Rés az Úrhoz

Fa, papír, vászon, textil és agyag. Kettéhasadt műalkotások, bibliai történeteket új ábrázolásmódban megmutató képek, négy kortárs művész, négy női hitvallás. A Reformáció Emlékbizottság támogatásával megvalósult Solus Christus kiállítást október 5-én nyitották meg, és november 1-jéig látogatható a Duna Palotában, nyitvatartási időben.

kép

„A kiállítás címéül választott reformátori alapelv – Solus Christus – egy kizárólagos megállapítás, mely arra mutat, hogy életünk középpontjában egyedül Krisztus állhat” – mondta megnyitó beszédében Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök. Hangsúlyozta, hogy semmilyen teremtmény nincs, aki megválthatná bűneinket, erre egyedül Isten képes a Szentháromság második személyében, a Fiúban. Imádságainkat ezért nem szükséges szentekhez irányítani, és nem kell más közbenjárót sem találni, mert a Jézus nevében mondott kérések meghallgattatnak. Ő az, aki szüntelen közbenjár értünk, aki örökkévaló főpapunk az Atya jobbján, aki elhordozta vétkeink büntetését.

kép

„A Solus Christus a testet öltésről is szól, hiszen Jézus Krisztus közénk jötte azt jelenti, hogy Isten közösséget vállalt egész emberi voltunkkal. A művészetnek is mindig köze van a testet öltéshez, a világhoz, az anyaghoz, melyből felcsókolt bennünket az Isten” – vont párhuzamot a teremtés és az alkotás között a Zsinat lelkészi elnöke. A négy alkotó a tárlat címválasztásával rámutat az igazi szerzőre, Jézusra, aki egyedül Ura az életnek: Solus Christus – méltatta a kiállítást a lelkipásztor.

Gaál Éva grafikust, M. Kiss Katalin keramikust, Láng-Miticky Katalin textil- és képzőművészt, valamint Somodi Ildikó képzőművészt Hegedűs Gyöngyi mutatta be a közönségnek. Mint mondta, a pasaréti gyülekezetből érkező négy művésznő nem tesz mást, mint visszatér oda, ahol Isten szólítja őket, hogy elhívás-képeiken keresztül a befogadók, az érdeklődők is meghallhassák az Úr hívó szavát. „Négy asszonyi passiótörténetet látunk az őszi lombok tanösvényein, mely során Gaál Éva és M. Kiss Katalin a felnőttkori megtérésélményük hatására újraformálták motívumaikat, míg Somodi Ildikó és Láng-Miticzky Katalin gyermekkoruk óta hitben jártak, alkotásaik is szervesen fejlődtek” – fogalmazta meg a költő és fotóművész.

kép

Hegedűs Gyöngyi szerint fontos, hogy a megszokásainkból és a templomi térből egyaránt kimozduljunk. Ennek tökéletes eszköze a művészet, hiszen megmutatja, hogy van egy ráción túli logika is, a művészet logikája. Nem véletlen, hogy Jézus is irodalmi szintű hasonlatokban, példázatokban fejezte ki magát. A kiállított munkákban központi szereppel bír a kettéhasadt kárpit (olykor agyag) metaforája, mely rést nyitva utat biztosít az év minden pillanatában a szerető Atyához. „Az ember teljes látóköre is csak egy rés, melyen keresztül szemléljük a világot. Ez a rés azonban a mi megváltásunkra jött létre, hiszen a kereszthalál központi üzenete, hogy általa bejárásunk lett a Szentek Szentjébe. Ez a kiállítás is egy ilyen rés szeretne lenni a mindenható Istenhez” – foglalta össze a művésznő a kiállítás célját.

kép

Arra a kérdésre, hogy mit jelent az életükben a Solus Christus alapelve, mind a négy alkotó ugyanazt a feleletet adja: Mindent, csupa nagybetűvel. Gaál Éva grafikusművész, aki az öt Sola fejének tartja a Solus Christust, 44 évesen fogadta életébe az Urat. „Van előtte és utána. Az előtte teljesen megszűnt, most már csak az Úr van, csak neki dolgozom” – mondja nevetve. Alkotásai mind a Bibliához kötődnek, nem tud már másban gondolkodni. A Biblia tele van jelképekkel – mutat rá egyik alkotására: Ábrahám kezében pergeti a homokszemeket, amik az isteni ígéretnek megfelelően egyre csak szaporodnak, míg végül folyammá válnak. „A homokban ott van a kövek is, a keményszívű emberek, de Jézus azt mondja, a kövekből is támaszt fiakat” – magyarázza a kép szerzője.

Láng-Miticky Katalin szerint az öt alapelv a reformáció erőssége. Lényegük az evangélium: Isten elküldte egyszülött Fiát, aki meghalt értünk, ezáltal megváltott bennünket a bűneinktől. „Mindennek a közepe Krisztus, ezért is választottuk a kiállítás hívószavának a Solus Christust” – avat be. A tárlatra kifejezetten olyan munkákkal készültek, melyek a reformációhoz, a Szentíráshoz, Istenhez köthetők. Utolsó munkája, egy triptichon Az evangélium címet viseli, alcíme A kárpit kettéhasadása. Azt a jelenetet ábrázolja, amikor Krisztus a kereszten meghalt és a föld beleremegett, a templom kárpitja pedig az aljától a tetejéig kettéhasadt. Szimbolikus jelentést hordoz ez: kinyílik az ég a menny felé, Krisztus által szabad utunk van az Atyához. „Remélem, hogy ebben a zűrzavaros és bizonytalan világban, ahol nincsnek támpontok és tiszta üzenetek, ha valaki megnézi ezeket az alkotásokat, megérzi és megérti Isten üzenetét, az evangélium örömhírét” – foglalja össze alkotói motivációját.

kép

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Fil, 4,13) – ez M. Kiss Katalin művésznő legkedvesebb igéje, amivel kiállított levél formájú kerámiáin is találkozhatunk. Mindig is a természeti formák vonzották, azonban megtérése után azok igei tartalommal teltek meg, megtalálta bennük a Teremtő Istent. „Kifejezőeszközzé, kettős üzenethordozókká váltak a levelek. Egyrészt, a levél alapformája a Teremtő kéz lenyomata, másrészt Isten szavát közvetítem azzal, hogy mint levelekre, rájuk írom a bibliai üzeneteket” – fejti ki kérdésünkre.  A művésznő a Szentírás igéivel szeretné megérinteni az emberek szívét és megmutatni, hogy csak Jézus által van lehetőségünk az Atya színe előtt megállni.

kép

„Mindannyiunk életében a legfontosabb a Krisztushoz való tartozás, ő áll a középpontban, megváltottjai vagyunk és Isten dicsőségére dolgozunk” – vallja Somodi Ildikó. A képzőművész szerint alkotásaikon keresztül úgy tudják Istent szolgálni, hogy közben mások számára is megvilágítják az isteni kegyelmet. Fontosnak tartja a művészetben, hogy az felrázzon és emlékeztessen arra, hogy megtörtént a megváltás. „Műveim központi témája Jézus Krisztus kereszthalála, mert ez a keresztyénségünk, a létünk lényege. Arra szeretnék emlékeztetni, hogy az Ő megváltása révén van örök életünk” – önti szavakba elhívását.

Tárlatvezetéssel és vásárlással egybekötött nyílt nap: október 18. (csütörtök) és 25. (szerda) 10 és 18 óra között. A művészek a befolyt összegből a viharkárt szenvedett Őrségi Református Egyházmegyét támogatják.

Szoták Orsolya, Fotó: Vargosz