Szinglinek lenni nem mindig egyszerű, de keresztyénként a közösségi elvárások és a házasság előtti szexualitás kérdése miatt még bonyolultabbá válik a helyzet. Ráadásul a fiatalok gyakran szenvedhetnek attól, hogy miközben tisztán akarnak élni, és keresztyén, ráadásul hozzájuk illő házastársra vágynak, addig a gyülekezetekben egyre több fürkésző tekintet kíséri őket, hogy vajon mi lehet a probléma velük, amiért még mindig egyedül vannak. Ezekből az előítéletekből láthatunk itt párat a szinglik szemszögéből megmagyarázva.
A „neki senki sem elég jó” típus
Sokszor megesik, hogy ha egy gyülekezetbe betérő keresztyén fiatalról kiderül, hogy nincs párja, akkor rögtön ajánlgatni kezdenek neki egy ellenkező nemű gyülekezeti tagot, ismerőst, barátot. Szempillantás alatt előkerülnek a Facebook-profilképek, hogy az illető hogy néz ki, hány éves, mivel foglalkozik, és persze az is, hogy mennyire hívő keresztyén az illető. Ha a szingli ettől nem ugrik ki egyből a bőréből, és nem kezd el randevúzni, párkapcsolatot kezdeni olyannal, akivel talán az egyetlen közös pont a vallási hovatartozásuk, akkor azonnal jönnek a „neki senki sem elég jó” megjegyzések. De vegyük csak fontolóra, hogy ma, amikor már nem a szülők választják ki gyermekeiknek a házastársat, és amikor már a társadalom sem várja el, hogy egy házasság egy életen át kitartson, akkor a párkapcsolathoz és a házassághoz nem elég annyi, hogy „mindketten keresztyének vagytok, és van egy életetek rá, hogy megszeressétek egymást”. Éppen ezért nem feltétlenül húzhatjuk rá minden párkeresőre a válogatós jelzőt, ha nem szeretné az életét olyannal leélni, akiről egyáltalán nem érzi azt, hogy „csontomból való csont, testemből való test” (1Móz 2,23).
A „csak várja a csodát” típus
Azok tartoznak ebbe a csoportba, akik már belefáradtak a folyamatos keresgélésbe, randevúzásba, és már nem járnak el csak azért minden keresztyén rendezvényre, hogy társat találjanak maguknak. Még nem mondtak le arról, hogy valaha is megtalálják a párjukat, inkább csak belátták, hogy végső soron szerető Mennyei Atyjuktól kell kérniük és várniuk azt. Alázattal megértették, hogy az életre szóló társat nem a saját ügyeskedésük vagy a találkák végtelen sora fogja elhozni nekik, hiszen ezek nem érnek többet, mint egy értelmetlen shoppingolás a bevásárlóközpontban. Ha az ismerkedés célja nem az elköteleződés és a házasság, akkor az végső soron vagy merő időpazarlás, vagy egy olyan megalkuvás, amit később keservesen megbánunk.
A „későn érő” típus
Ezt a bélyeget leginkább a fiatal házasok sütik rá szingli kortársaikra, hiszen amíg ők már a húszas éveikben döntést hoztak, addig a harmincas, sőt negyvenes éveikben járó kortársaik még mindig nem házasodtak meg. Hajlamosak vagyunk azonban elfelejteni azt, hogy posztmodern társadalmunkban az érési időszak kitolódott, sokan egész életükben képtelenek felelős döntéseket hozni, azok következményeivel szembenézni pedig végképp nem tudnak. A mindent megengedő, sőt elfogadó szociális környezet nem segíti a személyiségfejlődést, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a fiatalok minél előbb reális önképre tegyenek szert és ennek birtokában valóban hozzájuk illő társat válasszanak, aki mellett képesek életre szólóan elköteleződni. Sokakról elmondható tehát, hogy jól is tették, hogy nem házasodtak meg már a húszas éveikben, hiszen nemcsak a személyiségük, de még a döntéshozatali képességük is fejlődésben volt ekkor. Ha azonban már fiatalon megkapjuk Istentől azt a házastársat, akivel egy életen át boldogságban, szeretetben és kölcsönös tiszteletben élhetünk, akkor az nagy segítség a szexuális kísértéssel szemben is.
A „vénlány/agglegény” típus
Ők azok a szinglik, akik a templomba belépve nem éreznek bűntudatot azért, hogy nem egy házastárssal vagy gyermekkel érkeztek. Akik nem siránkoznak minden találkozáskor, minden bibliaórán, hogy milyen magányosak. Ők azok, akiket nem zavar, hogy amíg van házasulandók bibliaórája, baba-mama kör vagy éppen gyermekhittan, addig nincs szinglik bibliaórája. Akik nem szomorkodnak azon, hogy amíg egy esküvőhöz, gyerekhez mindenki gratulál, addig egy új munkahelyhez, sikeres projekthez szinte senki. Ők nem bántódnak meg azon sem, ha ismerőseik nem lájkolják az életük örömeit ábrázoló utazós képeiket a Facebookon, miközben kortársaik babás fotóira ömlenek a szívecskék. Sőt, a vénlány és agglegény típusú keresztyén egyedülállók még abba is belemennek, hogy kortársaik házassági terapeutának vagy éppen bébiszitternek nézzék őket. De talán az is lehet, hogy egyszerűen csak ők azok, akik már belefáradtak abba, hogy ezeket a dolgokat egyáltalán szóba hozzák. Ez mind nem jelenti azt, hogy nem szeretnének társat maguknak, inkább csak elfogadják Isten kezéből az aktuális élethelyzetüket, mert tudják: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (Jób 2,10)
Az „önző karrierista” típus
Ezzel a jelzővel leginkább azokat illetik, akik vagy már annyira belefáradtak a párkeresésbe, hogy fel is adták azt és helyette a munkába temetkeztek, vagy azokat, akik a párkeresés közben az egyedüllét idejét saját szakmai fejlődésükre használják fel. Ne felejtsük megemlíteni azokat sem, akiknek Isten az egyedüllét kegyelmi ajándékát adta, mert így tudják még inkább az Urat szolgálni, időt, energiát áldozni munkájukra, mások segítésére vagy éppen az evangélium hirdetésére. Ezek az egyedülállók gyakran a legközelebbi hozzátartozóiktól, szüleiktől, nagyszüleiktől kapják meg az „önző karrierista” jelzőt. Hiszen ahelyett, hogy párt keresnének maguknak, megházasodnának és végre gyereket (pontosabban unokát) szülnének, ők csak saját magukkal és a karrierjükkel vannak elfoglalva. Ha viszont szüleik, nagyszüleik ilyen elvárásokkal várják haza a fiatalokat, azzal csak annyit érnek el, hogy ezek a szinglik már a szülői házban, a rokonaik között sem érzik majd szeretve magukat.
De nevezzük és kategorizáljuk a keresztyén szingliket bárhogy is, ők azok a magányos hittársaink, akiknek ugyanúgy szükségük van szeretetre és elfogadásra, mint bárki másnak, csak azzal a különbséggel, hogy ha ezt a szeretetet a közösségünkben nem tapasztalják meg, akkor hazamenve az üres otthonukba azt végképp nem fogják megkapni senkitől. Ne ítélkezzünk felettük, és ne támasszunk bennük teljesíthetetlen elvárásokat! Szeressük a szingliket, és ismerjük meg őket, hiszen az is lehet, hogy csak azért nincs párjuk, mert páratlanok!