Egyre gyorsuló sebességgel változik minden körülöttünk. Európában ezen a nyáron több helyen majdnem 50 fokot mértek, közben hatalmas áradások, életveszélyes erdőtüzek pusztítanak. Mindenki érzi, hogy valami olyasmi zajlik világunkban, amibe ha mélyebben beletekintünk, akkor önvédelemből, azért, hogy megőrizhessük lelki egészségünket, el kell terelni a figyelmünket, mert sok ez nekünk. Itt élünk, ez az otthonunk. Mit csináljunk? Szénási Tamás református lelkipásztor, hivatásos tűzoltó gondolatai.
Szentendrei szolgálati helyemre augusztus 5-én reggel alig jutottunk be, mivel a 11-es út majdnem folyóvá változott. Ráadásul jött a hír, hogy máshol sokkal nagyobb a baj, mint nálunk, és ott van ránk szükség… Ilyet még én sem láttam. Az első kárhelyen, egy családi ház udvarán az összes fa kifordult a földből. Azt mondták a helyiek, hogy ilyen szélvihart még nem tapasztaltak. A templom előtt is kettétört vagy gyökerestől kidőlt fák... A kárelhárítás több mint egy hétig is eltarthat…
Mindenki érzi, hogy valami olyasmi zajlik világunkban, amibe ha mélyebben beletekintünk, akkor önvédelemből, azért, hogy megőrizhessük lelki egészségünket, el kell terelni a figyelmünket, mert sok ez nekünk. Itt élünk, ez az otthonunk. Mit csináljunk? Egyre gyorsuló sebességgel változik minden körülöttünk. Európában ezen a nyáron több helyen majdnem 50 fokot mértek (és a melegrekordok minden évben megdőlnek), közben hatalmas áradások, életveszélyes erdőtüzek pusztítanak. A világjárványt még fel sem dolgoztuk, és máris „hozzá kellene szoknunk” az emberi történelem legdurvább jelenségéhez: nem messze tőlünk, ott, ahol talán ismerőseink, barátaink élnek, az emberek egymást gyilkolják. Professzionális eszközökkel... Milyen jövője van az emberiségnek, ha ez így folytatódik? Milyen jövője lesz a gyermekeinknek?
Tűzoltó kollégáimmal igyekszünk mindent megtenni, hogy a bajban lévőkön segítsünk, de szembe kell néznünk azzal, hogy vannak sokkal nagyobb erők nálunk. Keresztyén emberként akárhogy próbálom óvni a környezetemet, nem tudok befolyásolni globális folyamatokat. Régóta nyilvánvaló, hogy társadalmunk a legalapvetőbb törvényekkel fordult szembe. Nem is szabad olyan terhet tenni a keresztyénség vállára, mintha a rend helyreállítása az ő küldetése lenne. Nekünk egyre inkább a reménység embereivé kell válni. Ehhez viszont nyitottság kell. Nyitottak vagyunk-e arra, hogy megismerjük Isten üzenetét? Az élő reménység nemcsak hit, hanem információ kérdése is. Az első keresztyének biztosan erősebb hittel éltek, mint mi, de a jövőképüket pár nagyon egyszerű tanítás határozta meg. A Bibliában ezeket, a szívünket leginkább átjáró kijelentéseket nagyon sok keresztyén ember fedezte fel újra az utóbbi évtizedekben. Óriási erőforrást jelent, ha ezeket mi is megértjük.
Csak pár képet hadd emeljek ki:
„Megnyugodott, békés az egész föld, ujjongásban törtek ki az emberek.” (Ézs 14,7)
„...nép népre többé kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” (Ézs 2,4)
„Nem lesz olyan csecsemő, aki csak néhány napig él...” (Ézs 65,20)
Különös korban születtünk. Körülbelül húsz évvel ezelőtt, amikor kezdtem rálátni a világ folyamataira, és lassan megértettem azokat az összefüggéseket, amelyekről a Biblia beszél, elmentünk egy lelkésztársammal egy idős teológiai professzoromhoz. Elmondtuk neki, mi az, ami a szívünket nyomja. Nem nevetett ki bennünket, sőt azt mondta, hogy ő tudja, hogy eljön az az idő, amikor nagyon sokan meg fogják érteni a Biblia próféciáit. Jézus egész életét az határozta meg, hogy értette és követte Isten tervét. Hányszor mondta el, hogy ez azért van így, hogy beteljesedjék az Írás. Akármennyire is kevésnek gondoljuk magunkat, nekünk is ez az utunk. Sok mindenben látható az, hogyan vezeti Isten a népét, az ő nagy családját ebben a küldetésben.
Ezen a nyáron nagy öröm és remény töltötte be a szívemet. Gyermekeink rendszeresen szolgálatot végeznek a Csillagponton. A záró istentiszteleten mi is részt vettünk a feleségemmel. Hosszú időbe telt feldolgoznom azt, amit ott tapasztaltam. Nehéz is beszélnem róla. A Biblia híradása szerint a megdicsőülés hegyén pár tanítvány Istenhez egészen közel kerülhetett, és sokkal jobban láthatták, hogy ki Jézus, mint valaha. Azt hiszem, a Csillagponton hasonló esemény zajlott, azzal a különbséggel, hogy nem azt a felindultságot lehetett tapasztalni, ami Péteren lett ott úrrá, hanem a letisztulást, elcsendesedést és valami mély áhítatot a szívek mélyén. Zánkán, ott a „hegyen”, az én szívem mélyét is olyan csodálat töltötte el Jézus munkáját, személyét látva, mint még talán soha. Nem számítottam erre. Isten olyan dolgokat cselekszik, ami nem a mi kezünkben van. Milyen jó, hogy ez így van! Hatalmas tervének mi is részei vagyunk, és Isten valóban „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk” (Ef 3,20).
„Mi nem tudjuk uralni a globális folyamatokat, Isten viszont teljes mértékben.”
Gyakran hallom egy országrész bajba jutottjainak jajkiáltását, segélyhívását. Hány katasztrófát, tragédiát fogok még látni?! Gyakran megterhelő ez számomra. De valahogy mégis továbbmegyünk. Nagyon sok mindent nem értek, de ismerem Jézus szavait: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33) Jézusnak ebben az üzenetében több nagyon fontos dolog jut kifejezésre számomra. Az eredeti szövegben a nyomorúság kifejezés azt jelenti, hogy nyomás. Sokféle nyomás, stressz ér bennünket. De legyünk bátrak (a görög kifejezés jelentése: bátornak, jókedvűnek, bizakodónak lenni)! Biztos vagyok benne, hogy egyre közelebb fogunk kerülni ahhoz, hogy ki is Jézus valójában. Ő képes volt megállítani a káosz erőit. A vihar lecsendesült a szavára. Pontosan tudta, hogyan kell ezt csinálni. A halál rettenetét, amivel én sohasem tudok mit kezdeni, ha a közelembe kerül, olyan új dimenzióba helyezte, hogy – ha csak egy kis szikra járja át a szívünket – oldódik a nyomás, a stressz, új perspektívát kap az élet.
A történet java ráadásul még hátravan. Mi nem tudjuk helyrehozni, amit elrontottunk itt a földön. Egyre jobban megtapasztaljuk, mennyire elrontottuk. Viszont van egy kép a Bibliában, amelynek a valóra válására egyre jobban vágyom. Földünk jövője egyre sötétebbnek tűnik. Isten prófétái viszont láthattak valamit világunk igazi jövőjéből. Ez lehetett a legfantasztikusabb látvány, amit ember csak láthat: „a föld pedig ragyogott dicsőségétől” (Ez 43,2). Egy napon ez az évezredek óta megterhelt kis bolygó ragyogni fog. Mitől? Jézus dicsőségétől, és világunk meg fog gyógyulni minden nyomorúságából. Erre a világra pedig nem is fogunk emlékezni, senkinek eszébe se jut (Ézs 65,17).
A szerző református lelkipásztor, hivatásos tűzoltó