Tímár Sára életében a népzene és az éneklés gyerekkori szerelem, azt pedig, hogy felnőttként is ezekkel foglalkozhat, áldásnak tartja. A Junior Prima díjas énekesnő munkásságában fontos helyet foglal el a népdalgyűjtés, a református énekek és az egyszerre több intézményben végzett pedagógiai munka, ahol zenei tudását adja tovább. Tímár Sára jelenleg kétéves lányával tölti ideje legnagyobb részét, de közben segít a szintén kisgyermeküket nevelő édesanyáknak, természetesen zenével. A teljes adás a cikk végén nézhető meg.
Milyen családból származol? Jól tudom, hogy rajtad kívül senki nem foglalkozik népművészettel?
Régen mindig azt nyilatkoztam, hogy a családban senki sem foglalkozik zenével, és én egy kakukktojás vagyok, de újragondolva az egészet, rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. Lelkész nagypapám például rengeteget hegedült, nagyon szereti a klasszikus zenét, még zenekarban is játszott. Édesanyám oldaláról pedig a dédnagyapám volt prímás, aki a környékbeli lakodalmakban is muzsikált. Lehetne még folytatni a sort, mert a rokonságban több mindenkihez is közel áll a zene, ami egy komoly zenei hatást eredményez, ennek a lenyomata pedig bennem él. Nálunk minden egyes családi esemény közös énekléssel zajlik, de visszaemlékezve a gyerekkoromra, az esti altatás előtti éneklésnek is fontos szerepe volt. Ezeket édesanyám énekelte, akinek egyébként gyönyörű hangja van.
Klasszikus altatódalokat énekelt édesanyád?
Azokat az esti énekeket, amiket a református egyházon belül tanult. Ezeket a mai napig szeretem és a kislányomnak is éneklem az esti altatások során. Gyerekként a dallamok és azok szövegei bevésődnek az ember fejébe, ami nekem például szívmelengető, mert szerető családban nőttem fel.
Visszavezethető, hogy a zene pontosan hol jelent meg az életedben?
Szüleim azt mondták, még nem beszéltem, amikor nemcsak dúdolgattam, hanem különböző héber jellegű dallamokat énekeltem. Erre felfigyelve egy zenei óvodába írattak, amiért nagyon hálás vagyok. Később Szentendrére költöztünk, ott kezdtem el zeneiskolába járni, majd sorra jöttek a fellépések, versenyek és a gyülekezetben teljesített zenés szolgálatok. Mindig is éreztem, hogy az énekléssel szeretnék foglalkozni, és bár szeretem a színpadot, a koncertek előtt mindig félek, izgulok.
Mitől félsz?
Az ember szeretné, hogy szeressék. Egy előadás alkalmával bármilyen zavaró tényező közbeszólhat, legyen az egy elfelejtett szövegrész, egy megakadt hang vagy akár a száraz levegő. Ezektől kicsit félek, mert ahogy mindenki, én is azt szeretném, ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakulna. Érdekes kihívás a színpadon töltött idő, amiben magamat és a zenekart is vezetem, közben pedig teljesen azonosulnom kell a dallammal és a szöveggel, mert csak így születik meg az a varázs, amit a közönségnek szeretnénk átadni.
Énekelni sok mindent lehet, de miért a népzene mellett döntöttél?
Ez egy kicsi koromtól kezdődő szerelem a számomra. Szerintem mindenkit meg tud szólítani a népzene, legyen szó bármilyen nép kultúrájáról. Ennek az egésznek valahogy olyan esszenciája van, ami mindenről és mindenkinek szól. Soha nem gondoltam, hogy ez lesz a megélhetésem, de a szívem mélyén mindig éreztem: ez egy olyan feladat az életemben, ami igazából a legnagyobb vágyam.
A dalok gyűjtése belső késztetés vagy egyetemi feladat volt?
Abszolút belső késztetés. A zeneiskola keretein belül rengeteg zenei anyagot hallgattam, és nagyon szíven ütött, amikor megtudtam, hogy a kazettákon hallott énekesek még élnek. Barátnőmmel közösen minden spórolt pénzünket erdélyi utazásokra költöttük, hogy személyesen is találkozhassunk ezekkel a csodálatos emberekkel. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a találkozások hatására teljesen máshogy tudom a népdalokat énekelni.
Közben pedig azt a tudást, amit az elmúlt években megszereztél, elképesztő energiával igyekszel továbbadni.
Nagyon fontos számomra az önkifejezés és a pedagógia. Fantasztikus hallani és látni, ahogy a kicsiktől egészen a nagyokig milyen hatást gyakorol rájuk ez a fajta zenei világ. Mivel én is anya vagyok, tudom, milyen érzés egy pici babával folyamatosan otthon lenni, ezért most az édesanyákat megszólítva olyan alkalmakat szerveztem, ahol a gyerekek mellett az anyukák saját maguk örömére is tudnak énekelni. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy a zene révén egy teljesen új színtéren is lehet ajándékot adni.
A teljes beszélgetés itt nézhető meg: