Reményt adó győzelem

– Az 1800-as évek közepére olyan társadalmi, politikai és gazdasági feszültségek jelentek meg Európában, amelyek forradalmakhoz vezettek szerte a kontinensen. A népek tavaszának is nevezett forradalmi hullámban először Szicília népe lázadt fel, februárban Franciaországban döntötték meg a monarchiát a forradalmárok, márciusban pedig a mi ikerfővárosunkban, Pest-Budán is kitört a forradalom, amelyet minden gyermek és felnőtt egyformán ismer, és amely csupa aranybetűvel íródott be a magyarság történetébe – kezd bele az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc előzményeinek ismertetésébe a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely (KEMPP) szakmai igazgatója.

Oláh László kiemeli, hogy Európa egyetlen vér nélküli, győztes forradalma volt a miénk, az osztrák császár a kikényszerített áprilisi törvényekben kénytelen volt engedményeket adni a magyaroknak, így sok olyan követelés megvalósult, amelyet a magyar nép megfogalmazott a 12 pontban. A történelmi eseményekből tisztán látszik, hogy a Habsburg uralkodóház nem akarta elengedni Magyarországot, csak időt akart nyerni az engedményekkel ahhoz, hogy felkészüljön a rebellis magyarok megregulázására.

Mialatt az osztrák császár uszító hadműveletet indított Magyarország ellen, addig itthon is elkezdődött a haderőfejlesztés, amely nem ment olyan gyorsan, mint ahogy azt remélni lehetett.

– Amikor az osztrák császár fekete-sárga zászlaja alatt vonuló Jellasics horvát bán 1848. szeptember 11-én átkelt a Dráván negyvenhatezer fős seregével, csupán ötezer főnyi magyar haderő állt vele szemben abban a térségben, amely nem tudta felvenni a harcot a közel tízszeres túlerővel, így folyamatosan hátrált. Jellasics ellenállás nélkül vonult hatalmas seregével a Balaton déli partján, nyilvánvaló célja a főváros elérése és a Batthyány-kormány megbuktatása volt. A bán serege szeptember utolsó napjaira érte el a kiürített Székesfehérvárt, Jellasics pedig a főtéren álló püspöki palotában rendezte be főhadiszállását. Itt töltött néhány napot, majd szeptember 29-én megindította seregét a főváros irányába. A tizenhétezer fős magyar haderő többsége eközben a Velencei-tótól északra fekvő Pákozd–Pátka–Sukoró háromszögben állomásozott.

A Jellasics elleni küzdelemben fontos szerep jutott Sukorónak és az 1702-ben épült, majd többször átépített református templomának. Itt tartották ugyanis azt a hadi tanácskozást, amelyen eldőlt, hogy a magyar sereg nem hátrál tovább a császári csapatok elől, hanem ha kell, felveszi a harcot. A tanácskozáson az akkori politikai és katonai elit krémje vett részt, többek között Batthyány Lajos miniszterelnök, Andrássy Gyula, Csány László, de jelen volt Guyon Richárd és a későbbi aradi vértanú, Kiss Ernő is.

Kardos Ábel sukorói lelkipásztor szerint nem is haditanácsnak, hanem értekezletnek indult a templomban megtartott gyűlés, amelyen a magyar érzelmű katonák és népfelkelők Perczel Mór és Perczel Miklós vezetésével számonkérték, majd hazaárulónak nevezték a magyar csapatokat vezető Móga János császári és királyi altábornagyot, amiért nem akart szembeszállni a császári csapatokkal.

– Ekkor történt meg az, hogy az altábornagy kardját a kőből faragott úrasztalára helyezve lemondott a hadsereg vezetéséről, majd Batthyány Lajos lelkesítő beszéde után újra felcsatolta azt – mondja Kardos Ábel. A jelenet a templom előtti téren bronzba öntve is látható. Móga János csak úgy vállalta a hadvezetést, hogy ő nem támadja meg a császári csapatokat, de ha ők támadnak, akkor megvédi a magyar hazát.

– Ez a haditanács bevonult a magyar hadtörténelembe is, hiszen a szabadságharc első és egyben győztes csatáját megelőző tanácskozásról van szó, amely mind politikailag, mind katonailag jelentős esemény volt – mondja Oláh László. Ehhez illő módon őrzi a haditanács emlékét Sukoró és az ott élő református gyülekezet is.

A templom előtti parkban nemcsak a Batthyány Lajos és Móga János párbeszédét megelevenítő szobor tanúskodik a település szerepvállalásáról, hanem olyan 1848-as, korhű ágyú is, amilyeneknek nagy szerep jutott a Jellasics elleni csatában. Szintén a haditanácsra utal a templom melletti térkövezésben felfedezhető kardmotívum. Ennek pengéje az egykori csatatér felé néz, hegye pedig a Velencei-tó felé mutat. Ugyancsak a haditanácsnak állítanak emléket a templom oldalsó bejáratának kardot mintázó korlátai is, amelyek inkább esztétikusak, mint funkcionálisak.

A sukorói református templomba lépve átjárja a látogatót a történelmi levegő: a kőből faragott úrasztala még ma is ugyanott áll, mint amikor Móga János ráhelyezte a kardját, a toronyból pedig ugyanaz az 1813-ban öntött kisharang szól, mint amelyet Mógáék hallgattak akkor. – Szakértők támasztották alá, hogy a harang felfüggesztéséhez nem nyúltak azóta, amióta 1847-ben felhúzták a toronyba. Addig haranglábon állt – fűzi hozzá Kardos Ábel.

A lelkipásztor elmondja azt is, hogy a padokon található kis réztáblák, amelyeken a haditanácson résztvevők nevei olvashatók, csak feltételezett ülésrendet mutatnak, és olyan nevek is olvashatók rajtuk, akikről később kiderült, hogy nem voltak jelen a haditanácson.

– A néplélek szereti együtt látni a hősöket, akik talán sosem voltak úgy, akkor együtt – állítja a lelkész, és hozzáteszi: – A templomi padokon lévő nevek között olyanokat is találhatunk, akik a legújabb kutatások szerint nem vettek részt a haditanácson. 2015-ben új névtáblákat és emléktáblát készítettünk. Utóbbira Hermann Róbert történész közlése alapján ötvenynyolc nevet tudtunk felírni. Olyanokét, akik biztosan itt voltak a tiszti értekezleten. Közülük a huszonhat legismertebb kapott új névtáblát a padsorokban, illetve hagyománytiszteletből megtartottuk Xantus János, Görgei Artúr és Vasvári Pál névtábláját is.

A sukorói református templomban tartott tanácskozás több szempontból is jelentős eseménye a magyar történelemnek. – Nem csak azért, mert itt dőlt el, hogy hátrálás helyett felveszi a harcot a magyar haderő, hanem Batthyány Lajosnak ez a lelkesítő beszéde volt az utolsó érdemi és hatásos cselekedete miniszterelnökként – véli Kardos Ábel. – A miniszterelnök eredetileg Székesfehérvárra tartott, hogy Jellasiccsal tárgyaljon, és Sukoró, illetve a magyar tábor éppen az útjába esett. A tárgyalás végül meghiúsult, ő pedig még aznap továbbment Mórra. Bécsbe tartott, hogy beadja a lemondását a császárnak, aki el is fogadta azt. Bár 1849 januárjában ő vezette a magyar küldöttséget az újabb támadó sereget vezető Windisch-Grätz tábornokhoz, visszatérése után elfogták, koholt vádak alapján elítélték, október 6-án pedig kivégezték.

Kardos Ábel elmondása szerint a sukorói templomot tartja bölcsőjének a mai, modern magyar honvédség is. – Ezt mindig kiemelik a katonák, akik részt vesznek a szeptember végi megemlékezésen – árulja el a lelkész.

Hasonlóképpen vélekedik Oláh László is, bár ő kissé árnyalja ezt a képet. – A Magyar Honvédség megszületéséhez sok lépcsőfok vezetett. Az viszont tény, hogy egy sereg nem pusztán a szándékok alapján, nem papíron jön létre, hanem kivont karddal, csatában. Márpedig itt, 1848. szeptember 29-én, a Pákozd–Pátka–Sukoró háromszögben ez történik, amikor a tűzkeresztségben megszületik a Magyar Honvédség.

Kardos Ábel szerint a templom történelme nemcsak a turistákat vonzza, hanem iskolai osztályokat, baráti társaságokat és nyugdíjascsoportokat is. – A templom és a templom előtti tér a március 15-i megemlékezések gyakori színhelye. Az óvodások is mindig feljönnek ide akkor, és kis zászlókkal tűzdelik tele a teret. Bár magához március 15-höz nincs sok köze a helyszínnek, mégis sűrűn előfordul, hogy iskolás osztályok érkeznek, és itt tartanak történelemórát, volt, hogy a budapesti Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda minden diákja eljött ide, és itt tartották meg az ünnepségüket.

Ősszel, a csata és a haditanács évfordulójához közeledve szintén sűrűsödnek az események a sukorói templom környékén. A Sukorói Református Egyházközség a Magyar Honvédséggel és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetével közösen szervez megemlékezést a szeptember 28-i haditanácshoz kapcsolódva, majd másnap a hagyományőrzők emlékcsatát tartanak a Mészeg-hegyen, ahol 1848-ban összecsapott a magyar és a császári haderő.

Oláh Lászlóval a Velencei-tó északi partján fekvő Mészeg-hegyen beszélgetünk, a KEMPP területén álló, nagyméretű obeliszk tövében. Innen mutat le a Székesfehérvárt Sukoróval összekötő útra, amelynek környezetében 1848. szeptember 29-én összecsaptak a magyar és a császári csapatok. – Jellasics a délelőtti órákban indított támadást a magyar hadállások ellen. A túlerőben bízva azt tervezte, hogy hadseregének bal szárnyával bekeríti a magyar védelmi vonal jobb szárnyát és beleszorítja azt a Velencei-tóba. Nem járt sikerrel, mert a magyar honvédsereg tisztességesen és becsületesen helytállt – ismerteti a csata történéseit a szakmai igazgató.

Kiemeli a magyar tüzérek szerepét, akik között ott voltak a mai műszaki egyetem jogelőd intézményének hallgatói is, akiknek jó fizikai és matematikai érzéke és tudása volt, ami szükséges a röppályák kiszámításához. – Ezek a fiatalok meglepő pontossággal lőttek, olyannyira, hogy Jellasicsnak – természetesen tévesen – azt jelentették, hogy a magyarokat a francia haderő tüzérei segítik, akik abban az időben a legjobban célzó tüzéreknek számítottak a kontinensen.

A bán a sikertelen hadművelet után frontális támadást indított a magyar csapat centruma ellen, de nem tudta áttörni a magyar védelmi állásokat. Jellasics látva, hogy nem tudja a fiatal, általa lenézett és kiképzetlennek tartott, de nagyon lelkes és azért némi katonai képességekkel is bíró magyar honvédsereget legyőzni, háromnapos tűzszünetet kért, majd megfordította seregét, és Bécs felé távozott. Móga János egészen az osztrák határig üldözte a megfutamodott Jellasicsot, de a határt már nem lépte át, mert nem akart idegen földön harcba bocsátkozni.

– Nem túlzás azt mondani, hogy ez reményt adó győzelem volt, hiszen ez a remény kitartott egészen a szabadságharc végéig. A téli hadjárat alatt megerősödött a magyar haderő, amely fegyelmezett, kiképzett és összetartó erővé tudott kovácsolódni. Ez a lett a biztosítéka annak, hogy a honvédség a tavaszi hadjáratban sikert sikerre halmozott, majd a hadjárat végén Görgei Artúr vezetésével tizenhét nap alatt visszavívta a budai várat Heinrich Hentzi császári és királyi vezérőrnagytól – sorolja a pákozdi csata utáni eseményeket Oláh László.

Hozzáteszi, hogy pont a magyar haderő megerősödése és sikeres hadműveletei miatt volt kénytelen az osztrák császár az orosz cártól segítséget kérni, aki kétszázezer orosz katonát küldött a magyar szabadságharc leverésére. – Az addig is kemény küzdelmet folytató magyar honvédsereg – bár eleinte fel tudott mutatni sikereket az oroszok ellen is – lehetetlen helyzetbe került, és augusztusra véget ért a szabadságharc – mondja a szakmai igazgató.

– A pákozd–sukorói csata a szabadságharc első és egyben első győztes csatája is volt, amely nem mindig kapta meg a neki járó tiszteletet. Korábban azt mondták, hogy mivel csak hét ember halt meg, így nem is volt jelentős ütközet. Hermann Róbert történész kutatásai szerint viszont a magyar oldalon mintegy hetvenöt főre tehető az elhunyt katonák száma, az ellenséges oldalon közel százötven katona esett el. Ugyanakkor egy csatának a jelentőségét soha sem az elfolyt vér mennyisége határozza meg, hanem az, hogy milyen politikai és katonapolitikai hatással van az azt követő időszakra – summázza a történetet Oláh László.