Reménység híján is reménységgel

A mai szekularizált világban először hitelesen kell élni az Isten Igéjét, hogy aztán a szószéken meg az alkalmas időben szóljuk majd az evangéliumot, ezáltal tapasztalhatja meg az élő Ige hatását az ember – vallja Steinbach József püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, aki a Reformátusok Szárszói Konferenciáján tartott előadást Miként lesz élővé Isten Igéje? címmel.

Mitől élő az Ige?

Sokszor beszélünk arról, hogy Isten Igéje élő és ható, de valljuk be: az egyház igazán nem emberi technikákkal, módszerekkel tud hatni, Istennek kell a Lelke által, az Igén keresztül hatnia az emberekre. Ilyenkor megnyílik az értelem és a szív, és hitre jutnak az emberek, hívő közösségek jönnek létre. Ez a hatás pótolhatatlan. Az Ige pedig azért élő, mert annak nemcsak az üzenete, nemcsak a tárgya, hanem az alanya is élő személy, a feltámadott Jézus Krisztus. Keresztyénként nem valamiféle filozófiai elvről beszélünk, amikor Istenről szólunk, hanem arról az élő Teremtőről, aki minden életnek a forrása, aki az élet ajándékát Jézus Krisztusban visszaadta nekünk: mert a Fiú feltámadt a halálból, ma is él, és a mennyben könyörög értünk. Másodszor: sokszor megtapasztalhatjuk azt a csodát bibliaolvasás közben, hogy egyszer csak a holt betűk megelevenednek, és azt érezzük, engem tanít, int vagy éppen vigasztal, hitre hív, vagy erősíti azt, tehát az Ige élő. Minden korban aktuális, utat mutat és nemcsak az én aktuális kérdéseimre válaszol, hanem a gyülekezet, az egyház, sőt a világ feszítő kérdéseire is. A harmadik csoda a bizonyságtétel. Lelkipásztorként tudom, hogy teljesen más az, amikor istentisztelet után az embert hátba veregetik, hogy „szép volt a prédikáció, tiszteletes úr”, mint az, amikor valaki őszinte szívvel odalép, és csak annyit mond: köszönöm. Olyankor azt érzem, hogy a szószéken nem én szóltam, hanem Isten rajtam keresztül mint dadogó, de az igehirdetésre azért felkészülő emberen keresztül szólította meg az illetőt. Csoda, mert megtanultuk, hogy „Praedicatio Verbi Dei est Verbum Dei”, azaz Isten Igéjének hirdetése Isten beszéde, amely nem automatikusan, hanem a Szentlélek által válhat élővé és hatóvá. Így válhat igehirdetővé minden keresztyén, aki él a bizonyságtétel boldog lehetőségével. Ezt mind jelenti az élő Ige, amely maga a feltámadott Jézus Krisztus, aki feje az egyháznak, benne az egyes gyülekezeteknek.

szarszo2024_steinbach_foto_kisslaszlo

Steinbach József a szárszói konferencián

Fotó: Kiss László

Előadásában szólt a hiteles életről. Hogyan lehet hitelesen élni Jézus Krisztusban? Mit jelent ez?

Ma, szerintem, úgy lehet elérni embereket az élő Igével, ha hiteles példát látnak maguk előtt. Olyan életet, amely a legnehezebb helyzetekben is hiteles. A hitelesség nem tökéletességet jelent, ebben a világban nincs perfekció. Azt jelenti, hogy minden nem titkolt nyomorúságom ellenére Isten kézbe vette az életemet. Sok olyan embert ismerek, akinek tudom a gyengeségeit, a gyenge pontjait is, és számomra mégis hiteles, a szó abszolút értelmében szent, ahogy ezt a Bibliában értelmezzük. Ezekre a hiteles emberekre felfigyelnek, rákérdeznek, ilyenkor pedig olyan kairosz teremtődik, amelyben egy adott ponton megszólalhat az Ige. Tehát szerintem a ma emberével beszélgetni kell, meg kell hallgatni. Kialakul az a bizalmi kapcsolat, amelyben meglátja a gyarló emberben a Krisztust; mert kiformálódik bennünk. Hiszek abban, hogy a mai szekularizált világban először hitelesen kell élni az Isten Igéjét, hogy aztán a szószéken és az alkalmas időben szóljuk majd az evangéliumot, ezáltal tapasztalhatja meg az élő Ige hatását az ember.

Beszélt arról is, hogy minden próbálkozás, amely nem az Isten Igéjéhez kötődik, kudarc. Mit ért ezen?

Bonhoeffer azt mondja, hogy mielőtt emberekkel találkozunk, Krisztussal kell, és én így gondolom. Reggel kell a rendszeres kegyesség konkrét részét megtartani: imádság és Ige. Akár a belső szoba csendjében, vagy a családban, mint egy kis gyülekezetben, amikor nem az időtartam számít, hanem az elmélyültség. Ehhez képest pedig sokunknál azzal indul a reggel, hogy számba vesszük, mi mindent kell majd csinálni, mit hagytunk tegnapról mára, mit felejtettünk el, és már be is pörgött a nap, és nem lesz idő arra, hogy napközben elcsendesedjünk. A reggeli kegyességhez bizony rendszeresség, fegyelem kell, és ezt is a Szentlélek adja. Ha kimarad ez az öt-tíz perc elmélyültség, akkor én azt veszem észre, hogy hibát hibára halmozok, nincs a napomon áldás, nincs ott a vezetés. Zsigerből döntök, elrontok dolgokat, amelyeket utána aztán hónapokig masszírozhatok, hogy valahogy kisimítsam. Megtapasztaltam, hogy ha nem a Krisztussal való találkozással indul a nap, ha nem tölt el a krisztusi szeretet, mielőtt emberekkel találkoznék, abból nagy baj lesz, mert nincs ott az áldás. Tudatosan törekszem arra, hogy akármilyen zsúfolt volt is a tegnap, a ma Krisztussal – imádsággal és igeolvasással – kezdődjön. Kell a rendszeres kegyesség, hogy valóban kiformálódjék bennünk a Krisztus.

A mögöttünk lévő krízis után mire taníthat bennünket az élő Ige éve?

Visszautalnék a beszélgetés elejére: az élő Ige a feltámadott Jézus Krisztus, az ő ügye pedig győztes ügy. Mi ezt az ügyet képviseljük szeretett Magyarországi és Magyar Református Egyházunkban, és az a hívő ember, aki naponta Igét olvas, csak a bizakodás embere lehet. A reménység pedig nem szégyenít meg. És ne felejtsük el, Ábrahámról is azt írja a Biblia, hogy reménység híján is reménységgel hitt. Tehát amikor úgy tűnik, hogy nincs, akkor is van ok bízni. Ha úgy tűnik, hogy Isten elengedte a kezünket, ő akkor is fogja azt. Ő csak a reménységre, csak az örömre, csak a hűséges szolgálatra biztat bennünket. Én nem is tudnék másképp élni, nem is tudnék másképp szolgálni, csak így, hogy ez a krisztusi reménység ott van a szívemben. Fogalmazhatnék úgy is, hogy csak ezért nem vagyok depressziós, mert ez éltet.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!