Jézus képes megszabadítani a személyiségzavarból, a szorongásból, a depresszióból és az okkultizmusból, az alkoholizmusból és a dohányzásból is, vallja tapasztalatai alapján Pintér Szilvia. Gyülekezete lelkigondozással, imádsággal és böjttel harcolt érte, amikor már-már az őrület határán járt.
– Szerettem ezen a lakótelepen élni a családdal! – lelkendezik Szilvia, amint az egykori lakása előtti parkban keresünk lócát magunknak a felvidéki Komáromban. Érdekes, hogy éppen ott beszélgetünk, ahol a története elkezdődött.
A földi pokolba vezető út jó szándékkal
Nehéz családi viszonyok között nőtt fel. Gyermekkora óta küzd a negatív gondolatokkal, érzésekkel, mint mondja, a depressziójával. Úgy vélte, keleti lelkigyakorlatokkal változtathat alaptermészetén, ezek által oldhatja meglévő feszültségét. – Rossznak éreztem magam, jobb feleséggé, anyává és baráttá akartam válni azzal, hogy megtanulok uralkodni az érzéseimen, az indulataimon – magyarázza kezdeti céljait.
Egy thaiföldi nyaraláson közelebbről is megismerkedett a hinduizmus és a buddhizmus tanaival, jógázni kezdett. Már azzal a céllal tért haza, hogy jógi lesz. Gerincjóga-oktatónak tanult, majd egy indiai mesternél hatha jógában képezte tovább magát, így mélyült el a távol-keleti vallási filozófiában. Nem pusztán a fizikai testedzés, hanem annak spirituális oldala, a meditációk és légzőgyakorlatok mögötti szellemiség foglalkoztatta. A jógaéletmódtól csinosabb lett az alkata, egészségesen étkezett, és mivel könnyen sajátította el a gyakorlatokat, jógastúdiót nyitott. – Híres lettem, interjúkat készítettek velem, kerestek az emberek, sikeres voltam. Kívülről mindenem megvolt: gazdag férj, szép házasság, egészséges gyerekek.
Valóság a valóság mögött
– A hinduizmus tana szerinti univerzális lélekre is sikerült rátalálnia a jógában? – firtatjuk. – Mindenféle lélekre sikerült – válaszolja keserűen, ám a vágyott béke helyett ez félelmet hozott magával. A hétköznapokban egyre nehezebben kapcsolódott a kézzelfogható valósághoz, a körülötte élőkhöz, a gyermekeihez, a férjéhez, a barátaihoz. – Már nem volt közös témánk, elzárkóztam, és csakis a szellemi világgal foglalkoztam, meditáltam. Az okkultizmusban elmélyülve az ember olyan titkok, erő és hatalom birtokába jut, amelyektől felsőbbrendűnek véli magát a hétköznapi társainál, akik számára ezek nem érhetők el – osztja meg akkori tapasztalatait. De egyre gyakrabban tört rá a szorongás és a depresszió, sőt már álmatlanságtól és alvásparalízistől is szenvedett. Arról faggatom, biztos-e abban, hogy a lelki mélyre merülése és a keleti filozófia gyakorlása összefügg az életében. – Minél több légző-, meditációs és lelkigyakorlatot végeztem, annál nyitottabbá váltam a szellemi világra – feleli. Szilvia beszélgetés közben egy-egy mondat után megáll és elismétli: – Nem tudom, hogyan mondjam, de… – aztán mégis kibukik belőle: – Elmosódott a határvonal a fizikai valóság és a szellemi világ között. Kezdett megborulni az elmém – emlékezik vissza. Mindketten elhallgatunk, mintha a park is elnémulna a számunkra, csupán a hangrögzítő veszi a zajokat. Szilvia habozik: – Keményen hangzik, tudom! – visszakozna, majd keresni kezdjük az enyhébb szavakat. Viszont maga is tudja, hogy leginkább őszintesége fejezi ki a valóságot.
– Amikor elkezdtem jógával és okkultizmussal foglalkozni, eleinte még csak havonta tört rám a szorongás, azután azonban egyre gyakrabban, a megtérésem előtt már naponta többször változott szélsőségesen a kedélyállapotom. Például jókedvűen sétáltam az utcán, és hirtelen, kiszámíthatatlanul rám tört a szorongás: elsötétedett, szürkévé, jegessé és hideggé vált a világ, ok és kísérő gondolatok nélkül – idézi fel. Az állapot napokig tartott, alkohollal és láncdohányzással igyekezett oldani – és hozzáteszi: mintha egy kényszerítő erő sodorta volna az önpusztításba.
Felébredni a rémálom körforgásából
– A férjem feladta, elhagyott, két kisgyermekünk volt. Állandó önvádban éltem, orvosoknál kerestem a megoldást, akik személyiségzavart diagnosztizáltak nálam. Kijelentették, az állapotom súlyossága miatt képtelen leszek emberi kapcsolatokra, önállóan gondoskodni magamról, felnevelni a gyerekeimet. A gyógyíthatatlan betegségben az egyetlen esélyem az életre, ha gyógyszerekkel némileg enyhítik a tüneteket, de írjam meg a memoáromat, mivel nincs kiút – idézi fel a mélypontot. Ekkor kiáltott fel Istenhez, harminckét évesen, a Buddha-szobrai közül. – Megígértem az Úrnak, ha megszabadít, arra teszem fel az életemet, hogy a hasonló helyzetben lévőkön segítsek.
Szilvia első istenélménye még gyermekkorából származik. – Nagymamám kertjében, a fűben feküdtem, néztem az eget, és éreztem, hogy valaki lát engem és számontart, Isten velem van. Ezért reméltem a mélységben, hogy nála van kiút, csak ezután rossz helyen kerestem őt: a Theta Healingben (spirituális önfejlesztő módszer), ördögűzőknél, így még rosszabbul lettem – részletezi. Egyetemi barátnője és annak férje tizenöt éven át imádkozott Szilvia megtéréséért.
A kegyelmi idő
– Mélységes elkeseredésemben, az öngyilkosság határán találkoztam a szomszédban lakó hittantanárral a parkolóban. Megszólítottam, hogy segítsen rajtam. Elküldött a közelben lakó misszionáriushoz. Papucsban, a kisgyermekeimet otthon hagyva elrohantam hozzá és bekopogtam – mutat egy közeli házra Szilvia, majd így folytatja: – A misszionárius lelkigondozói várólistája több hónapos, járja a világot az evangéliummal, akkor mégis otthon volt és beengedett. Előadtam, hogy angyalokkal beszélek, meditálok, mégis rosszul vagyok. Válaszul elmondta az evangéliumot: Jézus azért jött, hogy meghaljon értem, és ha elfogadom őt megváltómként, átadom az életem irányítását neki, ő kihoz ebből a mélységből. Együtt megtagadtuk az okkultizmust, a jógát, megvallottam a bűneimet, és átadtam magam az Úrnak...
Hogy mit értett Szilvia megtagadáson? Megértette, amit Isten az Igéjében kijelent: bűn halottidézőkhöz járni és idegen isteneket imádni, és ő eddig valójában ezt tette.
– A jógapozíciók felvétele is idegen istenek imádása volna? – feszegetjük. – Soha nem jógáztam pusztán fizikai erőnléti technikaként. Megtérésem után próbáltam szellemiség nélkül gerinctornába átültetni a gyakorlatokat, de nem sikerült elvonatkoztatnom, mivel pontosan tudtam, melyik jógapozíció melyik csakrát nyitja meg, és milyen energiák mozdulnak meg általa – szögezi le a válaszában.
Hiába várom beszélgetésünkben a dicsőséges felszabadulást, Szilvia egyre inkább a lelki küzdelmeiben mélyül el, igaz, már csupán emlékek formájában. – Két erő harcolt értem, rosszabbul voltam, mint a megtérésem előtt. Istentiszteletről gyakran hajtott valami kifelé, úgy erőszakoltam magam a székhez, hogy végighallgassam az Igét. Már nem foglalkoztam okkultizmussal, de még szenvedtem az alvásparalízistől, a félelmektől, a depressziótól. Hosszú hónapokig, sőt évekig lelkigondozott egy református lelkész, akihez bizalmam volt. Imádkozott és böjtölt értem egy szolgáló közösség, amíg lassan és fokozatosan megszabadultam az okkultizmus következményeitől.
Sokáig úgy érezte, hiába tért meg, hiába imádkozik és könyörögnek érte a testvérek, ugyanúgy küzd a függőségeivel, folyik a per a gyermekei elhelyezéséért, és már munkanélküli is. Hangsúlyozza, Isten minden megkötözöttségünkből meg tud szabadítani, de időre volt szüksége, hogy elmúljanak a tünetei és helyreálljon az élete. – Még hosszú ideig voltam nyitott a szellemvilágra, amit már egyáltalán nem élveztem – magyarázza. Érezhetően nem akar beszélni arról, mit is jelent ez, csak rövidke választ ad elképzelt példánkra: – Ha találkozott valakivel, látta a mögöttes tartalmat? – Akár – szűkszavúsága sokat elárul, és már tereljük is a témát.
– Isten mindent meghazudtolt, amit az orvostudomány a jövőmről jelzett. Nem szedtem gyógyszert, nem jártam terápiára, egyértelmű volt, hogy minél inkább az Úrra hagyatkozom, őrá figyelek, annál inkább eltűnnek a pszichés problémáim – szögezi le az édesanya.
A puding próbája
Arra is keressük a választ, hogy egy református közösség hogyan fogad egy erősen okkult hátterű, egyedülálló édesanyát. – Félve mentem a gyülekezetbe: „Mit keresek ilyen emberek között a tetkóimmal, az alkoholizmusommal, a dohányzásommal?” – kérdeztem magamtól. Mégis szeretettel vettek körül. Annak lelkületével, hogy Jézus nem az egészségesekért jött, hanem a betegekért, a megkötözöttekért, a nyomorultakért. Megerősítettek: így is kellek Jézusnak, hogy meggyógyíthasson.
A megtérése utáni éjszaka végigolvasta az Újszövetséget. Másnap bocsánatot kért a volt férjétől, akivel vagyonmegosztási perben álltak. – Sokat bántottam őt, érthető volt az irántam érzett gyűlölete. Kibékültünk, visszaléptem, megegyeztünk, kivéve a gyermekek elhelyezését illetően.
A lakásában ekkor még számos keleti kegytárgyat tartott, nem tudatosult benne, hogy ezektől meg kellene szabadulnia. Az akkor nyolcvanhat éves nagymamája ébresztette rá: „Hogyan érezhetnéd jól magad ennyi Buddha-kép között?” Ennek hatására dobta a kukába a keleti istenség képeit, szobrait és szentélyeit. – A barátom továbbra is foglalkozott okkultizmussal, mégsem tudtam rávenni magamat, hogy szakítsak vele, mert féltem az egyedülléttől, és elhittem, nem vagyok képes magamról gondoskodni. Isten oldotta meg a helyzetet, egyszer elromlott az autója, máskor beteg lett, nem tudott meglátogatni, így maradt el lassan az életemből – meséli.
Szilvia bezárta a vállalkozását, és a nulláról kezdte újra. Keresztyén barátnője és két budapesti gyülekezete – egy református és egy baptista – támogatta. Szűkös anyagi helyzetükben mindkettő adományokat gyűjtött a számukra. A távolság miatt ma már ritkábban látogatja az alkalmaikat, viszont mindkét közösséget családjának tekinti. Most házi bibliakörben hallgatja az Igét rendszeresen, Komáromban, továbbá egy felekezetközi bibliaiskolában tanul.
Istennek tett ígéretét igyekszik betartani, évekig járt a Rákospalotai Javítóintézetbe az ott dolgozó intézményi lelkész révén. Könnyen megtalálta a közös hangot az előzetesüket töltő lányokkal. Cigánymisszióban is szolgált. A legnagyobb lelki mélységeiben leginkább bizonyságtételekbe kapaszkodott, olyan élettörténetekbe, amelyekben Isten hasonló helyzetekből szabadított meg embereket, ezért maga is a saját szabadulását osztja meg, amikor sorstársakkal beszélhet. – Az életünk különbözik, nincs bevált stratégia vagy ötlépéses módszer a megkötözöttségre. Valódi helyreállítást, gyógyulást csupán az Istennel megélt személyes kapcsolat hozhat, hiszen ő személy, nem pedig módszer – jelenti ki.
A fürdővíz és a szeretet
A gyülekezethez csatlakozásakor még dohányzott, és amikor ezt a testvérek finoman megemlítették, az elvárások inkább ellenállást váltottak ki belőle, és még többet gyújtott rá. – A javítóban számos bűnelkövető lánnyal találkoztam, magam is nehezen találtam meg a határvonalat: miközben gyűlölöm a bűnt, a benne élő személyt szeressem, hogy a lányok általam is Isten elfogadását tapasztalják meg, és a fürdővízzel ne öntsük ki a gyereket is – hangsúlyozza.
A szellemekhez kapcsolódás témája után az Isten dicséretéről kezdünk elmélkedni. Szilvia gitározik és zongorázik. – Nehezen tárom fel az érzéseimet, ebben segít a zene, ilyenkor szakad fel bennem például a fájdalom – árulja el nekünk.
Maradunk beszélgetőtársunkkal az érzéseknél és a láthatatlan világnál. – Nem tudom, így születtem-e, vagy a múltam miatt lettem nyitottabb a nem kézzelfoghatóra. Érezhető egy-egy gyülekezetben, hogy ott szívből vagy színből dicsőítik-e Istent, ahogy egy-egy beszélgetésben is az Úr jelenléte, sőt olykor a gonosz romboló akarata is – mondja.
Merőben megváltozott a személyisége. Tíz éve, még milliomosfeleségként rossz szemmel nézte, ha a kétkezi munkásokkal barátkozott a volt férje. Amint említettük, megtérése után úgy érezte, Isten cigánymisszióba és a javítóintézetbe küldi szolgálni. – Szeretetet adott azoknak, akiket korábban nem becsültem – vallja meg. Most misszionárius szeretne lenni, vagy olyan intézményben dolgozni, ahol személyiségzavarral küzdőknek segíthet. Csak röviden említi meg, hogy szívesen férjhez is menne, de csakis keresztyén férfihoz.
Szilvia jelenleg baba-mama, képzőművészeti és zenei foglalkozásokat tart a városi szabadidőközpontban, illetve a Lego Education módszerét oktatja alsó tagozatban, valamint óvodákban. Szereti a munkáját, megélheti a kreativitását, és örül, hogy gyermekek között dolgozhat. Évekkel ezelőtt visszanyerte gyermekei felügyeletét. – Isten mindent helyreállított. Nem látszik rajtuk, min mentek keresztül, de ez nem az én érdemem. Egyikük nemrégiben jegyezte meg viccesen, amikor a tévében egy spirituálisan zümmögő hölgyet mutattak: „Emlékszel, anyu? Te is ilyen zizi voltál!”
Vajon hisszük is?
„Hatalmas neved kimondom, Jézus, / Minden sötét függőség felett, / Mert van remény és van teljes szabadság, / Hívlak, Jézus!” – énekeljük már a saját gyülekezeti alkalmunkon, mellettem a daganatos vagy Parkinson-kórban szenvedő idős testvérekkel, miközben Szilviára gondolok. „A neved élet, / A neved gyógyír, / Neved erő. / Láncokat tör szét, / Szökik az árnyék / Fénye elől…” Vajon hisszük is?
Jógázhatnak-e a keresztyének? Jaykar Kristi, egy volt hindu szádhu (a hinduizmusban és a dzsainizmusban a világi élettől visszavonult vallásos aszkéta vagy szent ember) magyarázata szerint a jóga Indiából származik és a spiritualitás magas szintű eszközeként tartják számon. A szó jelentése: egyesülés. Célja, hogy az ember múló (átmeneti) énjét egyesítse a végtelen Brahmannal, a hindu istennel, különleges testtartások, légző- és koncentrációs gyakorlatok, továbbá meditáció segítségével, ezért nem egyszerű testmozgás, az izmok erősítése vagy a rugalmasságuk javítása. Ez az isten nem szó szerinti lény, hanem személytelen szellemi szubsztancia, amely egy a természettel és a kozmosszal. A jóga a légzés irányításán és manipulálásán alapul, és ily módon a gondolatmentesség elérését célozza. Mi, keresztyének azonban tudatosan, az elménket használva imádkozunk egy személyes Istenhez. Arra hívattunk el, hogy imádjuk az Urat teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes erőnkből és teljes elménkből.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!