Összesen több mint kétszázharminc regisztráció érkezett az elmúlt héten lezajlott Egy hét imádság elnevezésű kezdeményezésre. A felhíváshoz nemcsak hazánkból, hanem a határokon túlról és a diaszpórából is sokan csatlakoztak, felmutatva a református közösség összefogását és az imádság erejét.
„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)
A kihívás célja az volt, hogy a hét minden napján, a nap huszonnégy órájában megszakítás nélkül imádkozzunk református egyházunk jelenéért, jövőjéért és a megválasztandó új vezetőkért. Öt országból – Magyarországról, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Belgiumból és Romániából – érkeztek a jelentkezések.
A regisztrálók köre rendkívül sokszínű képet mutatott. Az egyéni imádkozók mellett számos egyházközség, intézmény és szolgálat is csatlakozott a kezdeményezéshez.
Lelkes ifjúsági közösségek, imacsoportok, házicsoportok kapcsolódtak be. Kiemelkedő példa az egyik szolnoki ifjúsági csoport, amelyik vállalta, hogy október 10-én 21 órától másnap reggel 7 óráig a hétvégi éjszaka minden egyes óráját imádsággal töltik.
Intézmények és szolgálatok is részt vettek a kezdeményezésben. Több idősek otthona, egyetemi közösség, általános iskolák, valamint börtönben szolgálók is csatlakoztak.
Különböző hivatalok is jelezték részvételüket. A zsinati szolgálatok és a püspöki hivatal munkatársai is együtt imádkoztak a többiekkel.
A szervezők hálásan köszönik minden testvérnek – legyen az egyéni imádkozó vagy közösség –, hogy vállalták a szolgálatot, és jelenlétükkel, imaóráikkal hordozták református egyházunkat.