Szolgálatra készen

Szinte tele vannak a padok, amikor belépünk a templomba a vasárnap délután négy órakor kezdődő istentiszteletre. Az ajtóban Bíró Attila épületgondnok és Németh Ferenc herendi gondnok fogadja az érkezőket. A hivatalosan kilencven férőhelyes templombelsőt hatvan-hetven ember tölti meg, látni köztük kis- és nagygyermekes családokat, kamaszokat, fiatal felnőtteket, de szép számmal vannak középkorúak és nyugdíjasok is.

Kovács Botond Árpád lelkipásztor Mózes második könyvének 15. részéből felolvasott, válogatott versek alapján hirdette az igét. – Drága Testvérek! Öröm ebben az újonnan felszentelt templomban az első istentiszteleten együtt lenni, az Úrnak Igéjét hallgatni és őt dicsőíteni – kezdte prédikációjában a lekész. Kiemelte, hogy „Jézus mindennek az alapja és mindennek a beteljesítője. Elképzelhetetlen, hogy a Fiúisten nélkül megépülhetett volna ez a csodálatos templom.” Szerinte másként örülnek a felépült templomnak azok, akik „hordták a köveket”, vagy a maguk módján segítették a munkát, mint azok, akik csak a kész templomot látják. – De ha az öröm különbözik is, a cél egy és ugyanaz mindenki számára. Azért építettük ezt a hajlékot, mert az az örömhír, hogy Isten Fia feláldoztatott a kereszten, és így megnyílt minden hívő számára a mennyek országa. A mennyországnak egy kis része az, hogy itt áll ez a hajlék. Hálaadás és öröm tölti be a szívünket, de a templom célja között nincs különbség, Isten Igéje mindenkinek egyformán szól – fogalmazott Kovács Botond Árpád.

Hogy mennyire közvetlen a herendi gyülekezet, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hirdetések közben az egyik idősebb gyülekezeti tag felteszi a kezét, jelezve, hogy szólni szeretne, Kovács Botond Árpád pedig – mintha ez minden vasárnap megtörténne – csak ennyit szól: „Tessék, Zsuzsa néni”.

– Tiszteletes úr! Engedje meg, hogy én a herendi gyülekezet nevében köszönetet mondjak – kezdi mély hangján a mondandóját a hetvennégy éves Jagodics Imréné Suri Zsuzsanna, Zsuzsa néni, aki hálás azért, hogy felépülhetett a templom, és amiért Kovács Botond Árpád lelkész „szívvel-lélekkel tette a dolgát”, megtervezte a templomépítés minden részletét. Az idős asszony a lelkész után köszönetet mond a szentgáli anyagyülekezetnek is, hogy támogatta és mindenben segítségére volt a herendi közösségnek. Külön kiemeli Csizmadia Ferenc presbitert, akinek adománya miatt lehetnek most énekeskönyvek a herendi templom padjain.

Zsuzsa néni szentgáli születésű, már ötvenöt éve Herenden él. A porcelángyárban dolgozott, és családjában ő az egyedüli református. Minden vasárnap átjár Szentgálra az istentiszteletre, sokszor Németh Ferenc gondnok viszi át autóval, aki maga is herendi. Az asszony az istentisztelet után elmondja, hogy a múlt heti, szép templomszentelés óta érlelődött benne ez a köszönet. Szerinte az, hogy 2020-ban Herenden református templom épülhetett, nagy csoda és valódi szenzáció. Megható volt számára, hogy részt vehetett az első istentiszteleten, és nem akarta kihagyni az alkalmat a köszönetnyilvánításra.

Amíg beszélgetünk, addig a gyülekezet többi tagja már a templom alagsorában lévő közösségi tér, illetve a hátsó udvar felé tart, ahol szeretetvendégség várja azokat, akik nem rohannak haza. Különleges alkalom, amelyre a lelkipásztor saját készítésű túrós süteménnyel készült. Oda tart Bachstetter Imréné Kocsis Éva is, aki Bándról jár át Szentgálra minden vasárnap annak ellenére, hogy egy baleset következtében néhány év óta csak bottal tud közlekedni. Együtt sétálunk, miközben elmondja, hogy huszonhét éve él Bándon, és pont ennyi ideje tagja a szentgáli gyülekezetnek, mivel a Szentgálhoz tartozó Bándon nincs se templom, se gyülekezet.

– Sokat imádkoztam én is ezért a hajlékért. Hálát adok a Jóistennek, hogy felépülhetett – mondja. Éva néni szerény, csak véletlenül derül ki, hogy hamarosan elkészül az adományként felajánlott két fehér, horgolt úrasztali terítővel. – Amikor meghallottam, hogy református templom épül Herenden, akkor minden hozzávalót megvettem – árulja el az asszony.

Mire Éva nénivel odaérünk, már az udvaron vannak az asztalok, körülötte családként ülnek a gyülekezet tagjai, az asztalon még látni néhány szeletet a lelkész süteményéből és pár szem frissen sült pogácsát. Az asztal mellett ül Németh Ferenc gondnok is, aki a nyolcvanas évek második felében került Herendre, utána találta meg a helyét a szentgáli gyülekezetben.

Elmondja, hogy már akkor több református élt a településen, mint amennyit mások, köztük a szentgáli lelkész gondolt volna. – Kevesen jártunk át vasárnaponként Szentgálra istentiszteletre. Az akkori lelkész azt mondta, hogy ha össze tudok gyűjteni három embert, akkor csütörtökönként átjön és tart bibliaórát. Végül harminc-negyven ember vett részt ezeken az alkalmakon – mondja kis mosollyal a gondnok. Viszont az évek alatt ez a szám nem nőtt, sőt egyre fogyatkozott. – Sokan meghaltak, elköltöztek, és egy idő után ellaposodott ez a bibliaórai alkalom, majd abbamaradt. Aztán maradtunk nyolcan-tízen, akik vasárnaponként átmentünk Szentgálra. Most nagyon bízom abban, hogy itt fel lehet pörgetni a gyülekezeti életet – mondja Németh Ferenc.

A herendi református közösség már évtizedek óta dédelgeti a gondolatot, hogy saját imahelyük legyen. Eleinte gyülekezeti házban gondolkodtak. Kovács Botond Árpád visszaemlékezik, hogy a beiktatása utáni első presbiteri gyűlésen egy imádság formájában hangzott el először ennek a kérése. Az imádságot aztán tett követte, a Magyar Kormány kilencvenmillió forintos támogatásával kezdődött el a templomépítés és a gyülekezeti komplexum tervezése. Az ünnepélyes alapkőletétel után másfél évvel készült el az épület teljes bútorzattal, kiegészítve egy gránitkőből készült kolumbáriummal. A teljes beruházás – a társadalmi munkákat, a természetbeni adományokat és a szellemi terméket is anyagiakra vetítve – százharmincötmillió forint volt.

Kovács Botond Árpád elárulja, hogy Herenden száz-száztíz reformátusról tudnak, de a számuk a 2011-es népszámlás alapján több, a beköltözőknek köszönhetően pedig egyre gyarapodik. A lelkész reméli, hogy az istentiszteletek mellett rétegalkalmakat is tarthat.

Mialatt beszélgetünk, néhány gyermek zsibong, játszik egymással a frissen térkövezett udvaron. Néha oda-odajönnek az asztalhoz, és elvesznek egy-egy szelet süteményt. A játszó gyerekek között vannak Szabó Zoltán és felesége, Éva gyermekei is. A család néhány éve költözött Nyíradonyból Herendre, eddig az egyik veszprémi gyülekezetbe jártak. Szabó Zoltán, aki a nyíradonyi gyülekezet presbitere is volt korábban, úgy véli, a templom felépülte után a herendi gyülekezet lesz majd a lelki otthonuk. Felesége hasonlóan gondolja, de ő más szempontokat is figyelembe vesz. – Nagyon örülünk, hogy felépült a templom. Mi nem tudunk olyan könnyedén mozogni a három gyerekkel. Biztosan sokkal könnyebb lesz így télen és nyáron, a nagy melegben is, hogy csak lesétálunk ide – fogalmaz Éva.

A Szabó házaspárral egy időben költözött Herendre Kövesdi Szandra és családja is. – Szentgáli születésű vagyok, első osztályos voltam, amikor édesanyámmal Veszprémbe költöztünk, de családosként visszataláltam – mondja a háromgyermekes anyuka, akinek legkisebb lányát a következő vasárnap keresztelik majd meg a herendi templomban. Kovács Botond Árpád hozzáteszi, hogy a tizenegy hónapos kislány keresztelője lesz az első az újonnan felszentelt hajlékban, de lesz keresztelő a rákövetkező két vasárnap is.

Kovács Botond Árpád szerint a templomon keresztül Isten hívogatja a herendi reformátusokat. Úgy véli, hogy a hajlék közelsége miatt sokkal többen fognak majd csatlakozni a gyülekezethez, mintha nem épült volna meg. Szavait igazolja többek között a Szabó család példája, és az asztalnál ül Ida néni is, aki nyolcvanöt évesen vált gyülekezetet a herendiek kedvéért. – Még most is sok olyan református él Herenden, akiket nem ismerek. Számomra a kapcsolatépítés lehetőségét is kínálja ez a templom – mondja Ida néni.