„Péter csodálatos halfogása” – egy 1935-ös fényképen

Amikor először – egy 2019-es budapesti tárlaton, történetesen nagyon „biblikus környezetben”, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karához közel, egy Ráday utcai galériában – megpillantottam Kárász Judit Halfogás című, 1935-ben a dániai Bornholm szigetén készült művészfotóját, azonnal megszólalt bennem Lukács evangéliumának szövege. A Szentírásnak ez a drámai erejű textusa a vizuális kultúra sok alkotójára hatott, többek között Raffaello Santira. Az ő Csodálatos halfogása nyomán készült tollrajz a Szépművészeti Múzeumban látható, de sokan ismerik ennek a bibliai történetnek gyermekek részére készült rajzfilmváltozatát is. Az ihlető mindkét esetben a következő néhány sor volt a könyvek könyvéből: „Mikor pedig megszűnt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. És felelvén Simon monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk ki semmit. Mindazáltal a te parancsolatodra kivetem a hálót. És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk.” (Lk 5,4–6, Károli Gáspár ford.)

Ugyanezeket a lukácsi sorokat ismételgettem magamban, amikor a páratlan szépségű kiállításon újra meg újra visszatértem az itt látható képhez. Ennek címét azonnal átírtam magamban, így: Per, a halász. A Per ugyanis a Péter (mint tudjuk, ezt a nevet Jézus adta a korábbi Simonnak!) dán megfelelője, s megérzésem szerint rendkívül jól illik a képen látható férfihez. Az ő komoly, áhítatos és átszellemült, minden zsákmánymohóság nélküli arckifejezéséhez, egész testbeszédéhez és kéztartásához. Egyszóval ahhoz, ahogyan a képen látható, Bornholm szigetén élő és dolgozó halász az aznap fogott halakat szemléli és válogatja. Erről pedig még Máté evangéliumának alábbi részlete is az agyunkba és szívünkbe villanhat: „Szintén hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz [hálóhoz], amely mindenféle fajtát összefogott. Melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén a jókat edényekbe gyűjtötték...” (Mt 13,47–48, Károli Gáspár ford.)

Meggyőződésem, hogy a halászokat egy kudarcos éjszaka után ismét a Genezáreti-tóra küldő Mester mindmáig azt üzeni nekünk, hogy érjen bennünket bármilyen bántás, mellőzés, általa rendelt hivatásunkat, Jézus tanítványait és utódaikat követve, folytatnunk kell. Ezt példázza a kép alkotójának, a Szegeden született Kárász Juditnak (1912–1975) a sorsa is. A művésznő 1930-tól Párizsban tanult, majd a híres dessaui Bauhausban, Walter Peterhans tanítványaként; e közösséget Hitler uralma ítélte pusztulásra. Kárász Judit párizsi és németországi tanulmányaival párhuzamosan 1932-től tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, itt kapcsolatban állt Radnóti Miklóssal, Buday Györggyel és Baróti Dezsővel. 1933. augusztus 26-án itt, szülővárosában, a Művészeti Kollégium rendezésében került sor a huszonegy éves Judit életében első, és 1987-ig egyetlen hazai tárlatára. Ez szociofotó-gyűjtemény volt Városból a tanyára 15 km címmel. Emellett nemcsak itt bemutatott Halfogására, de több alkotására is illik a „bibliofotó” szó, mert felvételei egy részén hétköznapi látványokkal hívogat bennünket a Biblia világa felé, most és minden időben.

Kárász Judit 1935-ben Dániába menekült, itt Bornholm kellemes éghajlatú szigetén élt 1945-ig, majd 1949-ig Koppenhágában. Ezután hazatért Magyarországra, ahol „fényírói” művészetét nem ismerhették meg. Polgári származásúként az Iparművészeti Múzeum tárgyfotósa lett. Tizennyolc filmtekercsből álló, egy bonbonosdobozban megőrzött bornholmi felvételételeit múzeumi utóda juttatta el 2012-ben a szegedi Kárász Judit-centenáriumra. Értékes örökségét sok fotó- és művészettörténész őrzi, s rokona, a Szeged-kutató Lányi Pál is.