Segítsük egymást hitre jutni!

„Érezzétek, hogy Isten országa körülvesz benneteket, miközben ti a középpontban keresitek Őt” – biztatta a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó résztvevőit Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Július 23-án Debrecenben több mint kétezer résztvevővel kezdődött el a kilencedik Csillagpont.

2019-ben ismét Debrecen ad otthont a Kárpát-medencei református fiatalok találkozójának, aminek ez alkalommal az egység és a közösség lett a témája, ezt foglalja össze a vezérige, Lukács evangéliuma 17. fejezetének 21. verse is: „Isten országa közöttetek van.” Az idei Csillagpont szervezői azt szeretnék megmutatni, hogyan vesz körbe mindnyájunkat Isten szeretete, akkor is, ha nem érezzük vagy még nem ismertük fel.

kép

Középpont és periféria is

Bogárdi Szabó István egy hétköznapi képpel emlékeztette a Csillagpontra érkező fiatalokat arra, milyen is a hit útján járni: mint mondta, olyan, mint a biciklizés, amire azok tudnak bennünket megtanítani, akik már maguk is tudnak. „Én is tanítottam gyerekeimet és tanítom unokáimat is, átölelem őket, hogy ne dőljenek el, ameddig meg nem tanulják, hogy kell egyensúlyozni” – fogalmazott. De hiába szép pillanat, amikor már egyedül is megy, mégis hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a leglényegesebb dolgokat magunktól is tudjuk. Például, hogy magunktól is megtaláljuk Istent.

kép„A református egyház azért tartja jónak, támogatja és szereti a Csillagpontot, mert a mi tapasztalatunk, hogy ahogy biciklizni sem tudunk megtanulni magunktól, a hitben járást is tanulnunk kell – olykor gyerekektől, de inkább az idősebbektől – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István. – Engedjetek a vezetőitek, a kiscsoportvezetők és az itt lévő »veterán« fiatalok szavának, késztetésének: ők a hitben járásban szeretnének segíteni benneteket, hogy biztonságosan haladhassatok az élet fontosabb dolgaiban.” A dunamelléki püspök még egy emléket felidézett: egyszer egy barátja arra kérte, nézzen fel egy galambfészekre, amikor pedig a lomboktól nem látta és társa ezért kigúnyolta, azt füllentette, észrevette. „Ne mondjátok soha, hogy látjátok, ha nem látjátok, hanem kérjétek meg a barátotokat, hogy emelje fel a kezét és mutassa meg! Erről mondja Pál apostol a rómaiakhoz írt levélben, hogy egymás hite által épüljetek. Segítsük egymást hitre jutni!” – magyarázta.

képEzek pedig mind egyetlen dologról tanítanak: „Isten vesz bennünket körbe, ez az ő nagy titka. Ő a kör középpontja, minden tekintet reá irányul, de egyúttal Ő a kör perifériája is. Körbevesznek barátok, olykor ellenségek vagy a bajok, de az a hit boldog tapasztalata, hogy mindezek ellenére Isten az egészet átkarolja.” Mint mondta, egy édesanya a cseperedő gyerekek közül hármat, a nagyobbak közül kettőt tud átölelni egyszerre, a felnőtteket pedig leginkább egyesével – de az egyház más. „Az anyaszentegyház csodás édesanya, milliókat is körül tud ölelni, mert kezeit a Szentlélek mozgatja. Érezzétek, hogy Isten országa körülvesz benneteket, miközben ti a középpontban keresitek Őt – biztatta a fiatalokat Bogárdi Szabó István. – Találjátok meg Jézus Krisztust, bízzátok rá életeteket, higgyetek benne, mert szeretete, irgalmas valósága egyenként és együtt is körülöleli életünket.”

Nincs mannakonzerv

Czeglédi Péter Pál hajdúbagosi lelkész igehirdetésében az ötezer ember megvendégeléséről (Márk evangéliuma 6. rész 33-44. versei) szóló történeten keresztül emlékeztette a résztvevőket az éhség különböző formáira. A lelkipásztor azt kérte, mindenki gondolkozzon el, mit hozott magával táskájában a Csillagpontra, gondoskodott-e arról, mit fog majd enni. Mint mondta, nehéz megtervezni a lelki táplálékot, ő maga is éhesen jött, vágyva, hogy hirdethesse az igét, ugyanakkor vannak olyanok is, akik jóllaktak már otthon is. „Azonban a lelki elemózsia nem konzerválható, nincs mannakonzerv. Korgó gyomorral vagyunk itt, ezt kell legelőször észrevennünk” – hangsúlyozta. Hiába adott minden a Csillagponton is ahhoz, hogy lelkileg feltöltődjön az ember, időről időre vissza kell térnünk Isten szeretetéhez – vagyis a forráshoz.

képHogyan is éhezhetne meg lélekben pont egy ötnapos református ifjúsági találkozón az ember? Márk evangéliumának igéje kijózanító, hiszen bemutatja, hogy hiába szólt az élő szó Jézus szájából, mégis éhes lesz a sokaság. „Attól hogy Jézus Krisztus valahol ott van, még nem lesznek a dolgok automatikusan rendben. Sokat jelent, hogy itt vagytok és meghallgatottok, de többre van szükség – Jézus is a tanítványokat kérdezte meg, mit hoztak” – emlékeztetett Czeglédi Péter Pál. Így került elő az öt hal és a kenyér, ami kevésnek bizonyul, de az üzenet pont az, hogy ami a tarisznyánkban van, nem elég: onnan kell elindulnunk, hogy azok a boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra. „Jézus sarkallja a tanítványokat, biztatja őket, hogy oldják meg a feladatokat. Így lesz ez a mi történetünk is: amivel Krisztus csodát akar tenni, az nálunk van – akik egyenlőként állunk Isten színe előtt” – tette hozzá.

képA lelkipásztor szerint be kell ismernünk, hogy a gyülekezetünk, a közösségünk vagy épp az ébredező hitünk az, amink van. De – tette hozzá – ennek nemcsak az a következménye, hogy ezeket átadjuk Jézusnak, mert a csoda az, hogy az étel osztásában is szerepünk van: tudjuk hát odaadni azt, amit tőle kapunk. Különösen szép párhuzam, hogy úrvacsorát is mindig valakinek a kezéből vesszük el, ez is kifejezi, hogy magunknak nem tudunk üdvösséget szerezni: Isten országa az Úr asztala körül van, ahol mindenki megkapja a kenyeret és a bort más kezéből.

kép„Azt üzeni az Úr, hogy nincs felesleges ember, szükségünk van a másikra. Jézus megsokszorozza, amink van, de mi vagyunk a kezek, akik az éltető eledelt odaadják – folytatta. Mint mondta, nem részesei, hanem közreműködői vagyunk Isten országának. „Arra biztatlak, hogy a lelki táplálékot, ami ott van a szíveden, tedd le – nem lesz kevés vagy kínos. Tedd le és tapasztald meg a csodát, hogy Krisztus e felett imádkozik és ezt a keveset is megsokszorosítja – tette hozzá útravalóul Czeglédi Péter Pál. – Ha ezt megtetted és látod, hogy tele a kosár, akkor merj engedni a krisztusi parancsnak, hogy te adj – a hitedből, a szeretetedből, a vidámságodból, de a könnyeidből is. Adja Ő, hogy átéljük, amikor jut belőle mindenkinek, akinek szüksége van rá, de még marad is.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Fekete Norbert, Kalocsai Richárd, Rácz Ervin, Sebestyén László, Szarvas László

A Csillagpont hírei a találkozó oldalán követhetőek nyomon.