Szüksége van-e Európának egyházra?

A reformátusoknak és a katolikusoknak együtt kell védeniük Európa keresztyén értékeit – hangzott el a Karpaczban rendezett 30. Nemzetközi Gazdasági Fórumon csütörtökön délután. A „közép-európai Davosnak” is nevezett rendezvényen hatvan ország mintegy háromezer képviselője vett részt. A nagyszabású fórumra az európai egyházak részéről Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke kapott meghívást.

lengyeldavos.jpg

A „Szüksége van-e Európának egyházra?” című panelbeszélgetésen Balog Zoltán püspök mellett Krzysztof Bramorski, az Alsó-sziléziai tartomány nemzetközi kapcsolatokért felelős meghatalmazottja, Jaroslaw Grabowski, a Niedziela katolikus portál és hetilap főszerkesztője, Wojciech Sadlon, a lengyel Katolikus Egyházi Statisztikai Intézet vezetője és Andrzej Tomko, a Keresztény Filozófia és Társadalmi Tudományok Intézet vezetője mondta el gondolatait.

A kerekasztal-beszélgetésen Balog Zoltán hangsúlyozta: A reformáció nem progressziót jelent, vagyis az egyházaknak nem kell alkalmazkodni a modern világ trendjeihez. A közvetítő eszközöket szükséges modernizálni, de a tartalmat nem, hiszen Isten igéje örök. Bár a hívek száma csökkenő tendenciát mutathat Európa-szerte, hiba lenne kizárólag a számok alapján megítélni a keresztyénség erejét. A „magegyház” akár erősebb is lehet, mint a korábbi népegyházi időszakban. Azok, akik az egyházban maradnak biztos, hogy komolyan veszik a hitüket – fogalmazott a püspök.

lengyeldavos02.jpg

A jelenlegi magyar kormány igen komoly lehetőségeket teremtett az egyházi szolgálat számára. Ez egyúttal kísértés is, ezért fontos, hogy ne ringassuk magunkat magabiztosságba, mintha a külső biztosítékok elegendőek volnának az egyház megújulásához – figyelmeztetett Balog Zoltán.

Az egyházvezető beszámolt arról is, hogy Magyarországon a történelmi egyházak több fronton is nyitnak a társadalom felé. Az egyik hangsúlyos terület az egyházi intézmények számának növelése. Míg 1990-ben csak néhány egyházi iskola működött az országban, mára az egyházi iskolák száma mintegy harminc százalékra tehető. A szociális rendszerben is hatalmas elmozdulás látható, ennek a területnek nagyjából az egyharmada egyházi fenntartásban működik.

A zsinat lelkészi elnöke arról is beszélt, hogy a református egyház folyamatosan új kapukat nyit a cigányság felé. Cigány szakkollégiumokat, illetve „Biztos Kezdet Gyerekházakat”, tanodákat hoztak létre az ország több pontján. Balog Zoltán véleménye szerint a családokat a gyerekeken keresztül a legkönnyebb megszólítani: hetente 120 ezer gyerek jár református hittanra, ez hatalmas lehetőség arra, hogy evangéliumi tartalmat közvetítsenek akár az egyháztól távolabb állóknak is.

lengyeldavos03.jpg

Hogyan keresi Európa a koronavírus után az identitását, és miként próbál kilábalni a válságból? A Karpaczi Nemzetközi Gazdasági Fórum szervezői szerint ez elválaszthatatlan attól a kérdéstől, hogy tud-e Európa egy erős, közös hangon szólni a világhoz. A Moszkva tér kelet-európai szakportál megfogalmazása szerint Henry Kissinger híressé vált kérdése arról, hogy kit kell felhívnia, ha Európával akar beszélni, most kifejezetten aktuális.

A Karpaczi Nemzetközi Gazdasági Fórum 2021 rendezvényen hatvan ország háromezernél is több meghívottjával találkozhattak a résztvevők, köztük Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel, az egykori lengyel uniós csatlakozást levezénylő Leszek Millerrel, Szvetlana Tyihanovszkaja fehérorosz ellenzéki vezetővel és Mihail Szaakasvili volt grúz elnökkel. Magyar részről jelen volt – többek között – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Nacsa Lőrinc és Németh Zsolt országgyűlési képviselők, Navracsics Tibor kormánybiztos, volt uniós biztos és Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára. Szakmai és civil vonalon is számos magyar résztvevő látogatott el a fórumra, például Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága alelnöke, Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója. Egyházi szereplők ritkábban vesznek részt a fórumon meghívottként, idén pedig egyházi részről egész Európából csak Balog Zoltán református püspök kapott meghívást. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a „Szüksége van-e Európának egyházra?” című panelbeszélgetésen vett részt csütörtökön.

A Magyarországi Református Egyház küldöttsége ellátogatott Lengyelország legmagasabban fekvő evangélikus templomába is, ahol találkoztak a gyülekezet lelkipásztorával, valamint a lengyel parlament egyetlen protestáns képviselőjével is.