„Örömkiáltás volt a nyelvünkön” – Ráday-napok harmadszor

Főszerephez próbált jutni az eső az egyházkerület háromnapos rendezvényének utolsó – a gyülekezeteket középpontba emelő – napján, de a Ráday Házba, a Markusovszky térre és a szomszédos Kaltenberg-udvarba sereglő reformátusok nem hagyták magukat. A szabadtéri programok is megvalósultak, hiszen a nagyszínpad fedett volt, a nagysátor szintén védelmet nyújtott az olykor sűrűn hulló esőcseppek ellen. A záporok szüneteiben az egyházmegyék és szervezetek, kiadók sátrainál is meg-megújuló társasági élet folyt, részben a testvéri szeretettel kínált sütemények, gyümölcsök, vagy éppen a vásárfiák miatt is. Maga a főépület is igazi közösségi térré vált. A ház aulájában a spontán beszélgetéseken túl folyamatosan gyermekprogramok zajlottak, a díszteremben gyülekezetközi kórustalálkozót tartottak, egy első emeleti terem pedig könyvbemutató érdeklődőivel telt meg ezen a szeptember végi szombaton.

De először is pillantsunk vissza a két kezdőnapra: a szeptember 26., csütörtök főleg a lelkészekről szólt – Békési Sándor teológiai tanár tartott előadást, amelyet műhelybeszélgetések követtek a következő személyek vezetésével: Literáty Zoltán dékán (Károli Gáspár Református Egyetem, Hittudományi Kar), Szabados Ádám teológus-blogger, Bolyki László zenész-igehirdető, Czentnár Simon egyetemi adjunktus (KRE HTK), Marco de Weenen missziói munkatárs (Tolnai Református Egyházmegye), Lovas András missziói referens (Dunamelléki Református Egyházkerület). A péntek ifjúsági napként funkcionált a Budapesti Református Egyetemi Misszió és a KRE egyetemi missziójának szervezésében.

A szombati gyülekezeti napon két dunamelléki egyházmegye volt a házigazda, ennek értelmében Szloboda József budapest-északi esperes nyitotta meg, végül Kovács Gergely budapest-déli esperes mondta a záróáldást a Markusovszky tér melletti Kaltenberg-udvarban.

Nagyszínpadi köszöntőjében Szloboda József a hallgatóságnak utalt arra, hogy a 2019-es kollégiumi tűzesetre válaszként fel-, illetve átépült Ráday Ház 2022. őszi átadása máris történelem. Az egyházkerület és a hittudományi kar székházával kapcsolatban találó zsoltárrészletet idézett: „Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt a nyelvünkön…”

Helyszíni jelenlétünk alapján kijelenthetjük, valóban a 126. zsoltár idézett sorai jellemezték a találkozót. Itt még az egymást nem ismerők is egymásra nézve, elmosolyodva „Áldás, békesség!”-gel köszöntek, a sátrakban pedig gyülekezeti tagok kínáltak szeretettel jóféle falatokat. A Ráday-napok egyik figyelemre méltó pillanata volt, amikor a színpadon egymást váltó Thoma László gazdagréti lelkipásztor (zenekarvezetői minőségében) és Balog Zoltán püspök a köztük jelentkező korábbi feszültség ellenére megölelték egymást.

A dunamelléki püspök a nyitóáhítatát a hű és bölcs szolga Máté evangéliumában található példázatára építette. A találkozóra aktualizálva elmondta, Isten egymás számára teremtett minket, jelen esetben egymás iránti figyelemre, érzések, imák, gondok-bajok megosztására.

Balog Zoltán a sok száz fős hallgatóság szívére helyezte: – Úgy élj, olyat tégy, aminek örökkévaló jelentősége van! Kiadni a másiknak az eledelt idejében, azaz gondoskodjunk a társunk életbevágó szükségletéről. Ez az egyházi hierarchia értelme is, szolgálni azokat, akiknek fölébe helyeztettünk.

Rámutatott a püspök: valahol mindenki fölérendeltje valakinek, lelkipásztor, főgondnok, presbiter, édesapa, édesanya… A helyben, tehát a Kaltenberg söröző területén is felépítendő campus, illetve a máig tartó egyháziintézmény-alapítások, -átvételek kapcsán arra intett: – Csak akkor van értelme területet növelni, ha azt meg is töltjük lelki tartalommal.

A nap folyamán kétszer is szóhoz jutottak bizonyságtevők. Először a délelőtti dicsőítő énekek között léptek a színpadra, másodszor egy pódiumbeszélgetés szereplőiként. Utóbbi disputa fő témái a többgenerációs hívő család áldásai, az Ige szerepe a hívő életében, illetve a nehéz terepeken (például hajléktalanmisszióban, kórházi intenzív osztályon) végzett szolgálatok.

Nagy érdeklődés kísérte az épületben tartott könyvbemutatót is. A tekintélyes nagyságú, fotók sokaságával ékes kiadvány teljes címe: „Legyen világosság!” – A Ráday Ház története és megújulása.

Hogy miért Isten Szentírás eleji teremtő szava a főcím? A könyvet az érdeklődőkkel megismertető egyházkerületi főgondnok, Veres Sándor szavaiból kiderült: – Aki ezt a könyvet kezébe veszi, úgy olvassa és nézze a képeket, hogy átérezze, a megmaradás és megújulás Isten kegyelméből fakad – hangsúlyozta. Személyesebbre hangolva is elmondta ugyanezt Veres Sándor: – Az új épületben hányszor töprengtem azon, milyen nagy az Isten kegyelme, a teljes elveszettségből hogyan is épülhetett meg ez a gyönyörű épület, amelyben most itt vagyunk…

Ismert, hogy 2019. január 23-án este fél kilenckor egy ostoba gyújtogatás következtében felcsaptak a lángok, leégett a kollégium, de erősen megsérült a Köztelek utcai szárny is. A könyv emléket állít az összefogásnak, a kármentésnek és az építkezésnek. A tűzeset után másfél év jutott a tervezésre, ezt a bontás követte, 2021-ben kormánytámogatással elkezdődött a nagyszabású építkezés, tizennyolc hónap alatt felépült az épületegyüttes. A hittudományi kar, a jövendő lelkipásztorok tanáraikkal együtt, továbbá az egyházkerület vezetősége, a Bibliamúzeum, a kultúránk gazdag történetét dokumentáló könyvtár és gyűjtemény ismét egy helyre kerültek...

Ennek a katartikus történetnek a mozzanatai a könyv második felét teszik ki. A kötet első fele javarészt a Ráday család évszázados történetéről szól, illetve a kaszárnyából, katonai kórházból egyházkerületi és egyetemi épületté váló eredeti Ráday Házat mutatja be, a benne élők-dolgozók XX. századi viszontagságaival. A szerkesztés Dizseri Ágnes és Jakus Ágnes érdeme, a gyönyörű kivitelezés Füle Tamást dicséri.

Akiket a gyülekezeti napon találomra megszólítottunk, egy budapesti lelkész kivételével kicsiny, illetve elaprózódott gyülekezetből valók. Kassai Márta a Seregélyesi Református Egyházközség presbitere. Ő és három másik testvér a közösségből a Vértesaljai Református Egyházmegye sátrának a díszítésében is segédkezett.

– Szeretünk kimozdulni, kitekinteni ilyen látogatásokkal az egész egyházkerületre – újságolta Kassai Márta. – Engem ma ugyanúgy megérintettek a nagyszínpadi személyes bizonyságtételek, mint a házban folyamatosan zajló gyülekezeti kórustalálkozó, amelynek a második felét hallgattam meg. Emlékezetes volt, amit a találkozó vezetője mondott, Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspököt idézve: „Az a gyülekezet, ahol nem énekelnek, kiszárad...” Mi itt ma biztosan nem száradtunk ki! Amellett, hogy egykori énekkarosként nagyon szeretem a többszólamú, klasszikus kóruséneklést, az ifjúsági énekek kicsit másként, de szintén megmozdítottak.

Nos, a dicsőítő csapatok szerintünk is kimagaslók voltak, mindenekelőtt a gazdagréti gyülekezeté. Ebben többek között a lelkipásztor énekel-gitározik, illetve Draskóczy Lídia, a Tázló nevezetű, moldvai csángó zenét játszó, ismert népzenei együttes vezetője is hegedül. Hegedül? Nehéz szavakkal kifejezni, mit tesz hozzá hol villámrajzolathoz, hol növényi indákhoz hasonló hangszerjátékával a zenei összhatáshoz…

Nem hagytuk ki, hogy a dicsőítő blokk után a Budapest-Déli Református Egyházmegye sátrában tartózkodó Thoma László gazdagréti lelkipásztort is megszólítsuk. – A gyülekezetben a zenei szolgálat koncepciója az – magyarázta a lelkész –, hogy a dicsőítő csapat a református énekeskönyvi anyagot mint zenei örökségünket, illetve az újabb keletű énekek javát, beleértve nemzetközi szerzemények fordításait, valamint saját szerzeményeinket, köztük népdalihletésű magyar énekekkel, mind megjelenítse. A repertoár szűrője nálunk a biblikus szöveg, a mindenki által énekelhető dallam, a hitelesség. Most is ügyeltünk arra, hogy ne úgymond koncertet adjunk. Kétharmad részben a közös gyülekezeti énekeskönyv énekeiből válogattunk, egyharmad részben olyan közkedvelt ifjúsági, illetve dicsőítő énekeket hoztunk, amelyek már vagy tizenöt-húsz évesek, tehát bizonyosan kiállták az idők próbáját. A közösen énekelhetőség szempontja messzemenően érvényesült, a résztvevőket láthatóan megfogta ez a zenei blokk, bekapcsolódtak az éneklésbe.

A Ráday Ház eső miatt is zsúfolt aulájában szólítottuk meg a Bátaszéki Missziói Egyházközség lelkipásztorát, Fekete Lászlót, aki hitoktató feleségével és még két gyülekezeti taggal volt jelen a dunamelléki reformátusok első számú találkozóján. Ehhez a kicsiny tolnai gyülekezethez nemcsak két leányegyházközség, hanem szórványok is tartoznak, sőt, hitoktatás szempontjából még további települések. Az istentiszteletek mellett Fekete László kicsiny, mégis szerteágazó gyülekezetének fontos alkalmai az összekapcsolt telefonvonalakon megvalósuló bibliaórák (szám szerint négy). Tegyük hozzá, a lelkipásztor, úgy is, mint az egyházmegye ifjúsági referense, táborok szervezésével és vezetésével rendszeresen átéli a nagyobb létszámú testvéri összejövetelek örömét.

– Minden találkozón ott kell lenni – summázta Fekete László. – Ma sem csalódtam, rengeteg lelkészkollégával és régi hívő ismerőssel találkozunk. A rendezvény kerete is találó: igehirdetés, együtt éneklés, bizonyságtételek és az, hogy mind a tér, mind az idő adott a nyüzsgéshez is. Jó itt lennünk, beleértve azt az idős testvérünket is, aki kemoterápiája két kezelése közben jött el, mert vágyódott ide!

Tankóné Bíró Mónika, az Északpesti Református Egyházmegyéhez tartozó torbágyi gyülekezet lelkipásztora már a nyitónapon is itt volt. – Csütörtökön egyedül jöttem ki a tanulmányi napra – számolt be a lelkipásztor –, örömöt jelentett már csak a jelen lévő lelkésztársak nagy száma is. Olyan ritkán történik meg, hogy lelkészek szabaddá teszik magukat, és együtt ülnek le az Isten Igéjéhez! Az élő Ige évével is összhangban voltak a tanulmányi nap témái. Például hogy mit jelent nekünk a Biblia, hiszen ez a mi szemünkben nem veszítheti el a jelentőségét, üzeneteit a mai szekularizált világban sem. A küldetéstudatunkban erősített meg minket, lelkészeket ez a nap, abban, hogy Isten Igéjéhez vonzzuk az embereket, hogy személyes kapcsolatuk lehessen Jézus Krisztussal! – emelte ki a lelkésznő.

S hogy miért jöttek ma ide öten Torbágyról? – Azért is hívogattam a mieinket – felelte Tankóné Bíró Mónika –, mert úgy érzem, fontos az összetartozás érzése, annak átélése, hogy a reformátusságunk összeköt. Itt remekül meg lehet tapasztalni, hogy nem csak annyian vagyunk, amennyien a templomunkban. A mai nap egyik erényének tartom, hogy minden korosztály erősödhet a hitben, társakat találhat. Amit a lelkésznő mondott, igazolódott az aulában, ahová a gyermekek az esős idő miatt bekényszerültek ugyan, de láthatóan élvezték a Napraforgók Evangéliumi Játszóház programjait…

Az aulában Scheirich Jánosné Katona Júlia a torbágyi főgondnok is elismeréssel szólt az eseményről. – Engem eddig a nagyszínpadon előadott gyermekénekek érintettek meg a legjobban – vallja –, hiszen nyugdíjas óvónőként még mindig hitoktatok két óvodában, és fontosnak tartom, hogy engedjük Jézushoz a kicsinyeket. Sok kedves ismerősömmel találkoztam itt, és külön öröm volt számomra, hogy az egyházkerület megválasztott vezetőit is itt láttam. Őket tisztelem és nagyra értékelem, amit az egyházért tettek Istentől kapott hivatásuk szerint. Bízom benne, hogy a szeretet, a megbocsátás és a kiengesztelődés egyre inkább megmutatkozik a közösségben – hangsúlyozta.