„Szeretetben keresni és követni az igazságot” – Vitanap a teremtési rendről és a nemi identitásról

A jó és a rossz megkülönböztetése nem emberek, hanem cselekedetek közötti különbségtétel, a végső ítélet pedig az Úristené – mondta Balog Zoltán, a Zsinat lelkészi elnöke a vitanapot megnyitó igehirdetésében. A püspök ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy ahol változó szabályok vannak, ott van egy örök, változtathatatlan alap is: a teremtési rend. Mint mondta, a mi dolgunk, hogy feltegyük a kérdést: mi az Isten akarata akkor, amikor ma egyre többen kérdőjelezik meg a házasság intézményét és relativizálják a férfi és a nő önazonosságát. Ehhez pedig – szavai szerint – alázat kell, hogy ne tartsuk magunkat különbnek a másik, Krisztusban hívő testvérünknél, bölcsesség, hogy megértsük az üzenetet, és szeretet, amire az utat kereső fiataloknak és idősebbeknek egyaránt szükségük van. A vitanap célja egyházi szolgálatunk megerősítése abban a lelkigondozói hozzáállásban, mely hű egyházunk bibliai és hitvallásos tanításához, és a megváltásra szoruló embert Isten szeretetével közelíti meg.

Hodossy-Takács Előd, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem egyetemi tanára rámutatott, hogy habár 2004 óta létezik zsinati állásfoglalás a homoszexualitásról, mára már az sem példa nélküli, hogy különböző csoportok által fogalmazott hitvallásokkal találkozunk a kérdésben. Ezzel kapcsolatban óvatosságra intett, ugyanis – mint fogalmazott – a hitvallások nem alkalmasak arra, hogy fényévekre járó álláspontokat hozzanak egy tető alá. A különbségekről szólva megjegyezte: a nyugati protestáns egyházak részéről egyre inkább pozitív hozzáállást tapasztalnak a homoszexualitáshoz, a nemi identitás megítéléshez kapcsolódó vita nyomán pedig évszázados kapcsolatok rendültek meg, feszültségek alakultak ki a testvérgyülekezetek között. A tanszékvezető a jelenséget nyugatinak nevezte, és arra is emlékezettett, hogy az földrajzi értelemben nem globális.

Vladár Gábor, a Doktorok Kollégiumának elnöke, a Pápai Református Teológiai Akadémia egyetemi tanára előadásában diszkriminációtól mentes, elítélés nélküli párbeszédet szorgalmazott. Úgy vélte, hogy a kérdésben elfogadó szeretetre és tiszta egyértelműségre van szükség, a kettő pedig nem létezik egymás nélkül. Visszautalt ugyanakkor a bibliai kijelentésekre is, amelyek a homoszexualitást nem kezelik „teremtési variánsként”. Az ószövetségi törvények a legélesebben elítélik a homoszexuális cselekményeket, Pál apostol szerint pedig a homoszexuális cselekmény az Istentől elbukott ember bűnös voltának egyik látható kifejeződése.

Kovács Krisztián, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem adjunktusa szerint a homoszexualitás nem csupán teológiai kérdés, hanem őszinte és nyitott párbeszédre van szükség a különböző tudományágakkal, érintettekkel és a partneregyházakkal. Ugyanakkor ez nem azt jelenti – mondta –, hogy a homoszexualitást rehabilitálják a bűn fogalma alól, hanem a nyitottságot, hogy megértsék, hogyan jutott el valaki oda, hogy homoszexualitását vállalja, és ennek megfelelő párkapcsolatban is akarjon élni. Figyelmeztetett arra is, hogy bár a szexualitás az identitás része, de nem csak ez teszi azt ki; a személyt és a szexualitást meg kell különböztetni – mondta.

Barnóczki Anita, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia adjunktusa azt hangsúlyozta, hogy lelkigondozói szolgálatunknak a szabadítás evangéliumának a hirdetése a célja. Előadásában a lelkigondozás hármas meghatározottságát állította előtérbe, melyeknek egyenlő figyelmet kell kapniuk, és kiegyensúlyozottan kell jelen lenniük gondolkodásunkban. Az első meghatározó: ki az a másik, aki az adott pillanatban az irgalmas samaritánus példázata értelmében az én felebarátom? Mire van szüksége? Ha ezt nem vesszük komolyan, csupán előítéleteinkre és benyomásainkra hagyatkozunk. A második: mit tanít a Szentírás arról, amiről éppen beszélgetünk, mi az evangélium, és hogyan tudom azt az aktuális kontextusban meghirdetni? Ha erre nem figyelünk, a lelkigondozás lényegileg üresedik ki. A harmadik: mi határozza meg a lelkigondozó gondolkodását, viszonyulását? Ha erre nem reflektálunk, a lelkigondozás folyamata torzul. Mindezekben hangsúlyos, hogy az imádság testtartásával gondolkodjunk a kérdésről.

A vitanapon szóba kerültek a családi életre nevelés szexuális aspektusai is. Siba Balázs, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának docense szerint a szexualitás vitathatatlanul kényes, ingoványos terület, de nem megoldás, ha nem beszélünk róla. A szexualitás nem „kihasítható” része életünknek, hanem férfi és női létünk áthatja egész életünket. Annak ugyanis, ha a szexualitás nem kap természetes helyet a mindennapi életben, következménye lehet az elfojtás, a tabusítás, amely generációkon át öröklődik. Éppen ezért az intimitást és annak a szexuális aspektusát is tanulnunk kell, egyéni és közösségi szinten egyaránt.

Az előadások után nyolc csoportban indult beszélgetés az elhangzottakról. A résztvevők ezeken javasolták, hogy mind a gyülekezeteknek, mind pedig a hitoktatóknak szükségük van iránymutatásra, a református népnek pedig világos tanításra, még akkor is, ha ez elválaszthat egyesektől. A nyugati testvéregyházak hozzáállása is szóba került. Ezzel kapcsolatban szorgalmazták, hogy az egyház vállalja méltósággal a kétezer éves keresztyén teológia hagyományait, egyúttal szükségtelennek nevezték, hogy „minden esetben magyarázkodjon mindenért”.

Fekete Károly püspök hozzászólásában hangsúlyozta, hogy lelkipásztoraink, hittanoktatóink és pedagógusaink számára tanulmányi háttéranyagokat szükséges készíteni, valamint a jogi szabályozásnak és a lelkigondozói hozzáállásnak egyaránt hangsúlyosnak kell lennie egyházi gyakorlatunkban. Vladár Gábor összegzésében örömét fejezte ki amiatt, hogy végre párbeszéd indult az egyházban a témáról, amihez fontos alapnak nevezte a 2004-ben elfogadott állásfoglalást. A kockázatokról szólva kiemelte a gimnazista korosztály kitettségét, és fontosnak nevezte, hogy meghatározzák, mi a norma és mi a normától való eltérés. Erősek tudunk-e lenni ilyen óriási ideológiai nyomás alatt? – tette fel végül a kérdést.

„Megtettük az első lépést” – mondta az eseményt lezáró beszédében Balog Zoltán püspök. Nemcsak ebben a témában, hanem számos fontos, egyházunk életét érintő kérdésben szükségük lenne olyan megbeszélésekre, melyek egyházunk hitbeli alapján állva keresi az evangélium hirdetésének közös gyakorlati lépéseit. Ne várjunk azonnal látványos „eredményeket”, mert elszoktunk az egész egyház közösségében imádságban kezdett és folytatott közös útkeresésétől. Elismerően szólt a Zsinat 2004-ben kiadott állásfoglalásáról ebben a témában. Milyen jó, hogy akkor megvolt az egyetértés, s ez ma is kiindulási alap lehet, ha nyilvánosan meg akarunk szólalni. Üdvözölte azt a javaslatot, mely több segítséget akar adni azoknak a lelkigondozóknak, akik nemi identitásuk válságában élő segítségkérőkkel találkoznak. A Zsinat lelkészi elnöke a szeretetteljes, de határozott megszólalás mellett a belső egyetértés és cselekvés fontosságát hangsúlyozta. Azt ígérte, hogy lesz folytatása a vitanapnak, s a hittanoktatás évét is használni fogják arra, hogy a ránk bízott fiataloknak evangéliumi segítséget adjunk, ha ilyen kérdésekkel fordulnak hozzánk.