Példaképek és influenszerek, avagy kit követ az ifjúság?

A tinédzserek gyakran kritikusak a környezetükkel szemben, a Z és az alfa generáció egy részét pedig különösen jellemzi a gunyoros, sőt cinizmusba hajló szemlélet. Mi kell ahhoz, hogy valaki átjusson ezen a rostán, és akár példaképpé is váljon számukra?

Fitos Júlia: Elsősorban az őszinteséget emelem ki, hogy hiteles legyek egy fiatal számára. A bizonyságtételeket remek eszköznek tartom, hiszen ezekben megoszthatjuk mindazt, amiben bukdácsolunk, amit megharcoltunk. Ettől életszagúvá válunk, nem pedig steril emberként mutatkozunk. Emellett annak is óriási jelentősége van, mennyire tudunk szeretetet közvetíteni nekik, valóban figyelünk-e rájuk, meghallgatjuk-e őket, és ott vagyunk-e számukra, amikor szükségük van ránk.

Langschadl István: Nemrég egy alkalmunkon Júlia olyan mély és őszinte szavakkal osztotta meg tapasztalatait, hogy a terem elcsendesedett, szinte megállt a levegő. Kitárulkozva, teljes őszinteséggel beszélt gyengeségeiről, majd nyíltan megvallotta, hogyan segítette őt Jézus az életében. Az ifjak megérzik, ha valaki őszinte vagy csupán megjátssza magát, jól működik a hitelességet mérő „műszerük”. Korábban a példaképek posztereken szereplő, retusált, elérhetetlen idolok voltak. A mai influenszerek másak: bár az online tartalomgyártók sok kritikát kapnak, el kell ismernünk, egynek tűnnek közülünk – elérhetők és interakcióba lehet lépni velük. A fiatalok számára a hitelesség számít. Bár ma sem mindegy, hogy valaki menő-e, de felértékelődött a beszédben és viselkedésben megmutatkozó valódiság.

Nagy ereje van annak is, amikor kortársaink őszintén megosztják a történeteiket.

Langschadl István: Feltétlenül. Az egyházmegyei ifjúsági alkalmainkon előzetes és közös felkészülés után a résztvevők közül szoktuk felkérni néhányukat, hogy osszák meg hitükkel összefüggő élményeiket. Azt látjuk, ez hat az ifjúságra. Egyszer egy fiatal viszonylag egyszerű üzenetet osztott meg az imádság erejéről. Akadozott, látszott, mennyire izgul, és megvallom, azt gondoltam, ez most gyönge lett. Hazafelé menet az ifiseim mégis őt emelték ki a nap szolgálói közül, ő gyakorolta rájuk a legnagyobb hatást. Ennyit jelentett, hogy egy kortársuktól hallották az üzenetet. Mindez megerősít abban, hogy az ifjúsági missziót nem lehet fiatal szolgatársak nélkül végezni.

A fejlődéslélektanból és talán saját megéléseinkből is tudhatjuk, a legerősebb minta végső soron a család.

Fitos Júlia: A familiáris közeg öntudatlanul is hat ránk. Otthon főként a szüleink viselkedéséből értünk és tanulunk, nem a szavaikból. Úgy látom, a család erőteljes hatását sem az oktatás, sem a gyülekezet nem képes helyettesíteni. Épp ezért nem lehet jó ifjúsági szolgálatot építeni a szülőkhöz fordulás híján. Nekünk is sok teendőnk van még ezen a területen.

Langschadl István: Talán kimondhatom, hogy felvidéki közösségünk sokféle betegségtünetet hordozó társadalomban él. Azok a családok is súlyos gondokkal küzdenek, amelyek tagjai keresztyénnek vallják magukat. Mégis, a fiatalok hitben élő példaképekkel elsősorban otthon találkozhatnak. Szolgálatunk akkor lehet igazán gyümölcsöző, ha Isten már előttünk járt – egy családtag által – a fiatal életében.

Kevés kell ahhoz, hogy egy kamasz elveszítse egy felnőttbe vetett bizalmát, akár egy tett vagy mondat is kiábrándíthatja őket. Hogyan segíthetünk nekik feldolgozni ezt a csalódást, különösen akkor, ha mi vagyunk az okai?

Fitos Júlia: Bátorság kell ahhoz, hogy vállaljuk előttük: igen, elrontottam. Bár szeretem Istent, én is bűnös ember vagyok, de éppen ezért igyekszem megoldani az elrontott helyzetet.

Langschadl István: Tudatában kell lennünk, hogy ez aszimmetrikus viszony, amelyben nekünk, az idősebbeknek kell több gesztust tennünk. Ha hiteltelenné váltam valamiben, bocsánatot kell kérnem. Akár nyilvánosan, az egész közösség előtt megvallhatjuk hibáinkat. Lényeges ezeket a helyzeteket megbeszélni, mert amikor őszintén beismerjük egymás előtt a gyengeségeinket, mélyebb, erősebb szeretetre szabadulunk fel. Így nem válik megjátszottá a kapcsolatunk, és mélyülhet a kötődésünk.

Ez az aszimmetrikus viszony magában hordozza annak a veszélyét is, hogy a kamasz túlzott csodálatba lépjen át. Miképpen kezeljük ezt úgy, hogy közben megmaradjon számára a lehetőség egy hiteles példaképre támaszkodni – valakire, aki meghallgatja, támogatja és szereti?

Langschadl István: Segít, ha nem egyedül visszük a hátunkon az ifjúsági munkát. Egy korcsoport szerint rétegzett szolgálócsapatnál kevesebb az esélye, hogy egyetlen emberhez kötődjenek a fiatalok. Az eltérő jellemvonásaink és életkorunk miatt különböző módon tudjuk megszólítani őket. Én például könnyebben találom meg a hangot a fiúkkal. A kátécsoportunkban azonban végre van egy lány segítő az ifiből, aki tele van szeretettel, vele sokkal könnyebben tudnak kapcsolatot teremteni a lányok. Hálás vagyok érte.

Fitos Júlia: Az ifjak egy része rendkívül nehéz családi háttérből jön. Előfordulhat: a szülők rossz néven veszik, hogy helyettük a gyermekük inkább hozzánk kezd kötődni. Ilyen helyzetekben próbáltuk már a feszültséget családlátogatással oldani, hogy megmutassuk, nem a szülői szerep átvétele a célunk. Az elbillenő viszony idővel megtalálhatja az egészséges egyensúlyt, a kötődés megszelídülhet – ehhez azonban a felnőtt részéről tudatos éberségre és jól kijelölt határokra van szükség.

Mit tehetünk, ha egy ifjú olyan embereket tart etalonnak, akik káros hatással vannak rá?

Langschadl István: Ez már önmagában azt jelzi, hogy késve érkeztünk. Talán elsőre megijedünk vagy megbotránkozunk, ezzel azonban könnyen elidegeníthetjük az útkeresőt. Nem szabad kioktató hangnemben vagy didaktikusan közelíteni. Próbáljunk együttérzők lenni, igyekezzünk megérteni azt a nézetet vagy közeget, amely számára annyira vonzó. Ebben is kulcsszerepet játszik a jó ifjúsági csapat, az erős kapcsolatokból szőtt hálózat, amelynek teherbírását a szeretet adja. Lehet, hogy nem én leszek az, aki beszélni tud az ilyen fiatallal, hanem egy korban hozzá közelebb álló hívő ifis. Ez teljesen érthető. A közösségi médiát sem használom olyan intenzíven, mint ők. De már előfordult, hogy egy ifisünk által jutott el hozzám valaki. Mindenképp fejezzük ki a serdülőknek: közénk bármikor jöhetnek. Ha megérzik, hogy nálunk befogadó közösségre találnak, fokozatosan az egyéni lelkigondozás irányába is tehetünk lépéseket.

Fitos Júlia: A segítés módját én szintén a személyes beszélgetésekben látom. Meghallgatni a másikat, próbálni megérteni a gondolkodásmódját, illetve azt, milyen hatással van rá a világ. Egyáltalán nem segít, ha támadó pozícióban az asztalra csapunk.

Még az igei meggyőződésünkből fakadó szavainkat is szenteskedésnek érezhetik. Ez könnyen ellenállást válthat ki.

Fitos Júlia: Bizonyosaknak kell lennünk a Biblia igazságában, azt kell az ő nyelvükön átadnunk nekik is. Izgalmas, kreatív feladat ez, mert a Szentírás az origó, amelyhez mindent viszonyíthatunk. Azt az igazságot és biztonságot, amelyet a fiatalok keresnek, egyedül Jézusnál találják meg. A kérdés az: van-e olyan személyes kapcsolatunk velük, amelyben őszintén beszélhetünk, még akkor is, ha megkérdőjelezik a hitünket?

Langschadl István: Igen, van, aki szenteskedésnek érzi. Éppen ezért vagyok hálás a Firesz – Duna Mente szolgálócsapatáért, mert nyíltan és hitelesen képviseljük a bibliai értékeket. Akkor is kitartunk ezek mellett, ha időnként elutasítással találkozunk. Elfogadjuk és vállaljuk az isteni határokat az élet különböző területein, és ezt szeretnénk a fiataloknak is közvetíteni. Nem akarjuk büntetni, ha valaki nem ezek szerint él, de folyamatosan hirdetjük, hogy ezek Istentől kapott, jó korlátok. Őket is és minket is védenek. Segítenek jól élni. Egyre határozottabb és következetesebb vagyok abban, hogy a konfirmációs oktatás során tanítsam a hit egyéni megélését, a Jézussal való személyes kapcsolatot. Elemi, hogy tudjanak egyedül is imádkozni, Bibliát olvasni. Ez később a segítségükre lesz, amikor családi, iskolai, kapcsolati vagy egyéb magánéleti nehézségeik támadnak. Egy kátésom nemrég elmondta, mennyire megerősítette a felismerés, hogy a Biblia hősei is esendő emberek voltak, erejüket azonban Isten jelenlétéből merítették. Ha az Úr mutatja az utat, még a falon is át lehet menni.

Valóban, a Bibliából számos példaképet kiemelhetünk, akiket Isten annak ellenére választott ki, hogy egyikük-másikuk súlyos vétségeket követett el társaival és az Atyával szemben.

Langschadl István: Egy ifisem sokáig mondogatta, hogy Jézus a példaképe. Amikor azonban valóban átélte szeretetének erejét, felismerte, hogy Krisztus ennél sokkal több. Élő, rendszeres kapcsolatba került vele, és már nem tudott csupán példaképként tekinteni rá. Többé nem az foglalkoztatta, hogy egy-egy élethelyzetben mit cselekedne Jézus a helyében, hanem az, hogy éppen most mit tesz érte.

Milyen az egészséges keresztyén példakép? Hogyan lehetünk mi is azzá a családunk, gyülekezetünk fiataljai számára?

Langschadl István: Ha élő kapcsolatban vagyok az Úr Jézussal, attól kezdve használni fog engem, akár példaképként is; talán nem is lehet tudatosan elhatározni, hogy azzá leszünk. Minden szolgálatban ott a kísértés, hogy miközben Jézusért munkálkodunk, éppen vele ne töltsünk időt. Lehet sokat dolgozni, alkalmakat szervezni, de ha közben nincs élő kapcsolatom Krisztussal, az egész könnyen hiábavalóvá válhat. Ezért kérnünk és keresnünk kell, hogy valóban a Szentlélek irányítását kövessük, mert ő nemcsak vezet, hanem mélyebb önismeretre és igaz bűnbánatra is eljuttat. Felnőttként könnyebben tudnánk viszonyulni az ifjakhoz, ha erősebb volna az önismeretünk. Nem látom magam alatt azt a magaslatot, amelyről lenézhetném őket. Nem rosszabbak nálunk. Nem krisztusi magatartás azt várni, hogy az egyházban mindenben ők alkalmazkodjanak hozzánk, pusztán azért, mert mi régebben itt vagyunk. Próbáljunk közelítő gesztusokat tenni, lépjünk be a világukba, hálásak lesznek érte. Igaz, az ő életük részben virtuálisan zajlik, de ne tegyünk úgy, mintha mi nem volnánk benne nyakig az online világban. Gyakran felszínesen ítélkezünk, amikor a túlzott telefonhasználatot tekintjük a nemzedékek közötti szakadék fő okának. Valójában a mai serdülőknek sokkal nehezebb eligazodniuk az életben, mint korábban volt. Ezért kell számukra bizalmat sugárzó közösséget építenünk – olyat, amelyben Jézus is jelen van.

Fitos Júlia: Nekem a kettős parancs jutott eszembe: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!” Valamint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Éljünk mindennapos, személyes kapcsolatot Jézussal, emellett legyünk jelen a fiatalok életében, az örömeikben, a problémáikban! Egyetértek Istvánnal, szolgálhatok én bármennyit, ha emiatt alig vagyok otthon a családommal, ha nem látnak Igét olvasni, ha nem vagyok biblikus példakép.

Hogyan alakítható ki a már sokat emlegetett közvetlen, bizalmi kapcsolat a korkülönbség ellenére?

Langschadl István: Hogy egy tinédzser önmaga lehessen és megnyíljon, bizalomteljes légkörre van szüksége. Ehhez pedig lényeges, hogy kicsit kedveskedjünk neki – vagyis fektessünk energiát abba, hogy a gyülekezetben fontosnak és szeretettnek érezze magát. Hiszen Jézus Krisztustól olyan életet és üzenetet kaptunk, amelyre neki is szüksége van. Egy serdülő igazán akkor talál otthonra közöttünk, ha velünk együtt átélheti Krisztus szeretetközösségét. Azonban arra hívom fel a figyelmet, hogy bár a generációs különbségek valósak, elválaszthatnak, az életkori sajátosságok kellő együttérzéssel és jó emlékezőtehetséggel képesek összekötni minket. Hiszen mi, lelkészek, szolgálók, presbiterek is voltunk serdülők, tinédzserek. Mi is megjártuk azt az életszakaszt, amelyben most ők vannak. Nekünk is adódtak gondjaink a szüleinkkel, a barátainkkal, a tanárainkkal. Tehát bőven van közös nevező, és tapasztalatunk is, hogy segítsünk. A legmeghatározóbb, legelemibb kapcsolódási pontunk mégis az, hogy mindannyian ugyanannak az Atyának az alkotásai vagyunk. Két teremtmény között pedig a legrövidebb út Jézuson keresztül vezet.