Színház mindenkinek

Családjában apai ágon tizennégy generációig visszamenőleg volt református lelkész. Színházi és színházszervezői tevékenysége elismeréseként 2017-ben Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben, 2019-ben pedig Jászai Mari-díjban részesült. Kis Domonkos Márkkal, a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgetett a Reformátusok Lapja.

A szakmában leginkább csak „Domaként” ismert Kis Domonkos Márk a Váci Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, a Bartók Béla Zeneiskola tanulója volt tizenkét évig. A Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán diplomázott, gyakorlatát a Vígszínházban és a Pesti Színházban töltötte, majd a Miskolci Nemzeti Színház társulatában folytatta pályafutását. Huszonhat évesen Magyarország legfiatalabb színházigazgatója lett. Életre hívta a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót és az ő nevéhez fűződik a Déryné Program elindítása is.

– A program keretében színházi produkciók országos utaztatását végezzük, lehetőséget és szakmai támogatást nyújtunk pályájuk elején lévő előadóművészeknek és kőszínházi struktúrán kívüli alkotóközösségeknek. Saját produkciókat is létrehozunk, amelyekkel fókuszba állítottuk a legkisebb települések elérését – világít rá az interjúban. A kezdeményezés elsősorban azokat szólítja meg, akik valamiért még a színházi jegypénztárig sem jutottak el. A Déryné Program előadásait ingyen vagy maximum kétszáz forintos áron tekinthetik meg a nézők, és a költségek majdnem egészét átvállalják a befogadó helyszínektől. „Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos misszió. Természetesen, az sem mindegy, hogy milyen üzenettel, milyen ízlésvilággal találkozik a néző az első színházi élménye során, melyik az a téma, amelyik kifejezetten neki szól. Ebben is nagy felelősségünk van.”

kis-domonkos-mark20210721ivola-4-9df86d1b64.jpg

Fotó: Bazánth Ivola

Jelenleg nyolcvankét választható előadás szerepel az Országjárás alprogramjában, a táncszínháztól, a nagy színpadi előadásokon és monodrámákon át a bábelőadásokig. Egyházi témájú előadások is vannak a repertoárban, például Tóth-Máthé Miklós A zsoltáros és zsoldos, Sütő Andrástól az Advent a Hargitán vagy a klasszikus bibliai történetet feldolgozó Káin és Ábel. „Lényegesnek gondolom, hogy beszéljünk az egyházi témákról, hogy megmutassuk a nézőknek a vallási motívumokat is. Ezek olyan értéket képviselnek, amelyekre ma már sokan próbálják rásütni, hogy avítt, nem haladó gondolkodású. Éppen ezért is kell a néző elé vinnünk az egyházi kérdéseket, hogy erősítsük bennük az istenhitnek a szerepét mindennapjaikban” – hangsúlyozta a Reformátusok Lapjának.

Doma szerint bármilyen témát visznek a színpadra, fontos a minőség, az érzékenység. A titkot pedig a zenében kell keresni. „Gondoljunk csak a zsoltárokra. Ezek éppen azért lettek megzenésítve, hogy a bibliai gondolatokat még inkább érthetővé, fogyaszthatóbbá vagy megjegyezhetőbbé tegyék. Van egy mondás: ha elfogytak a szavak, akkor jön az ének. Ha nem tudunk tovább beszélni, akkor a lélek húrjain szólal meg a zene.”

Amikor az újságíró arról kérdezi, hogy honnan az energiája szerteágazó tevékenységeihez, azt válaszolja: elsősorban fentről, Istentől merít erőt, de feleségétől és két kisfiától is rengeteg motivációt kap. Egyházi kötődéséről mesélve pedig elárulja, hogy a családjában apai ágon tizennégy generációig visszamenőleg volt református lelkész. „Fontos, hogy közösségekhez tartozzunk, hogy Istennel napi kapcsolatot ápoljunk. A pandémia idején viszonylag kevés lehetőségünk volt élő istentiszteleten részt venni, de online rendszeresen néztük a hároméves Botond fiammal együtt a bátyám vasárnapi igehirdetéseit. Nem lehet elég korán elkezdeni ezt a tudatos nevelést. Már ő is tudja a Miatyánkot, és van egy, a gyerekkoromból, otthonról hozott közös esti imánk is” – árulta el.

A teljes interjút elolvashatják a Reformátusok Lapja e heti számában, melyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!