Reménységgel újat kezdeni

Miskolcon tartották a Kárpát-medencei református oktatási intézmények közös tanévnyitóját augusztus 31-én. A Deszkatemplomban rendezett ünnepi alkalomnak a 40. tanévét kezdő Jókai Mór Református Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda adott otthont, amelynek fenntartója a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség.

240831_KMRItanevnyito_06.2e16d0ba.fill-2800x1400

Fotó: tirek.hu

A tanévnyitó istentisztelet az intézmények diákképviselőinek ünnepélyes zászlós bevonulásával kezdődött. Ezt követően Almási Ferenc, a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség elnök lelkipásztora Máté evangéliuma 18,3 versével köszöntötte a megjelenteket, majd a 90. zsoltár 1. versét énekelte a Deszkatemplomban összegyűlt vendégsereg.

240831_KMRItanevnyito_07.width-1280

Almási Ferenc, a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség elnök lelkipásztora

Fotó: tirek.hu

Almási Ferenc a 40. évfordulóját ünneplő iskoláról elmondta, hogy 2001 óta működik gyülekezeti fenntartású intézményként, de szólt az istentiszteletnek otthont adó templomról is, hiszen az 1997-ben leégett Deszkatemplom helyén éppen 25 évvel ezelőtt született újjá a mostani épület.

Steinbach József püspök, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében felhívta a figyelmet, hogy a befogadó szeretet, az összetartozás nemcsak egy nemzet vagy a terület alapján köt össze bennünket, hanem a közös hit, a közös Ige ereje által. Az Ige kapcsán elmondta, hogy amiről a Zsoltárok könyve 42. részének 6. versének írója vall, az emberi létünk velejárója. – Miért csügged el a lelkünk? Az embernek alapállapota a létfélelem. A félelemnek sok fajtája van. Összeszorul a szívünk, elkezdünk aggódni, aztán meg is tudjuk nevezni félelmünk tárgyát. Ekkor megbénít bennünket a tehetetlenségünk, és úrrá lesz rajtunk a csüggedés. Ez a félelme az embernek az Isten után kiált. Közösségi szinten is igaz lehet ez, egy közösség tagjaként is átélhetjük ezt. Munkácsy Rőzsehordó lány című festményének csüggedő alakja kifejezően ábrázolja ezt a fajta rémületet – mondta a püspök.

240831_KMRItanevnyito_15.width-1280

Steinbach József püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

Fotó: tirek.hu

– Ez a diagnózis, de olyan jó meghallani a biztató üzenetet. Most erre a folytatásra nézzünk! – hívta fel a figyelmet az igehirdető püspök. – Bízzál, miért csüggedsz? A vízen járó Jézus is azt mondja: miért féltek, bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Miért csüggednénk, hiszen az élő Isten Jézus Krisztusban megmutatta magát. A halált legyőző, feltámadott élő Krisztusban nekünk új életet adott. Bízzál Istenben, nekünk ez azt jelenti, bízzál Jézus Krisztusban! Ebből következik az élő Istenben való félelem, amelyben beismerem, hogy ő az élő, egyedül örök, és leborulva előtte hozzá menekülhetünk, mert mindent tőle várunk. Mit mond a Heidelbergi Káté az igaz hitről? – tette fel a kérdést Steinbach József. – Hit, ismeret, szívbéli bizalom és engedelmesség. Az engedelmességet kiemelve azt mondhatjuk, ha tudunk benne bízni, akkor elveszi a félelmünket. Mindennap kérhetjük a félelmek helyett az istenfélelmet. Bízzunk, ahogyan ezt a korinthusiaknak írt második levél vallja. Miért csüggednénk? Bízzunk jobban, hogy tehessük jobban a feladatunkat a magunk helyén! – bátorította a Zsinat lelkészi elnöke az egybegyűlteket. Ezután Técső és Nagydobrony iskoláinak példáját állította az ünneplők elé. Elmondta, hogy megdöbbentő és szívszorító körülmények között indulnak az új tanévnek, mégis nagy reménységgel bíznak és néznek előre. – Hálával nézni Krisztusra azt jelenti, bizalommal. A hála nem más, mint öröm, reménység, bizalom, szeretet. Ez a hálaadás alapja. Ez a feladatunk! Mindent így, hálaadással tenni. A református közoktatás lényege, hogy így adjunk hálát. Értetek. Szabadító Urunk van! Miért csüggednél?! Bízz az Úrban, és induljunk el hálaadással! – hangsúlyozta Steinbach József püspök.

240831_KMRItanevnyito_88.width-1280

Fotó: tirek.hu

Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke imádságában hálaadással és reménységgel tette az elkövetkező tanévet Isten gondviselő kezébe. Imádkozott azokért, akik most kezdik el tanulmányaikat, pedagógusokért, szülőkért, a hitoktatásért, hogy együtt, egy reménységgel tekintsenek előre a rájuk bízott feladatok elvégzésére.

240831_KMRItanevnyito_33.width-1280

Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke

Fotó: tirek.hu

A köszöntések sorát Molnár Pál, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka kezdte. A Példabeszédek 9,10 versét idézve feltette a kérdést: mi az oktatás és nevelés fő célja? – Az a bölcsesség, amiről ez az Ige szól, mert ez több mint az ismeretszerzés. Felismerni a világban, miért helyezett ide bennünket az élet Ura. Azért, hogy a szeretet kisugárzását érezzék meg közöttünk, ez minden egyházi intézmény feladata, ehhez kérjük az ő áldását – hívta fel a figyelmet.

Az eseményen Bruckner László, a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatója átadta a Magyarországi Református Egyház idei zsinati oktatási díjait. Makkai Sándor-díjat vehetett át Kerboltné Tóth Edit, a Lévay József Református Gimnázium igazgatóhelyettese, 1998-tól az intézmény nevelőtestületének tagja, akinek szakmai igényessége, keresztyén alázata példaként állhat a reábízottak előtt. Szintén Makkai Sándor-díjban részesült Takácsné Csikós Anikó, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola igazgatóhelyettese, a református iskola alapító tagja, aki 37 éve van a pedagógusi pályán, és Csányi Erzsébet, a Bácskai Pacsér község lelkipásztora, szerbiai tanügyi referens, aki 2001-ben az első szerbiai református óvodát alapította. Imre Sándor-díjat vehetett át Szenes Mártonné Durucz Anna, a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatója.

(Az eseményről bővebben a Tiszáninneni Református Egyházkerület oldalán olvashatnak.)