Két társát találták csak ott, őket azonnal letartóztatták. A hír eljutott Vargához, aki nem próbált menekülni, október 19-én feladta magát a Gestapónál.
Mit keresett egy magyar református lelkész az annektált Ausztriában? – vetődik fel a kérdés. Varga Zsigmond 1919-ben született Debrecenben, édesapja, Varga Zsigmond ismert vallástörténész professzor volt a teológián. A fiatal Zsigmond a Debreceni Református Főgimnáziumból jelentkezett a teológiára. Már egyetemi évei alatt kiváló szervezőnek bizonyult, a Hittanszaki Önképző Társaság elnöke és a Közlöny című teológuslap intézőbizottsági tagja, majd elnöke lett. Részt vett a Teológus Gyülekezet megalakításában, és hatalmas munkabírásról tett tanúbizonyságot. Kitűnő eredménnyel szerezte meg az I. lelkészképesítő bizonyítványt, majd megírta bölcsészdoktori értekezését A hellenistikus papyrusok, feliratok, ostrakák világa és az Újtestamentum – Tanulmány az újszövetségi nyelvészet, irodalom és összehasonlító vallástörténet köréből (Debrecen, 1942) címmel. 1942–43-ban Svájcban tartózkodott ösztöndíjjal, ekkor már teljes tudatában volt annak, milyen feladat hárul majd nemzedékére a háború végéhez közeledve, illetve annak befejezése után. „A legnehezebbje éppen most következik reánk, ifjú lelkipásztor nemzedékre. Egy démoni erőkkel küzdő, tébolydává válni kezdő világban kell új nyelveken hirdetnünk az evangéliumot, ördögöket űznünk, gyógyítanunk és vigasztalnunk Krisztus missziói parancsa szerint. Most fog eldőlni, hogy akarunk-e igazán, – nem szájjal, hanem szívvel – bizonyságot tenni az Életről és az Igazságról először önmagunk és egymás előtt. Leszünk-e egyszer már végre Krisztus harcos seregévé, életet és szívet érette örömest feláldozni kész, lelki tagokká, új emberekké, akik utolsó lehelletükig küzdenek a mozgósított Egyházban az Isten uralmáért és dicsőségéért! Most, éppen most következik a súlyos próba egész református egyházunkra – ha vajon a magunk kicsinyes érdekeinek sutba félredobásával egyedül Krisztust ismerjük-e el Vezérnek, vagy külső győzelmektől megittasulva járjuk tovább a régi haláltáncot!?” – írta egy alkalommal. 1944-ben ugyancsak ösztöndíjjal került ki Bécsbe, ahol megszervezte a helyi magyar gyülekezetet. Aktív és hitvalló tevékenysége miatt már ekkor megfigyelték.
Varga Zsigmond
A második világháború eldőlni látszott, a szövetségesek már partra szálltak Normandiában, illetve a mediterráneumban és a Balkánon is visszaszorították a tengelyhatalmakat. A Vörös Hadsereg már Magyarország területén járt, a bécsi eseményekkel nagyjából párhuzamosan zajlott a debreceni páncéloscsata, amely a szovjetek győzelmével zárult. Az angolszász erők folyamatosan bombázták a német és a magyar területeket, rengeteg ártatlan civil halálát okozva. A német sas szárnyaszegetten vergődött, ez pedig az annektált Ausztriában és a megszállt Magyarországon is érezhető volt. A Hitlerhez hű erők paranoiája egyre csak nőtt, így hamarosan idehaza is a legszélsőségesebb csoportok, a nyilasok vették át a hatalmat.
Varga Zsigmondot több hónapig tartották őrizetben, a cellatársai elmondása alapján azzal vádolták, hogy örömmel fogadta a német városok angol bombázását, az általa értelmetlennek tartott háború befejezését kívánta, valamint hallgatta az angol rádió híreit, és terjesztette is azokat, tehát szóval és tettekkel is bizonyította, ellenzi a nemzeti szocializmust. A vádakból arra lehet következtetni, hogy véleményét a prédikációi során sem rejtette véka alá, a gyülekezet számára is kifejtette, hogy a háború értelmetlen, a szövetségesek bombázásai és offenzívái pedig térdre fogják kényszeríteni a náci Németországot. Bár a Gestapo aktái elvesztek, tudjuk, hogy a kihallgatásokon vállalta, hogy rendszeresen hallgatta a szövetségesek híreit, így pontos információkhoz jutott a hadi helyzetet illetően. Természetesen nem örvendezett a bombázások hallatán, és a gyülekezettel egyetemben a háború lehető leggyorsabb és legkisebb véráldozattal járó befejezését kívánta. A vádak azonban elégségesnek bizonyultak a hatóságok számára, hogy elítéljék. Fogságának elejét a Bécsben található, rossauerländei börtönben töltötte, feltehetően már itt tífuszos lett. Innen vitték át az utolsó nagy bécsi rabszállítmánnyal Mauthausenbe, az ottani koncentrációs táborba.
Itt nem sokáig maradt, áthelyezték a Gusen 2 melléktáborba, amelynek egy korábbi repülőgépalkatrész-gyártó telep adott helyet a Gusen folyó mentén, St. Georgban. A tábor barakkjaiban 12 500 fogvatartottat őriztek.
Emlékmű az egykori mauthauseni főtáborhoz tartozó guseni koncentrációs tábor helyén (1979)
A koncentrációs táborok három fajtáját különböztették meg a Harmadik Birodalomban. A rendszer által még javíthatónak, nevelhetőnek ítélt személyek számára tartották fenn az úgynevezett jó táborokat, a normál táborokba azokat deportálták, akikhez már különösebb reményt nem fűztek, végül a harmadik kategóriába estek azok, akiket kifejezetten megsemmisíteni akartak. Az ide kerülők lapjára legtöbbször ráírták: „Visszatérése nem kívánatos”. Ezek alapján Mauthausen megsemmisítő tábornak számított.
Varga betegsége egyre súlyosbodott, a szervezete nem sokáig bírta a tábori körülményeket. Sorstársai számoltak be később édesapjának, hogy fia betegen is megpróbált lelkészként szolgálni rabtársai között. Beszámolójuk szerint nemcsak arra hívta fel a figyelmüket, hogy a próbatételek megtaníthatják őket értékelni a kenyeret és az emberi kapcsolataikat, hanem Jób példáját is eléjük állította. Alázatra és Isten akarata előtti meghajlásra hívta őket, mindeközben pedig a reményt is életben tartotta. 1945 tele és tavasza halált hozott a guseni táborba, májusig majdnem kétszer annyian haltak meg, mint az előző évben. A hivatalos jegyzőkönyvek szerint Varga Zsigmond 1945. március 5-én, 6 óra 10 perckor hunyt el, a halál okaként szívizomgyengeséget és pneumóniát állapítottak meg. Ezek az okok nem tűnnek valószínűtlennek, hiszen már eleve tífusszal került Mauthausenbe, legyengült szervezete pedig nem biztos, hogy képes volt alkalmazkodni a tábori körülményekhez. A koncentrációs táborok halálozási jegyzőkönyvei ugyan nem teljesen megbízhatóak, hiszen nem minden elhunytnál jelölhették meg az orvosok a halál valódi okát, Varga esetében azonban reálisnak tűnnek a jegyzőkönyv állításai.
A magyar áldozatok emlékműve (Makrisz Agamemnon, 1964) Mauthausenben, az egykori koncentrációs tábor helyén (1969)
A háború után a református egyház hamar mártírjai közé sorolta Varga Zsigmondot, Révész Imre püspök 1945-ös körlevelében már úgy írt róla, mint akit az ellenreformáció idején meghalt gályarabokkal fognak együtt emlegetni. A német evangéliumi egyházak Hitlerhez fűződő viszonya igencsak ellentmondásosnak nevezhető. May püspök 1949-ben így emlékezett vissza erre az időszakra: „Hallgattunk, amikor szólnunk kellett volna, s gyakran beszéltünk, amikor jobb lett volna hallgatnunk.” Egy ilyen korban képviselte Krisztust a fiatal Varga Zsigmond előbb a gyülekezetében, majd a fogolytársai között.