Reformátusok a kulturális térben

Távoli szemlélőként csak az látszik, hogy a Debreceni Református Nagytemplom körül vibrál a kulturális-közösségi élet: kiállítások, könyvbemutatók, előadások, beszélgetések, gyermekprogramok, új turisztikai útvonalak kialakítása – felsorolni is lehetetlen, hányféle program hétről hétre. Mindez színes helyszíneken, mert a templomtéren kívül megjelenik a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó, az Üvegpiramis, de jó időben akár a mellette lévő tér is. Dobos Zita neve szerepel a programértesítőkön, őt kerestük meg kérdéseinkkel.

Csakugyan a Nagytemplomhoz kötődik ez a sokféle program?

Egészen pontosan a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközséghez. A Kulturális Szolgálat (amelyet a nagytemplom elnöksége hozott létre) égisze alá tartoznak a rendezvények, a turisztika, a kommunikáció és a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó működése is. Havonta legalább húsz kulturális programot szervezünk, amelyek között szerepelnek kávéházi beszélgetések, könyvbemutatók, kézműves foglalkozások gyerekeknek, misszionáriusok előadásai is, valamint tavaly elindult a Nagytemplomi Művészeti Szalon, ahol verses esteken vehetnek részt az érdeklődők.

Mióta végzi ezt a szerteágazó munkát?

Másfél éve, azóta már nagyon jó csapat alakult ki, akikkel lelkesen lehet dolgozni, álmodni és megvalósítani is. És van is mit, hiszen nemzeti emlékhely vagyunk, csak a Nagytemplomba évi negyvenezer turista látogat el, valamint programjainkkal szeretnénk a templom falain kívülre tekinteni, azaz a kultúra segítségével betölteni egyféle missziós tevékenységet. Jó példa erre a mentálhigiénés sorozatunk, járt már Pál Feri és Bagdy Emőke is a templomban. Jövőre folytatjuk, hogy megmutassuk az önismeret és a lélek összekapcsolódását, remélve, hogy az emberek személyes épülését szolgáljuk, és ráirányítjuk a figyelmet a lélek igényeire.

Dobos Zita reflap

Fotó: Reformátusok Lapja archívum

Önfenntartó a szolgálat? Esetleg segít fenntartani az egyházközséget is?

Önfenntartók vagyunk, pénzügyi szempontból vállalkozásként működünk, amely a saját bevételeivel gazdálkodik, és azokat visszaforgatja. A Nagytemplom mint épület üzemeltetése is a Kulturális Szolgálathoz tartozik, ez pedig nem kevés sem munkában, sem anyagilag, gondoljunk csak egy ekkora épület fűtésére.

Van esetleg intézményesített kapcsolatuk a várossal?

Debrecen városával jó kapcsolatot ápolunk, többször valósítunk meg közös programot, de ugyanígy a Csokonai Nemzeti Színházzal is. Együttműködünk, szívesen adunk teret olyan programoknak, eseményeknek, amelyek fontosak Debrecenben, és amelyekhez mi is jó szívvel tudunk kapcsolódni.

debrecen_nagytemplom_zelenkaattila.jpg

Fotó: Zelenka Attila

Hogyan fogalmazták meg a Kulturális Szolgálat tevékenységének célját? Van-e egyházi missziós szempontból hozadéka?

A Kulturális Szolgálat célja, hogy a gyülekezeti missziós munkát támogassa, és az általunk szervezett programok hidat képezzenek az egyház és a társadalom között. Szeretnénk megérinteni és esetleg a református egyházhoz kapcsolni az embereket, viszont ezt csak kis lépésekkel lehet, ilyen az, amikor valaki jó szívvel távozik egy alkalmunkról.

Mennyiben jönnek csakugyan olyanok, akik egyáltalán nem tartoznak a református egyházhoz?

A gyülekezeti tagok is szeretik a programokat, de kifejezetten sokan vesznek részt olyanok, akiknek eddig nincs kapcsolódása hozzánk. Tapasztalatunk szerint sokan látják a Nagytemplomot fiatalos, lendületes közösségnek, ahová érdemes betérni. Úgy hiszem, már akkor megérte, ha csak egy ember, aki részt vesz valamelyik rendezvényünkön, lelkileg megérintődik Krisztus által.

A Nagytemplom melletti Üvegpiramist az egykori Verestorony emlékére emelték. Ez most különösen is érdekes két igazán egyedi művészeti alkotás apropóján. Az egyik az Üvegpiramis tetejére tervezett fényjáték, amely a hamvaiból mindig megújulni képes várost, illetve ennél többet is jelképez: Debrecen a történelem során csakugyan mindig képes volt az újjászületésre, de ugyanígy képes rá az emberi lélek is Krisztusban. Az úgynevezett adatszobor pedig a tűzvészek adatait dolgozza fel és mutatja be egy különleges installáció keretében. A Nagytemplom kulturális programjairól a nagytemplom.hu oldalon, illetve a helyszín Facebook- és Instagram-oldalán tájékozódhatnak.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!