Reformátusok a Művészetek Völgyében

Mitől boldog az ember? Mi a boldogság? Hogyan lehetünk boldogok? Az idei Művészetek Völgyében a református udvar a boldogság mélységeit kutatta.

Hétvégén ér véget a 26. Művészetek Völgye rendezvénysorozat, melyre több, mint kétszázezeren látogattak el. A Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön megrendezett fesztiválon idén is szép számmal jelentek meg református programok.

A boldogságról

A taliándörögdi templom udvarán és az egykori kántortanító házában Bölcsföldi András református lelkipásztor és munkatársai „Függőkert” elnevezésű programmal várták a látogatókat, melyen a fenti és azokhoz hasonló kérdésekre próbálták megadni az Istenre mutató választ.

Az udvar másik kiemelkedő programja Votin Dóra „Abszurd mondások” című kiállítása volt, melynek a templom adott otthont. A festőnő számára Jézus boldogságmondásai nem a ragyogó, színes dolgokat hozták felszínre, hanem azt, amit Jézus mond: boldogok, akik sírnak, akiket üldöznek az igazságért. E kijelentés valódi üzenetéről szólnak az alkotó különleges képei.

Lelki táplálék

A Herman Ottó Intézet szervezésében a Teremtésvédelmi Udvarba is ellátogathattak a Művészetek Völgyébe érkezők. „Lelki táplálék déli harangszóra” címmel került sor a kapolcsi római katolikus templomban rendhagyó istentiszteletekre, ahol a szombati napon Fekete Károly tiszántúli püspök hirdette az igét.

Az istentiszteletet követően Püspöki Falat címmel munkaebéd és beszélgetés zajlott, amelyen Fekete Károly püspök beszélt a reformáció 500. évfordulójának jelentőségéről és a jubileumi év programjairól is. A délutánt a népi építészetről szóló előadás és kerekasztal beszélgetés zárta.

A programokról készült írásokat a Parókia Portálon, illetve a Tiszántúli Egyházkerület honlapján olvashatják.

reformatus.hu, forrás: parokia.hu; ttre.hu