Szívhangrendelet: miniszteri egyeztetést kezdeményezett Steinbach József

Személyes találkozóra hívja a zsinati székházba az egészségügyi minisztert Steinbach József püspök, hogy az életvédő civil szervezetekkel együtt egyeztessenek a szívhangrendeletről. A Zsinat lelkészi elnöke augusztus elején baráti hangnemben írt, személyes levelében tájékoztatta erről Hegedűs Zsolt tárcavezetőt, hangsúlyozva, hogy így minél szélesebb társadalmi egyeztetés bontakozhatna ki a kérdésről – amelyet a miniszter alapvető célként is megfogalmazott.

Ultrahang - Forrás: NHS.uk

Fotó: NHS.uk

Az úgynevezett szívhangrendelet 2022 szeptembere óta írja elő a szülész-nőgyógyász szakorvosok számára, hogy a terhességmegszakításra jelentkező nőknek a beavatkozás előtt mutassák meg a magzat életműködésére utaló jeleket. Ultrahangos vizsgálat során ez a szívhang vagy a pulzálás. A rendelet felülvizsgálata először idén májusban, a későbbi tárcavezető egészségügyi bizottsági meghallgatásán került szóba, majd június legelején az Országgyűlésben is.

A Magyarországi Református Egyház számára kiemelt jelentőséggel bír ezen nemzeti sorskérdésünk életpárti szemlélet szerinti rendezése – fogalmazott a püspök. Az egyház az elmúlt két hónapban folyamatosan egyeztetett az életvédő szervezettekkel és a szaktárcával. Ennek a folyamatnak a következő, a minisztériumi visszajelzés alapján a közeli jövőben meg is valósuló állomása lehet a felek közötti személyes találkozó.