Összetartás, életerő, hála

Két éve szolgál Szabadszálláson Pálinkás Gyula és Pálinkásné Balogi Beáta lelkipásztor, akik több mint egy évtizedes szatmári szolgálatból érkeztek a bács-kiskunsági városba. Szolgálatuk fejlődése során az elmúlt években nagyobb figyelmet kaptak a gyermekek, és kiderült, hogy néha egy istentisztelet vagy bibliaóra erejéig magára is lehet hagyni a gyülekezetet. – Mindig találunk valamit, ami arra ösztönöz bennünket, hogy észrevegyük az Isten üzeneteit. Jó érzés látni, hogy a közösségünkben van erő és van jövője – vallja Pálinkás Gyula.

Lassan négyszáz éve áll már az ősi kun település, Szabadszállás főterén református templom. Vályi András 18. század végén készült országleírása szerint „a város lakosai mind reformátusok”, arányuk a lakosságban most is majdnem 34 százalék, legalábbis a 2011-es népszámlálási adatok alapján.

A templom melletti tér másik oldalán állnak az egyházközség további épületei: az ó és az új parókia, valamint a gyülekezeti terem, amelyet a régi református iskola épületéből alakítottak ki. Itt ülünk le beszélgetni a gyülekezetről Pálinkás Gyula és Pálinkásné Balogi Beáta lelkipásztorokkal, a gyülekezet főgondnokával, Holczmann Mihállyal és feleségével, Holczmann Mihályné Zsófiával, valamint Janovicsné Paál Ilona presbiterrel, a Csillag Varrókör és a babaklub vezetőjével.

– Fogyasszanak egészséggel! – mutat a terített asztalra Pálinkásné Balogi Beáta, amelyre frissen sült sütemények és zamatos gyümölcsök kerültek, még fügét is találni rajta, amely a Holczmann házaspár kertjében termett. És persze milotai diót.

szabadszallas_todorofflazar.jpg

Jóízű beszélgetés – Pálinkásné Balogi Beáta, Janovicsné Paál Ilona és Holczmann Mihályné Zsófia

Fotó: Todoroff Lázár

MILOTÁRÓL SZABADSZÁLLÁSRA

Régi olvasóinknak ismerős lehet a Pálinkás lelkészházaspár, 2019-ben ugyanis hosszabb riportot közöltünk az északkelet-magyarországi Milotán végzett áldozatos munkájukról és eredményeikről. A riport írásakor már tizenhárom éve szolgáltak a szatmári településen. Nehezen is hagyták ott az idilli falut, miután 2020-ban elfogadták a szabadszállási gyülekezet meghívását.

– Mi nem akartunk váltani – mondja nyers őszinteséggel és kis mosollyal az arcán Beáta. – Derült égből villámcsapásként érkezett a meghívás a szabadszállási gyülekezettől. Érdekes dolog ez, mert az ember a legtöbbször csak hallja-olvassa, hogy „az Isten küldött”, meg hogy „elhívott az Úr”, de most mi is átéltük ezt, és tényleg azt éreztük, hogy a váltás nem a mi akaratunk volt. Sőt! – jelenti ki a lelkész, miközben felvágja a reggel sült meggyes-csokis kuglófot. – Jó darabig gondolkodtunk, hogy ellenállhatunk-e ennek az isteni hívásnak, végül a váltás mellett döntöttünk – foglalja össze két hónapos vívódásukat Beáta. A lelkészházaspár 2020 óta látja el a szabadszállási gyülekezeti szolgálatot, a pandémia miatt beiktatásuk 2021 őszére csúszott.

Holczmann Mihályné Zsófia további részletekkel szolgál a házaspár meghívásáról. – Amikor a már közel harminc éve itt szolgáló lelkész, Máté Sándorné Emese bejelentette, hogy nyugdíjba vonul, a gyülekezet elkezdett gondolkodni az utódláson. Azt tudtuk, hogy fiatal lelkészházaspárt szeretnénk, és ekkor jutott eszembe az a cikk, amelyet a fiatal, ambiciózus Pálinkás házaspárról olvastam a Reformátusok Lapjában. – Még most is emlékszem a cikk címére: Ahol a kevés sokat jelent – veszi át a szót feleségétől Holczmann Mihály, aki levelet küldött Milotára, amelyben leírta a gyülekezet szándékát, bemutatva a szabadszállási református közösséget is. – Ez januárban volt, februárban pedig eljöttünk egy evangelizációs hétvégére, úgy voltunk vele, hogy legfeljebb kirándulunk egyet – folytatja a történetet Beáta. – Az alkalom után a gyülekezet el volt ragadtatva, sokan odajöttek hozzám, kérve: a presbitérium kövessen el mindent annak érdekében, hogy a lelkészházaspár ide jöjjön, Szabadszállásra – fűzi hozzá a főgondnok.

Beáta ma is emlékszik arra, amikor először belépett a szabadszállási református templomba. – A több száz fős, nagy légterű templom ajtaján belépve a méretek ellenére melegség töltött el, és azt gondoltam, otthon tudnám érezni magam benne. Az épület hangulata, a gyülekezet kedvessége sokat számított a döntésünkben. Csak egy kirándulásra jöttünk Szabadszállásra, de úgy mentünk haza, hogy tudtuk, meg fog változni az életünk – mondja.

szabadszallas_templom_todorofflazar.jpg

Református templom Szabadszálláson

Fotó: Todoroff Lázár

A SZABADSZÁLLÁSI REFORMÁTUS TEMPLOM elődjét 1628-ban építették, majd mintegy száz évvel később, 1756-ban új templomot emeltek a helyére, torony nélkül. A tornyot 1769-ben húzták fel, de a két építményt csak négy év után, 1772-ban kapcsolták össze. A barokk stílusban épült templom ekkor nyerte el jelenlegi alakját. A legutolsó, 2010-es felújításkor a torony alatti bejárat mögött álló padokat kivették, kiállítóteret alakítva ki a boltívek alatt. Jelenleg a Petőfi-emlékévhez kapcsolódó történeti kiállítás látható a helyszínen, a látogatók azt az egyházi anyakönyvet is megtekinthetik, amelyben Petőfi Sándor öccse, István megkeresztelését jegyezték fel.

UGYANAZ

A Pálinkás házaspárt és három gyermeküket nagy izgalommal és szeretettel fogadta a szabadszállási gyülekezet. Szolgálatuk kezdete egybeesett a koronavírus-járvány első hullámaival, ezért kreatív megoldásokra volt szükség a gyülekezeti együttlétek megteremtéséhez. A főgondnok szerint a lelkészek rögvest mély vízben találták magukat, és nem tudták olyan lendülettel kezdeni a munkát, ahogy tervezték.

– Mégis meg lehetett találni azokat a csatornákat és réseket, amelyeken keresztül elértük a gyülekezetet – mondja Beáta. A zárva tartott templomok időszakában a lelkészek videós üzeneteket, énekeket és igehirdetéseket tettek elérhetővé az interneten, az idősebbeknek pedig írott formában juttatta el ezeket a presbitérium. Amikor pedig már szabadtéri rendezvényeket is lehetett tartani bizonyos korlátozásokkal, a parókia udvarán rendeztek adventi angyalvárást a gyerekeknek. Hasonlóképp szabadtéren tartották a gyülekezet hagyományos adventi vásárját, amelynek rendes időkben a templom előtere ad helyet.

A járvány okozta kezdeti nehézségek ellenére a lelkészházaspár úgy látja, ugyanazt a munkát végzik Szabadszálláson, mint Milotán. – Amikor ideköltöztünk, kerestük, miben különbözik a két gyülekezet, hogy vajon át kell-e állnunk másfajta szolgálati típusra, vagy más minőséget kell-e produkálnunk. Meglepetésünkre azt találtuk, hogy nem nagyon volt különbség. Szabadszálláson is vannak néhányan, akik a közösség magját alkotják, akik a hátukon hordják a gyülekezetet, akik segítőként mellettünk állnak, és ugyanazt a munkát végzik, mint Szatmárban, Bács-Kiskunban vagy bárhol az országban – mondja Pálinkás Gyula, hozzátéve: – Ugyanúgy működnek a dolgok. Mi a feleségemmel semmit sem csinálunk másként, nem teszünk semmi különlegeset, csak igyekszünk mindig jelen lenni.

szabadszallas_csoport_todorofflazar.jpg

Janovicsné Paál Ilona, Holczmann Mihályné Zsófia, Holczmann Mihály, Pálinkásné Balogi Beáta, Pálinkás Gyula

Fotó: Todoroff Lázár

MÉGIS MÁS

A szabadszállási szolgálatban eltöltött két év alatt néhány különbséget mégis felfedeztek a két gyülekezet között. A lelkészek beiktatásuk után szerettek volna nagyobb hangsúlyt helyezni a családlátogatásra, ahogy azt Milotán is tették, viszont Szabadszálláson ez nem bizonyult könnyen megvalósíthatónak, és nem csak a pandémia miatt.

– Milotán napi kapcsolatban voltunk a családokkal, a szó szoros értelmében. Mert amíg elmentem a boltba, több gyülekezeti taggal is találkoztam, mindegyikkel beszélgettem egy keveset, megkérdeztem, mi volt a cukorgondozóban, mennyi volt reggel a vérnyomása, hogy vannak a gyerekek, az unokák. Tudtunk egymásról. Szabadszálláson tágabbak a keretek, nagyobb a város, sokkal több a feladat is, nehezebb eljutni a családokhoz. Ettől függetlenül működik itt is a családlátogatás intézménye, csak nem olyan intenzív – mondja Beáta.

Gyulának is eszébe jut egy markáns különbség. – Januárban covidosok lettünk, szombat este derült ki, olyankor már képtelenség helyettes lelkipásztort találni, vagy bárkit, aki vasárnap felállna a szószékre. A presbiterek megoldották a helyzetet, felosztották egymás között a szolgálatot, és megtartották az istentiszteletet. Teljesen automatikusan ment, jó volt megtapasztalni, hogy ebben is számíthatunk rájuk.

szabadszallas_leveltar_todorofflazar.jpg

Jegyzőkönyv 1763-ból

Fotó: Todoroff Lázár

TALENTUMOK SZERINT

– Én még hagyományosan gondolkodom, miszerint a lelkész a lelkész. Ő tanult teológiát, dogmatikát, ő az, aki egy igehirdetést meg tud tartani. Mi, világi emberek persze fel tudunk olvasni egy Igét a Bibliából, tudunk énekelni, és mint kiderült, imádkozni is, de az igemagyarázatot meghagyjuk a lelkészeknek. Azt viszont vallom, hogy a világi dolgokban a presbitériumnak kell segítenie a lelkipásztorát. Ezt szem előtt tartva állt össze a presbitérium is, hogy mindenki az Úrtól kapott talentumai szerint tudjon segíteni egy-egy feladatban – mondja Holczmann Mihály, hozzátéve: – Úgy tartja a mondás is, hogy a lelkész nem mindenes.

A szabadszállási gyülekezet presbitériuma húsz plusz három főből áll, a fentiekből adódóan vegyes összetételű a közösség. – Ilona például védőnő volt aktív korában, nyugdíjazása után vállalta el a babaklub vezetését, mert ő ért a gyerekek és a szülők nyelvén. Vannak, akik mezőgazdasággal foglalkoznak, van, aki a pedagógusok között mozog otthonosan, van pénzügyi területen jártas presbitertársunk és olyan is, akinek más szellemi tevékenység a szakterülete. Így tudjuk segíteni, gyarapítani a gyülekezet életét és csökkenteni kicsit a lelkészeink vállát nyomó terheket – sorolja a főgondnok.

szabadszallas_palinkasgyula_balogibeata_todorofflazar.jpg

"Otthon tudnám érezni magam" – Pálinkásné Balogi Beáta

Fotó: Todoroff Lázár

FOLYTONOSSÁG

Mihály elmondja azt is, hogy a gyülekezeti alkalmak számottevően nem változtak az új lelkészházaspár érkezése után: – Inkább a folytonosság a jellemző, a gyermek- és az ifjúsági foglalkozásokból lett egy kicsit több, mert hisszük, hogy bennük van a jövő.

Vasárnaponként a felnőtteknek szóló istentisztelettel párhuzamosan gyermek-istentiszteletet is tartanak két korosztály számára, ifjúsági istentiszteletet pedig a heti ifjúsági alkalmak mellett havonta, a parókia felett kialakított közösségi térben, az úgynevezett Bagolyvárban, amelyet már kezdenek kinőni. A hétközi alkalmak között megtalálható a bibliaóra és az imaalkalom is, szintén hetente gyűlnek össze a Szász Póla Énekkar tagjai, a babaklubot látogatók és a varrókörösök is. Ezek mellett rendszeresek és népszerűek a különböző gyülekezeti kirándulások, táborok is.

SZÁSZ KÁROLY egykori szabadszállási református lelkész, későbbi dunamelléki püspök édesanyja, Szász Károlyné szül. Münstermann Franciska 1867-ben, a kiegyezés évében hímzett csipketerítőt készített és adományozott a gyülekezetnek. A világoskék, tiszta selyem alapra készített terítő széleire hímzett szöveg így hangzik: „Mivel fizessek az Úrnak énhozzám való jótéteményéért? Atyám, hálákat adok Tenéked, hogy engem meghallgattál! Az Úrnak neve légyen áldott mind örökkön örökké! Ámen. Készítette özv. Szász Károlyné 1867-ben, élete 62-dik évében.” A terítő minden évben előkerül, konfirmáció alkalmával ezzel terítik le Szabadszálláson az úrasztalát, így kapcsolva össze a múltat a jelennel.

HÁRMAS HÁLAADÁS

Szeptember közepén hálát adni gyűltek össze a szabadszállási reformátusok. Több okuk is volt rá. Ezen a napon áldották meg a temetőkertben felállított 56 kilogrammos, bronzból készült új lélekharangot, amelyet a zászlós bárány díszít, palástján pedig a következő felirat olvasható: „Isten dicsőségére, elődeink tiszteletére öntetett engem a Református Egyházközség, Szabadszállás 2022”. – Régi vágya volt a gyülekezetnek a lélekharang – tudjuk meg a főgondnoktól, aki azt sem rejti véka alá, hogy a felállítását a közösség saját erőből oldotta meg. Hozzáteszi, hogy a református temető az egyetlen a városban, viszont a harang csak a keresztyén temetéseken szólal meg.

szabadszallas_lelekharang_todorofflazar.jpg

Az 56 kilogrammos, bronzból öntött lélekharang

Fotó: Todoroff Lázár

Szintén azon a napon adtak hálát azért, hogy a szabadszállási református templom többszöri átépítés után, 250 éve, 1772 szeptemberében nyerte el mai formáját, miután összekapcsolták az addig különálló tornyot a templomhajóval, és felkerült a toronyóra is a helyére. A gyülekezet hálát adott azért is, hogy elkészült a templom tetőzetének festése, amelyet pályázati forrásból végezhettek el.

– Mindig találunk valamit, ami arra ösztönöz bennünket, hogy észrevegyük az Isten üzeneteit. Jó érzés látni, hogy a közösségünkben van erő és van jövője. Szerintem nem az számít, hogy kicsi vagy nagy, tehetős, esetleg szegény egy gyülekezet, mert vannak olyan kicsiny, nem gazdag gyülekezetek, amelyeknek szép közösségi életük van pusztán azért, mert van bennük életkedv. Mi is ezt éljük meg itt, Szabadszálláson: olyan Lélek, erő és életösztön van a gyülekezetben, amely előreviszi a közösséget és minket is.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!