Évezredek óta küzd az ember az öregedés ellen, de ma már legkevésbé a halál elodázása a cél. Sokkal inkább szeretnének tömegek megmaradni örök fiatalnak – vagy legalábbis annak látszani. Ráadásul korunk egyik legnagyobb önellentmondása, hogy miközben rengeteg szó esik az önelfogadásról, a tömegkommunikációs csatornákon szépségideálok néznek vissza ránk, ezzel pedig a saját külsejük miatt szorongó embereket „termelnek”. Rendkívül sokrétű téma ez, amit Cseh Ádám boncolgatott vendégeivel a Mélyvíz – mentőöv mindenkinek legújabb adásában: Sütő Enikő topmodell, Szabó Szilárd plasztikai sebész és Hajdúné Tóth Lívia református lelkipásztor ültek egy asztalhoz.
A szépészeti eljárások robbanásszerű terjedése figyelhető meg az elmúlt bő két évtizedben: míg 2000 körül szakértői becslések szerint évi tíz-húszezer ilyen történt, addig kutatásokból lehet tudni, hogy mostanra csaknem minden ötödik megkérdezettnek volt már esztétikai beavatkozása Magyarországon.
Szabó Szilárd plasztikai sebész rengeteg olyan esettel találkozik a praxisában, amikor a páciensek valójában nem fiatalabbnak akarnak tűnni, hanem szeretnék ismét jól érezni magukat a bőrükben. Azt ugyanakkor ő is tapasztalja, hogy vannak, akiknél ezek a műtétek egyfajta presztízskérdéssé váltak: így üzennek az önmagukra fordított időről és pénzről, elfedve a mélyebb, belső hiányokat, de – hangsúlyozta – kizárólag a külsőségekben nem található megoldás a belső bizonytalanságokra.
Szabó Szilárd
Hajdúné Tóth Lívia lelkipásztor szerint a testi „tatarozás” nem bűn, de nem is alkalmas arra, hogy választ adjon a lelki űrre. Szerinte a tartós elégedettséghez belső munka, elfogadás és szeretetteljes kapcsolatok szükségesek. Ezzel a műsor többi vendége is egyetértett, ahogyan abban is, hogy az önelfogadás hosszú és nem ritkán nagyon nehéz folyamat. Ebben szerepet játszanak a családi minták, a társadalmi elvárások és az a belső párbeszéd is, amelyet saját testünkről folytatunk önmagunkkal.
Hajdúné Tóth Lívia
Az igazi fordulópont akkor következik be, amikor az ember már nem bizonyítani akar, hanem élvezni tudja az élet apró örömeit – ezt már Sütő Enikő egykori topmodell mondta, aki szerint ehhez tudunk kell nem veszteségként, hanem lehetőségként megélni az idő múlását: lehetőség az önreflexióra, az újrarendeződésre, a belső szabadság megtapasztalására.
Sütő Enikő
A teljes adást, amelyben személyes, tanulságos történetek is előkerülnek, ide kattintva nézhetik meg:
A Mélyvíz – mentőöv mindenkinek a református egyház kéthetente jelentkező műsora, amelyben egy híresség, egy szakember és egy református lelkipásztor beszélgetnek őszintén az élet legnehezebb kérdéseiről. A következő, február 20-i adásunkban azzal foglalkozunk, milyen esélyekkel kezd új életet egy börtönből szabadult ember. Ambrus Attila, az egykori Viszkis rabló, Németh Zsolt kriminológus és Gottfried Richárd református börtönlelkész ülnek majd egy asztalhoz Cseh Ádámmal. Kövessenek minket a Magyarországi Református Egyház Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és Spotify-on!