Öt évvel ezelőtt Debrecenből indult útjára egy kezdeményezés, amely mára a református tehetséggondozás egyik legfontosabb szakmai bázisává vált. Az idei V. Csoda.Gyerek Tehetségkonferencia a művészetek eszköztárát hívja segítségül, hogy utat mutasson a pedagógusoknak a legkülönfélébb képességek kibontakoztatásához. Egy olyan világban, ahol a mesterséges intelligencia átveszi a lexikális tudás átadását, felértékelődik a pedagógus mint mentor és lélekvezető szerepe. A konferencia jubileumi jelentőségéről, a rejtőzködő tehetségek felkarolásáról és a személyes jelenlét erejéről beszélgettünk Maklári Mónikával, a Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértőjével.
Ez az ötödik Csoda.Gyerek Tehetségkonferencia, ami már önmagában is mérföldkő. Hogyan látják, az elmúlt öt év tapasztalatai alapján miben tudott leginkább megújulni a református tehetséggondozás?
A konferenciasorozat egy tudatosan felépített folyamat. 2022-ben a tehetség felismerésével és azonosításával kezdtünk, majd a következő évben a fejlesztési módszereket jártuk körbe. Később a tehetség támogatása került a középpontba, idén pedig eljutottunk a művészeti ágakhoz. A megújulás nálunk azt jelenti, hogy mindig az aktuális igényekre és a még fel nem fedezett területekre fókuszálunk. Számos tehetségfejlesztő szakember, elkötelezett tehetségbarát pedagógus fordult meg nálunk az évek során, református és világi körökből egyaránt. Az idei jubileum azért is különleges, mert a művészetek segítségével szeretnénk rámutatni arra, hogy a tehetséggondozás sokkal több, mint puszta versenyeredmények vagy nyelvvizsgák hajszolása. A konferenciánk megújulásának kulcsa, hogy nem félünk behozni olyan elemeket sem, mint egy élő színielőadás a főprogramban, ami idén a nyíregyházi Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskola Ham-Ko-Ham elnevezésű, hátrányos helyzetű diákcsoportjának köszönhetően valósul meg. Az előadásuk címe: A pör.
Miért érezte úgy, hogy idén a művészeti tehetségekre kell fókuszálni?
A köznevelésben és a köztudatban sajnos még mindig az él, hogy a tehetség egyenlő a versenyeken elért helyezésekkel és a külföldi ösztöndíjakkal. Ez persze fontos, de ne felejtsük el, hogy hatezer diákunk jár református alapfokú művészetoktatási intézményekbe, és rajtuk kívül is rengeteg gyermek foglalkozik művészetekkel az iskolákban, gimnáziumokban. Ők valahogy eddig nem kerültek be a tehetségfejlesztés fókuszába, nem irányult rájuk a reflektorfény. Pedig a művészet olyan többletet ad a személyiségfejlődéshez, amilyet semmi más. Szeretnénk bemutatni, mit adhat pluszban a zene, a tánc vagy a képzőművészet a tehetségfejlesztésben, és hogyan válhat ez a komplex nevelés részévé minden pedagógus számára.
Milyen konkrét gyakorlati módszerekkel gazdagodhatnak a részt vevő pedagógusok?
Hét különböző szekcióval készülünk, ahol a módszertani gyakorlatok és a játékos formák kerülnek előtérbe. Foglalkozunk a zenemozgás élményével, ami egy komplex fejlesztési mód, bemutatunk óvodai vizuális gazdagító programokat és projektmódszereket a képzőművészetben. Fontos számunkra a keresztyén értékek és a néphagyomány találkozása is. A célunk az, hogy mindenki – legyen az óvodapedagógus, tanító vagy gimnáziumi tanár – úgy menjen haza, hogy talált egy olyan „jó gyakorlatot”, amit a saját intézménye arculatára formálva azonnal hasznosítani tud. Az egymástól való tanulás és az inspiráció a legfontosabb hozadéka ezeknek a műhelymunkáknak.
A mesterséges intelligencia (MI) korában hogyan változik meg a pedagógus szerepe a tehetséggondozásban?
Az MI már itt van a diákok között, és tény, hogy percek alatt elmagyaráz nekik egy biológiai vagy történelmi fogalmat, akár személyre szabottan is. Éppen ezért a pedagógus szerepe radikálisan átalakul. Már nemcsak tudásátadók vagyunk, hanem mentorokká és coachokká kell válnunk. Vannak dolgok, amelyeket a technológia sosem fog megadni: a személyes interakciót, a szemkontaktust, a lelki támogatást. A művészet – például a páros tánc vagy a csoportos színjátszás – pont az a terület, amit nem lehet digitálisan elsajátítani. Itt a személyes kontextus felértékelődik. A pedagógusnak olyan dolgokat kell adnia a következő generációnak, amilyet az MI-től nem kaphat meg: emberi nevelést, értékrendet és értő figyelmet.
Ön határozottan a személyes jelenlétű konferencia mellett érvel az online formákkal szemben. Miért tartja ezt elengedhetetlennek?
A covid után sok konferencia átköltözött az online térbe, aminek megvannak a kényelmi előnyei. Én viszont azt tapasztalom, hogy a tehetségfejlesztésben a személyes jelenlét egymást erősítő hatása pótolhatatlan. A pedagógusoknak szükségük van a találkozásra, arra, hogy a szekcióüléseken közösen beszéljék meg a problémákat, tanácsot adjanak egymásnak. Egy képernyő előtt ülve nem születnek meg azok a mély szakmai beszélgetések, amelyek a Dunántúl vagy a Nyírség különböző pontjairól érkező kollégák között a kávészünetben elkezdődnek. Ez az emberi és szakmai megerősítés az, ami miatt érdemes útra kelni és személyesen részt venni.
Említett egy aggasztó jelenséget: a tehetséges gyermekek kiégését. Hogyan tud ezen segíteni a pedagógus?
Ez egy fontos és érzékeny terület. Azt látjuk, hogy sok tehetséges gyereket már általános iskolában túlterhelnek a versenyekkel, és mire a gimnáziumba érnek, teljesen elveszítik a motivációjukat. Ott áll a középiskolai tanár egy magas kvalitású gyerekkel, aki már nem akar megmutatkozni, mert elfáradt. Éppen ezért az igazi tehetségfejlesztés nem csak a „látható” sikerekről szól. Szélesebbre kell tárnunk a kapukat: figyelni kell azokra a gyermekekre is, akik talán csendesebbek, valamiféle hátrányból indulnak, akiket eddig nem értek el a lehetőségek, de óriási bennük a potenciál. Ha szárnyakat és bizalmat adunk nekik, ha nem égetjük ki őket korai elvárásokkal, akkor a gimnáziumban fognak igazán kinyílni. A feladatunk az, hogy ne teherként éljék meg a képességeiket, hanem örömként, és ehhez a pedagógusnak bölcsen kell adagolnia a motivációt és a terhelést.