Száz éves a kerkafalvai református templom

A kerkafalvai református templom az őrségi szakrális építészet különleges alkotása.
A mai templom felépítése 1911-ben vált szükségesé, miután leégett az akkori nevén kerkanémetfalvi egykori templom. Az építkezés 1913 nyarára fejeződött be, Fliegner Ede körmendi építész tervei alapján, neogótikus stílusban. A templomépítési munkálatok 54 500 koronába kerültek.

Impozáns főhomlokzatát támívek függőlegesen három részre tagolják. A homlokzat minden egyes részlete a gótika korát idézi, így a sugaras rózsaablak is, amely felett két-két csúcsíves lezárású toronyablak található.

kép

A templom liturgikus terét U alakban karzat fogja közre. A karzatot öntöttvas oszlopok tartják, ahová a templomtérből csigalépcsőn lehet feljutni. A szakrális épület tornyában függő két bronzharang egyikét Novotny Antal öntötte 1912-ben Temesváron, a másikat pedig 1924-ben a Harangművek Rt. Csepelen.

A Dunántúli Protestáns Lap ezekkel a szavakkal mutatta be a száz évvel ezelőtti, 1913. augusztus 31-én megtartott templomszentelés lefolyását:

„Tizenegy órakor vette kezdetét a templomi ünnepély. A kulcs-átadás szokásos formaságai után az egyház gondnoka az Atyának, Fiúnak, és Szentlélek Istennek nevében felnyitotta a főajtót, az esperes úr a gondnok úrral bevonult a templomba követve a megjelent papok által. A templom zsúfolásig megtelt, minden talpalatnyi hely el volt foglalva és a hőség tűrhetetlenné vált. Igazán csoda, hogy baleset, rosszullét nem történt.


Az alkalmi énekek után Szűcs László esperes magasan szárnyaló, apostoli lelkességgel előadott beszéddel és imával avatta fel a templomot és átadta azt a használatnak. Csukás Endre nagyrákosi lelkész, egyhm. tanácsbiró lépett ezután a szószékre és tartotta meg az első egyházi beszédet: a LXXX1V. Zsolt. 1 verse, Ef. II.: 20 alapján beszélvén a templomnak szeretetéről és ezen szeretetnek az alapjáról.


Horváth Endre helybeli lelkész felolvasta az egyház és építés történetét, amelyből kitűnt, hogy milyen buzgó munkát kellett végezni a lelkésznek és a presbitériumnak évek óta a templomépítés érdekében. Fejes Gábor barabásszegi lelkész egy kisdedet keresztelt. Szűcs esperes urvacsorai ágendát tartott, melynek végeztével ő a kenyeret, Csukás Endre pedig a bort osztogatta a híveknek. Az urvacsoraosztás után Horváth Endre egy ifjú párt esketett."

Az Őrségben élő reformátusok 2013. augusztus 25-én tartott hálaadó istentiszteleten emlékeztek meg a kerkafalvai templom felépítésének jubileumáról, amelyen Gúthy László felsőőri lelkipásztor végezte az igehirdetés szolgálatát.

Millisits Máté