Szólni, akikért senki más

125 éve született Sinka István

Sinka Istvánt a „legmélyebbről jövő” költőként tartja számon a magyar irodalomtörténet. A népi írók nagy alakja a bihari pásztorok világából került az irodalomi panteonba.

Sinka István 1897-ben született másik nagy balladaköltőnk, Arany János szülővárosában, Nagyszalontán. Szorongatott bojtárélete során a Károli Gáspár-féle Bibliából ismerte és szerette meg az írott szót, elsődleges tanárának magát Jézust Krisztust tartotta.

Özvegy édesanyja arra nevelte, hogy a lánykérésig tizennégy bárányért kell megdolgoznia, ez a legfontosabb, első jószágát mégis elcserélte egy Petőfi-kötetre. Éjszaka petróleumlámpa fényénél, titokban olvasta összegyűjtött könyveit, miközben cselédként az istálló, ridegpásztorként pedig a puszta volt az otthona. Első verseit a csizma szárára írta, és az állatoknak, az „árva természetnek” mondta el őket.

Életének nagy fordulópontja volt egy parasztasszony beszéde Jézusról. „Azt hiszem, a vele való találkozásom épp olyan nagy élmény volt, mint a Petőfi-könyv. Vagy talán még nagyobb. Az előszóban zsongó emberszeretetnél nincs hatalmasabb a világon, kivált, ha az ember 15 évesen akkorára, annyiszor éhezett és annyi méltatlan ütést és pofont kapott, mint én.” (részlet az önéletrajzából)

sinka_istva_fortepan

A felvétel az írószövetség közgyűlése alkalmával készült

Balról a második Sinka István

Fotó: Fortepan / Hunyady József

Sinka tehetséges diáknak mutatkozott, a négyosztályos elemi után azonban nem folytathatta tanulmányait hátrányos helyzete miatt. Így elmaradt a „cipősök társadalmától”. Ugyan hőn áhított szalontai gimnáziumának csak az építkezésén vehetett részt, első kötete (Himnuszok Kelet kapujában) a szeghalmi református gimnázium kiadásában jelenhetett meg. Egy református lelkész és három tanár összefogása tette lehetővé a könyv megszületését, amire számos pályatársa felfigyelt. Hamarosan a népi írók mozgalmának vezéregyénisége lett, a negyvenes években már ünnepelt költő (ekkori kötetei: Vád, Hontalanok útján, Balladáskönyv), a fővárosi irodalmi élet kiemelkedő alakja. A népi hagyományokból, a népköltészet ősi élményeiből merítve írta meg a mágikus realizmus irányzatába sorolt verseit. Költészete legfőbb mozgatórugói a nemzeti elkötelezettség, sorstársainak képviselete és a természettel való szimbiózis lírája voltak.

Sinka őstehetségét Istentől kapott ajándéknak vélte, küldetését pedig a kiszolgáltatott, kisemmizett nép képviseletében látta. Olyan népcsoportot emelt be az irodalmi köztudatba, amelynek létezését senki más nem tudatosította. Etnográfiai és szociográfiai jelentősége egyedülálló, a többi népi íróhoz képest – akik kívülről térképezték fel a zsellérsort – ő a szilaj pásztortársadalom legarchaikusabb rétegének szülöttje volt, innen felkapaszkodva alkotta meg életművét. Sokszor konkrétan megnevezte sorstársait, rokonait, írt róluk balladáiban, így emelve be őket az irodalmi emlékezetbe (például: Anyám balladát táncol, Sinka Nagyanyám, Legény Tóth Mihály haldoklása, Zab Mihály varnyudi szélben, Hazátlan Sallai, Bodnár Márta balladája, Dús András, Madas Imre, Ág Boris).

A szocializmusban jobboldali ideológiák vádjával kirekesztették az irodalmi életből, miközben elhatárolódott a fasizmustól és a bolsevizmustól is. Az 56-os eseményeket elsőként üdvözölte, és verseiben megörökítette azokat (Üdv néked ifjúság). A hatvanas évek konszolidációjával megjelenhetett még pár műve: Végy karodra idő, Eltűnik a hóri domb, Szigetek könyve. Élete végét Budapesten, nagyrészt szegénységben, betegségben töltötte. 1969-ben hunyt el.

Sinkát sokan a XX. század legnagyobb balladaköltőjeként és a felbomlott hagyományos, mágikus-mitikus paraszttársadalom utolsó szószólójaként tartják számon. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki. Leghíresebb művei: Anyám balladát táncol, Érparti történetek, Kadocsa merre vagy?

„Azokhoz a milliókhoz tartozom, akiknek mindig is az volt vágyuk, hogy ebben az egyre félelmetesebbé váló világban olyannak tudjanak maradni, mint amilyennek az Isten kegyelméből megszülettek. S ha szabad még álmodni ebben a megcsonkított hazában, én ilyennek álmodom magam és azokat a milliókat, kiknek én csak az egyike vagyok” – írja Hontalanok útján című kötetében.