Régi értékek és pezsgő újdonságok – a Mezőtúri Református Egyházközség mindennapjai

A lelkészi hivatal kellemes hűvösében ismerkedünk meg Mihalina Lászlóval, a Mezőtúri Református Egyházközség lelkészelnökével és feleségével, Mihalina Lipták Judittal. Több mint húsz éve szolgálják a közösséget, miközben minden igyekezetükkel azon dolgoznak, hogy újra élettel töltsék meg a hatalmas intézményeket. Hogy milyen örökséget kell megtartaniuk és gondozniuk, arra két elképesztő példát is említenek: az 1930-as években még 7-800 keresztelőt tartottak a városban és 120 presbiter segítette a helyi lelkészek tevékenységét. Napjainkra az egykoron huszonötezer lelkes város népessége tizenötezerre apadt. Az ott élő református közösség csak 1992-ben kapta vissza az intézményeit. Nem sokkal később megnyílt a református idősek otthona, majd 2019-ben a látogatóközpont, ahol az érdeklődők megtekinthetik a Magyar Örökség díjas és történelmi emlékhellyé nyilvánított ókönyvtárat, a gimnázium műemlék épületében található dísztermet, valamint a belvárosi nagytemplomot a toronykilátóval.

A lelkészi iroda polcain hatalmas könyvek sorakoznak, amelyekről kiderül, hogy 1700-as évekbeli anyakönyvek. Mivel állami anyakönyvezés csupán az 1800-as évek végétől létezik, ezért ezek a kötetek nem csupán az egyháznak jelentenek komoly értéket, hanem világi szempontból is, például családfakutatásnál. Érdekesség, hogy feltüntették bennük az adott személyek foglalkozását, halálának okát is, így számos hasznos információt rejtenek az érdeklődőknek, akik az egyházi levéltárat is bátran használhatják történeti kutatásaikhoz.

A lelkész rövid sétára invitál, hogy megtekinthessük grandiózus templomukat. Rögtön mesélni kezd róla: – Nagyon szeretjük a belvárosi nagy templomunkat. Ez a város egyik legmagasabb épülete, ötvenkét méter magas a torony, ami látogatható. Amikor a Mezőtúri Református Látogatóközpontba csoportok érkeznek, előszeretettel másszák meg a kétszáz lépcsőfokot, a tetőtérbe is be lehet kukkantani, a torony kilátójában pedig körbe lehet sétálni. Csodálatos panorámát látnak azok, akik ideérkeznek – mondja útközben Mihalina László. A torony aljában beszélgetve felidézi annak történetét: 1677-ből keltezett az a török engedélylevél, amelyben az áll, hogy elkezdhetik építeni ennek a templomtoronynak az alapjait. A város viharos történelme miatt többször átépítették a templomot, de az alapzat még ma is megvan, és látogatható a torony aljában kialakított egyháztörténeti kiállítással együtt, ami bemutatja az egyházközség legrégebbi egyházi tárgyait, klenódiumait, könyveit, az évszázadok során a gyülekezetnek adományozott úrasztali terítőket, úrihímzéseket is.

Már a parókián feltűnt a kiállított kerámiatárgyak sokasága, és itt, a kiállításon is szerepel egy lenyűgöző tárgy: „Badár Balázs ajándéka az újvárosi templom felszentelésére, 1896” – olvassuk a feliratot. Kiderül, hogy nagy hagyománya van a fazekasságnak Mezőtúron. – Badár Balázs nemzetközi hírű fazekasmester volt, aki 1896-ban az újvárosi templom szentelésére készítette és ajánlotta fel ezt a gyönyörű korsót a református egyháznak – mondja Mihalina László.

A templom belső terébe lépve megható belegondolni abba, hogy milyen szépek lehetnek azok az alkalmak, amikor tele van a több mint kétezer férőhelyes templom. Megtudjuk, hogy szerencsére ez rendszeresen megadatik a közösségnek: a tanévkezdő, tanévzáró alkalmaikon az összes diák a családtagjaikkal együtt jelen van, de gyönyörűek a ballagási ünnepségek is, amikor még a karzatok is megtelnek. Az idén ráadásul a Csenki Imre országos énekversenynek volt a házigazdája az egyházközség, ez idő alatt gyönyörű énekszó töltötte meg a belvárosi templomot. – A lélegzete is elállt az embernek – meséli a lelkész.

A gyülekezet amellett, hogy megőrizte szép, régi formájában a templomot, a modernizálására is nagy hangsúlyt fektetett. A háromszáz éves épületet geotermikus energiával táplált padlófűtés melegíti, és nemcsak a hangtechnikát és kivetítő rendszert építettek be a látogatóközpont 2019-es kialakításakor, hanem igyekeztek családbaráttá is tenni a templomot azzal, hogy létrehoztak egy gyereksarkot a kisebbeknek, amíg a nagyobb testvérek istentiszteleten vesznek részt a szomszédos gyülekezeti házban.

A szellős napsütésben átsétálunk a pár száz méterre lévő iskolaépülethez, ahol az ókönyvtár található. Kamaszzsivaj fogad minket az iskolaudvaron, vidáman, szertelenül hangzik fel az „Áldás, békesség!” a sok-sok gyerekszájból. Akad, aki még a futóverseny közben sem felejti el köszönteni a lelkipásztort. – Hétszáz gyermek jár az egyház intézményegyüttesébe bölcsődés kortól a különböző szakmákat adó technikumi képzésig bezárólag. Nagy boldogság ez és még nagyobb felelősség – jegyzi meg Mihalina László.

Egy gyönyörű lépcsősor megmászása után jutunk el a könyvtárba, ahol lenyűgöző látvány fogad. Mindenütt tudást rejtő kincsek, a padlótól egészen a mennyezetig. – Most egy ötvenhatezer kötetes könyvtárban állunk, ami egy kisvároshoz vagy egy iskolához képest nagynak számít. Ebből negyvenezer ifjúsági kötet, az ifjúsági könyvtárrészlegen olvasótermi használatra is kölcsönöznek a gyermekek – tájékoztat a lelkész. A könyvtár különlegessége, hogy nemcsak régi magyar könyveket őriznek a XVI–XVII. századból, de bőven akadnak későbbi kiadású kötetek is, amelyeket költők, írók dedikáltak, köztük Babits Mihály és Móricz Zsigmond. – Ez nem csupán múzeum vagy kiállítótér: ugyan rendszeresen fogadunk látogatócsoportokat, de ez elsősorban egy iskola mind a mai napig – hangsúlyozza Mihalina László. Hozzáteszi, hogy tárlatvezetést mind ő, mind a kollégái szívesen vállalnak az érdeklődők számára, az ókönyvtár mellett az iskola díszterme és műemlék tanári szobája is megtekinthető.

Az ókönyvtár minden ízében szemet gyönyörködtető: tölgyből készült, padlótól a plafonig érő polcrendszer, tele rengeteg, tudást rejtő könyvvel. Lexikonok, különböző folyóiratok, teljes sorozatok sorakoznak egymás mellett. A legértékesebb könyveket vitrinekben őrzik, ezeket sokszor a református gimnázium külföldön tanuló diákjai, az úgynevezett peregrinus diákok hozták haza és adományozták az intézménynek. Megtalálhatók a könyvtárban a klasszikus műveltséghez elengedhetetlen kötetek is, hiszen az iskolában tanítottak ógörögöt, latint is, így ezek nem csak mutatóban vannak itt, látszik, gyakran forgatták ezeket.

– Városunknak régen két elnevezése is volt a köznyelvben. Az egyik a „Kisdebrecen”, mivel sok minden megvan itt kicsiben ugyanúgy, mint Debrecenben, a „kálvinista Rómában”. A másik pedig a „Berettyó-parti Athén” volt, hiszen a mezőtúri református kollégium volt a műveltség környékbeli központja – meséli a tiszteletes. Megtudjuk, hogy a környező települések elemi iskolái a kollégium partikulái voltak: az „anyaintézmény” nemcsak tanítót biztosított számukra, de a kisiskolákból Mezőtúrra küldték a tehetséges gyerekeket, akiket – ha netán szegényebb sorsúak voltak – anyagilag is támogattak, hogy legyen lehetőségük tanulni, utána pedig akár külföldön folytatni a tanulmányaikat.

Nehéz szívvel búcsúzunk a könyvtártól, de vendéglátónk javaslatára a folyosó túlsó végén található iskolatörténeti múzeumot is meglátogatjuk. Ide belépve egy gyönyörű, több mint 130 éves padsor fogad minket, ami annak idején a londoni tanszerkiállításon különdíjat kapot. A mai napig használható, a gyermekcsoportok ki is próbálják, hogy milyen lehetett hajdan kisiskolásként ilyen padokban ülni. – Nagyon alacsony, hiszen az elemi iskolások padsora volt – hívja fel a figyelmet a lelkészelnök.

Ki van állítva egy vonalzó is, és bizony nem a mértan miatt, hanem azért, mert régen ezzel adtak körmöst gyerekeknek. A tanári asztal az iskola egykori diákjának, Erdélyi József költő dolgozószobájában állt, hagyatékként ajánlották fel az intézménynek. Láthatunk tanári osztályozónaplót, amely tele van egyesekkel, hiszen régen a legjobb jegy az egyes volt. Földgömb, térképek, preparátumok és régi könyveknek egy külön gyűjteménye, századonként csoportosítva.

A régi idők hangulatát felidézve hallgatjuk, ahogyan kalauzunk, Mihalina László beszél a letűnt korról. – Régen nem biológia volt a tantárgy neve, hanem lényismeret, ahogyan nem mezőgazdaságot tanítottak, hanem mezei gazdaságot, és nem történelmet, hanem históriát – meséli mosolyogva. A falakon több festmény, névsor és lista is megcsodálható az egykori öregdiákokról. A költők közül Szép Ernő, Tamkó-Sirató Károly, Erdélyi József neve tűnik fel, de megtaláljuk Kolozsvári Aladár nevét is. Szécsi Pál táncdalénekes is itt tanult: meglepő, hogy annak idején azért nem vették fel az iskolai kórusba, mert azt mondták, hogy nem elég jó a hangja hozzá! A alma materben féltve őrizik az iskola múltjának emlékeit, amelyek már több kiállításon is szerepeltek.

A több évszázados református örökség gondozása mellett az egyházközség hitéletére is komoly figyelmet fordít a lelkész házaspár. – Azt szeretnénk, hogy egy élő hitű, érett és felnőtt gyülekezet jöjjön létre. Olyan, amelynek elkötelezett tagjai vannak, akik elmozdulnak a fogyasztói léttől, és a szolgáló, tanítványi lét irányába haladnak, miközben olyan közösséget alkotnak, ami nemcsak keresi, hanem érti is a Jézus Krisztustól való elhívását – hangsúlyozza a lelkipásztor asszony.

Mihalináék küldetésüknek érzik azt is, hogy azokkal a helybeliekkel is szoros kapcsolatot alakítsanak ki, akik az elmúlt évtizedekben nem kaptak vallásos nevelést és nem járnak templomba. – Létrehoztunk olyan csoportokat, ahova a keresők, a gyülekezetbe újonnan érkezők járnak. Sokszor a református intézményekbe járó gyerekek szüleiről van szó, akik gyermekük hitbéli előrehaladását látva maguk is erre az útra szeretnénk lépni. Ezeken az alkalmakon Márk evangéliumát tanulmányozzuk, így próbáljuk az istenkapcsolatukat mélyíteni, a bibliai ismereteiket bővíteni – avat be beszélgetésünk végén Mihalináné Lipták Judit a missziós tevékenységükbe.