Reformációba öltözik a város

Méltó módon, ünnepélyesen és oldottan szeretnénk ünnepelni a reformációi emlékév csúcspontján, október 31-én a Papp László Budapest Sportarénában – hangzott el a Reformáció Emlékbizottság keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

„A reformáció öröksége az Isten–ember és ember–ember viszony rendezése, ezért ünneplünk közös protestáns istentisztelettel, amelyben minden felekezet ráismerhet a maga tradíciójára, és arra, ami ezek felett összeköt bennünket" – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Hafenscher Károly miniszteri biztos. Hozzátette: a reformáció egyházon túlmutató, egész nemzetünkre, Európára és a világra kiterjedő hatásáról beszél majd a Reformáció Emlékbizottság elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter is a rendezvényen.

kép

Az ünnepnapon kültéri installációk, egész napos gyermekprogramok és gazdag gálaműsor várja az érdeklődőket – mondta Pozsgai Zsolt programkoordinátor. A metróval érkezőket a reformációs vándorkiállítást tartalmazó busz fogadja a Stadionok metróállomásnál, valamint az alkalomra készülő, nyolcméteres kapu, amely a wittenbergi vártemplom kapuját szimbolizálva vezet tovább a Papp László Budapest Sportaréna aznapra templommá álmodott terébe. A gyermekeket 10 és 15 óra között gyermekfoglalkozásokra várják, és két kiállítás is megnyílik majd a nap folyamán.

A reformáció örökségét bemutató gálaműsoron az emlékévben eddig elkészült kisfilmek, alkotások, klasszikus irodalmi- és kórusművek mellett ősbemutatókban is gyönyörködhet a közönség: bepillanthatunk a debreceni reformációs drámapályázat nyertes művének főpróbájába, Gárdonyi Zsolt Calvin-Suite című, harsonakvintettre írt művére az Experidance mutat be koreográfiát, és Pálúr János zsoltárimprovizációját is improvizatív táncelőadás kíséri majd. A gálán sugározzák majd azt a Luther gigamusicalt, amelyet október 31-én mutatnak be Németországban, így az európai reformációs ünneplésbe is bekapcsolódnak az ünnepély résztvevői.

kép

Az eseményre tízezer résztvevőt várnak, akik közül négyezren már regisztráltak is – mondta Bényi Ildikó, a reformációi emlékév egyik nagykövete. Az ötszáz forintos regisztrációs díjat a szervezők a Kárpátaljai Református Egyházkerület A reformáció gyermekei elnevezésű, a gyermekvállalást ösztönző programjának támogatására fordítják. Október 16-ig szerény ebédcsomag is rendelhető az egész napos programra, illetve a MÁV 50%-os kedvezményt biztosít azoknak, akik együtt szeretnék ünnepelni a reformációt a magyar protestánsok nagy családjával. A regisztrációval kapcsolatban a Reformáció Emlékbizottság honlapja, a reformacio2017.hu ad bővebb tájékoztatást.

Gundel-Takács Gábor, az emlékév másik nagykövete a gyermekprogramok és kísérőrendezvények gazdagsága kapcsán hangsúlyozta: „aki eljön, és unatkozik, magára vessen." A távolmaradók a közmédia segítségével lehetnek együtt az ünneplőkkel: az istentiszteletet és a beszédeket élőben közvetíti a Duna Televízió, a gálaműsort pedig felvételről sugározza az M5. „Az igazi közösséget ott, tizenegyezren együtt énekelve élhetjük át, felidézve közös emlékeinket és együtt tekintve közös jövőnkre, továbbadva minél többeknek a reformáció üzenetét" – hangsúlyozta Hafenscher Károly.

képJegyek a képre kattintva igényelhetők

Bagdán Zsuzsanna / Reformátusok Lapja