Profán szentek a magyar pantheonban

A beszélgetés témájának első nagy kérdésére – mire jók a példaképek, miért vágyunk hősökre? – számos válasz érkezett. Korányi András szerint eredendő emberi szükséglet az azonosulás, amelynek fontos gesztusa a mimézis, a szüleit utánozni igyekvő gyermek ambíciója. Az együvé tartozás örömét, a közösség erejét tapasztaljuk ezáltal, miközben elsajátítjuk az élet praktikáit, gyakorlatait. Martos Balázs szerint a másik emberben könnyebben megértjük saját vágyainkat, saját magunkat. És szeretjük is látni ideáinkat kivetítve: kik vagyunk, mit akarunk, honnan jövünk, akár az eszményített valóságban, ami minket is motivál. Török László arról beszélt, hogy minden kultúrában megjelennek azok a hősök és példaképek, akik szembenéznek a társadalmon kívüli ismeretlen világgal. Ott megharcolják a maguk harcát, majd az értékes tapasztalatokkal és ismeretekkel visszatérnek és jobbá formálják a világot. Ez a motívum, ahogy a Bibliának is, számos ősi történetnek, mesének az alapja.

Ungváry Krisztián szerint sokat számít, hogy mit mesél a szülő a gyermekének, azonban nagy befolyással bírnak azok a karakterek is, akiket a modern állam állít elénk követendő példaként. Az emlékezetpolitikával kapcsolatban azonban minduntalan felmerül, hogy annak reményében állítják fel és formálják ezeket az idolokat, hogy politikai előnyt nyerjenek tőlük. Ez a legitimációs kérdés az egyházi példaképeknél, szenteknél is felvetődik (szentté avatás jogi procedúrája, dinasztikus szentek), náluk azonban nem a nemzetépítés vagy a politikai visszacsatolás az elsődleges, hangsúlyozta a történész. Török László lelkész református szemszögből fejtette ki a szentekhez való viszonyt: hitben előttünk járó, életükkel példát mutató jelentős személyek, akikről sejteni véljük, hogy már elfoglalták a megváltó melletti helyet. A katolikusokkal ellentétben a reformátusoknál a szentek nem részei az imádságoknak, egy életszentséget jelenítenek meg mindannyiunk számára. Olyan személyek, akik igazán közel hozzák Isten jelenlétét.

Azt est vendégei megemlítették Lengyelországot, ahol az egyházi személyek a köztörténetben is fontos szerepet vállaltak. Ehhez képest nálunk különváltak az állam és az egyház hősei a modern polgári berendezkedések kezdetével. Ungváry Krisztián Mindszenty Józsefet említette kivételként, aki egyházi személyként napjainkban is centrumában van a mindennapi hősök államilag kultivált csoportjának. A beszélgetés során azonban az ő életútjával kapcsolatban is felmerültek problematikus pontok. Ekkor viszont kitértek arra a beszélgető felek, hogy a szentek sem voltak hibátlan emberek, a tökéletesség kategóriája rájuk sem vonatkoztatható. Sokkal fontosabb a fejlődés és a honnan hová érkezés, akár Pál apostol esetében, akár Mindszentynél, akár más személyeknél – állapították meg.

Korányi András kiemelte azt a pedagógiai alapelvet, amely megkeresi, melyik gyerek miben erős, majd azt a képességét – matematikai, szociális, érzelmi intelligenciáját – elkezdi fejleszteni. Ilyen alapon kell viszonyulni a hőseinkhez is. Egy-egy nagyszerű teljesítmény, amely felkelti az érdeklődésünket az életünk, a nemzetünk vagy az emberiség egészének vonatkozásában, a tökéletesség egy-egy pillanata, egy-egy aspektusa. – Embernek lenni veszettül nehéz, mégis szeretnénk találkozni a tökéletességgel, egy-egy pillanatra akár, ha máshogy nem is lehetséges – fűzte hozzá.

A Petőfi-emlékév kapcsán felvetődött a költő neve és a Nemzeti dalban megénekelt „magyarok istene”. Martos Balázs kifejtette: nem gondolja, hogy Petőfi istenpótléknak megfelelő lenne. Aki viszont szenvedélyesen keresi az igazságot, a jó ügyet, annak minden esélye megvan, hogy útja végén Isten rámosolyogjon, és elérje a teljességet. – Mindenkinek kellenek részcélok, és fontos is, hogy a földi feladatainkban kihez igazodunk. Ha például focizni szeretnénk, akkor egészen jó igazodási alap lehet Maradona, mondta Török László az argentin futballzseniről, akivel kapcsolatban az is elhangzott, valójában senkit nem mentett meg, csupán azért lett hős, mert győzni akart és képes is volt rá, ezáltal építve nemzetének büszkeségét. – Azonban keresztyén emberként a végső célom nem lehet más, mint az üdvözülés. Ha pedig üdvözülni akarok, akkor egyedül Istenre kell figyelnem – fejtette ki.

Az előadás végén elhangzott, ha napjaink idoljai sok esetben Isten pótlékául szolgálnak is, valójában újra meg újra újabb hőst kell majd alkotni belőlük, ahogyan azt eddig is tettük. Ugyanakkor a pódiumbeszélgetés résztvevői hangsúlyozták, hogy a maradéktalan teljességet egyedül Istenben és Jézus Krisztusban tapasztalhatjuk meg.