Születések és újjászületések

Mint keresztyén szülészorvos hogyan képzeli el a bibliai Mária szülésének körülményeit, Jézus megszületését?

A magyar Semmelweis-film, amely méltán siker, megmutatja annak jelentőségét, hogy mennyivel nagyobb biztonságban élhetünk, mint a XIX. század közepéig, amikor Semmelweis letette az asztalra fontos fölfedezését. A korabeli viszonyok közötti tíz százalékról mára három százezrelékre csökkent az anyai halálozás. Azóta is óriási fejlődés történt, tudományos alapon működő egészségügyi alakulat segédkezik a szülés hátterében, de ettől még az élet legveszélyeztetettebb időszaka messze a születés, illetve az azt követő hét nap maradt. Szinte nagyságrenddel több magzati és gyermekhalálozás történik ilyenkor, mint amennyi halálozás az emberi életek első tizennyolc életévében összesen. Így képzeljük el, milyen lehetett bő kétezer éve a helyzet, amikor ráadásul a fiatal házaspár, József és Mária jövevényeknek számítottak Betlehemben. Egy fogadó istállójában kellett lejátszódnia a szülésnek, alkalmas bába vagy került, vagy nem – én feltételezem azért, hogy került egy akkora városban, mint Betlehem… Mindenesetre tény, hogy Jézus édesanyja nem vérzett el, nem kapott szepszist, Jézus élve és egészségesen született meg. Tehát ha valakit fel akar használni Isten az üdvtervében, és ha az illető engedelmes, nem lényeges az, hogy szülése hol, hogyan, milyen körülmények között fog lezajlani.

Mi a szakmai tapasztalata a „mai Máriákkal”, akik önt várandósságukkal, meddőségi vagy egyéb nőgyógyászati problémákkal keresik fel rendelőjében?

Természetesen egyáltalán nem lehet általánosítani, de aggaszt sok-sok fiatal lány kiterjedt szexuális kapcsolati hálója, életmódja. A legnagyobb bánatom talán az, mennyien csak harmincöt fölött gondolják, hogy itt az ideje a gyerekvállalásnak. Nem ritka, hogy az illetőnek van háromféle endokrinbetegsége, amelyet egyenként kell kezelgetni. Emellett van egy-két kezeletlen nemileg terjedő betegsége, amelyeket szintén külön-külön kell gyógyítani, és még kész szerencse, ha a problémáitól nem vált meddővé.

Mennyire messze kerültünk a Szent Család eszményétől... Miben látja a fő veszélyt?

Az egyik mindenképpen a promiszkuitás, az, hogy fiatalon elkezdenek sűrű partnercserével szexuális életet élni, és ez huzamosan így marad. Nem tudják megőrizni magukat tisztán, amire az Ige int. Nem számolnak azzal, hogy ennek milyen következményei lesznek lelki, egészségügyi, reprodukciós tekintetben. Vannak olyan idevágó tényezők, amelyeket még nem is említettem, holott egy életre meghatározóak. Ha egy férfi meg egy nő összekapcsolódik, az immunrendszerüknek is kölcsönös módon toleránssá kell válnia, ám végtelen számú toleranciára nem tud az immunrendszer kiképződni, bármilyen csodálatos is ez a velünk született alkalmazkodás. E probléma következtében azok esetében, akik sok kapcsolat után esnek teherbe, nagyobb az esélye annak, hogy lesz valami komplikáció a terhesség során. Általában autoimmun reakciók, amelyek addig nem voltak… Például – persze nem csak az említett szexuális szabadosság következményeként – terhességi toxémia, amelyben a várandósság során megemelkedik a vérnyomás. A hátterében az áll, hogy az immunreakció folyományaként a méhlepény már a korai időszakban apró trombózisokat szenved el, és nem tud megnőni akkorára, amekkorára kell, ez a magzat növekedésbeli elmaradását idézi elő, és emiatt idő előtt be kell fejezni a terhességet, ha élő gyereket akarunk, meg a stroke-tól megvédett anyát. A promiszkuitással terhelt előélet egy másik fejleménye lehet, hogy miután a fiatal nők összeszednek nemi betegségeket, amelyek kevés tünettel járnak, illetve amelyeket internetes sarlatánok útmutatása szerint kezelgetnek, hozzám eljutva a vizsgálat folyamán kiderül: az egyik betegségből esetleg már kezdődő méhnyakrák alakult ki, amelyet meg kell operálni.

Milyeb gyakori ez?

Évente öt-hat eset biztosan van. A mai fiatalság másik átka a mozgásszegény életmód, azzal kombinálva, hogy iszonyatos mennyiségű cukrot visznek be a szervezetükbe energiaital és nassolnivaló formájában. Ettől akár pár év alatt kialakulhat, még az egészséges nőkben is, az inzulinrezisztencia nevű betegség, amely szintén gyakran vezet meddőséghez.

Tehát sok fiatal rossz életstratégiája, életvitele is önnél csapódik le?

Tipikus eset, hogy valaki egy átmulatozott évtized után eljön: most már volna egy olyan kapcsolat, amelyben szívesen szülne egy gyereket – csakhogy most meg nem esik teherbe. Igyekszünk kideríteni, mi van a háttérben. Kétharmaduknál megfelelő kezeléssel el tudjuk érni, hogy teherbe essenek. De természetesen azokkal is foglalkozunk, akiken meddőség tekintetében nem segíthetünk.

Ezek szerint a „szülőképes nő” mint statisztikai fogalom messze nem azonos a ténylegesen szülőképes nő fogalmával?

Úgy van. Nehéz demográfiai helyzetünket tekintve ehhez járul, hogy megjelent az a magyar nőtípus, aki kijelenti: „Soha nem akarok szülni”.

Akik az Irgalmasrendi Kórház Keresztény Családi Centrumának nőgyógyászati rendelőjében fölkeresik, és az iménti okokból küszködnek problémákkal, hogyan távoznak?

Nekem mint szülészorvosnak semmiképp sem az a dolgom, hogy kritizálgassam bárki életmódját, lekorholjam, hanem hogy tájékoztatást, bátorítást, buzdítást adjak neki ahhoz, hogy változtatni tudjon azon a területen, ahol a szenvedése, szorongása gyökerezik. Az a célom, hogy rám bízzák magukat, mint valamiféle révkalauzra, aki átjuttathatja őket a szorosokon, és bejuttatja a kikötőbe. Melléjük kell állni felelősen és végiggondozni őket akár a meddőség kiküszöböléséig, akár mondjuk egy vetélés miatti gyászreakció normál mederbe tereléséig, vagy a szülésig. Lelkigondozásra ugyan túl sok idő nincs a rendelőben, de ha esély és mód nyílik rá, ezt nem szabad megspórolni. A betegeidet szeretni kell… Nemcsak a feleségedet, gyerekeidet kell szeretni, hanem mindazokat, akiket Isten hozzád küld. Ennek a szeretetnek a forrása nem belőled fakad, Isten az élő forrás. Ezt szem előtt tartva sok jó visszajelzést kap a centrumunk.

Azok között, akik már családanyák, nem találkozni ilyen mérvű gondokkal „rendszerszinten”?

Afféle kényelemkultusz, kedvezőtlen szemléletváltozás vészes terjedését látom amögött, hogy asszonyok öt-tíz-tizenöt év vagy még hosszabb házasság után kilépnek a házasságukból új életet kezdeni, új kapcsolatot keresni, a gyereket, gyerekeket az apára hagyva. Csak a saját látóteremben tíz-egynéhány olyan házasságot számolok, amelyben ez így történt mostanában. Ez annál inkább elképeszt, mivel a házassággondozásnak, amelyet feleségemmel közösen végzünk évtizedek óta – táborokban, előadások, lelkigondozás útján –, pontosan az a fő küldetése, hogy a párokat a Biblia alapján támogassuk. Néhai Pálhegyi Ferenc hívő pszichológus tanítványaiként, munkatársaiként a Bibliai Házassággondozó Szolgálatban és azon kívül arra törekedtünk, hogy a párok egymás iránti érzelme, kölcsönös kommunikációja, gyermeknevelése a Szentírás fényében gyógyuljon.

Az, hogy mind gyakrabban a feleség az, aki kiszakítja magát a házasságból, nem valószínűsíti, hogy a férjekkel is eleve nagy baj van?

De, biztosan. Fontos, hogy legalább a hívő házaspárokat éberen tartsa Isten Igéje. Azaz nem elég megismerni, értékelni a házasságunkra vonatkozó Igéket; azokat meg is kell valósítani! A konfliktuskezelési módozatok meg a „szeretetnyelvek” népszerű elmélete nem hozott áttörést még a keresztyén házasságok megtartásában sem, sőt, általánosan romlik a helyzet.

Jó pár éve a feleségének, Tolnayné Csattos Mártának volt egy emlékezetes nyilatkozatmondata: „Amikor az első gyermekünk férjhez ment, azt mondtam neki, mi apáddal annyira különbözőek vagyunk, hogy naponta ötször is elválhatnánk, de ehelyett a megbocsátást választottuk.” Ma is érvényesül ez a kapcsolatukban?

A krisztusi megbocsátást nem lehet és nem szabad abbahagyni. Igaz ez a különbözőségek miatti önkéntelen súrlódásokra, továbbá az egymás és Isten ellen elkövetett bűnökre, mulasztásokra is. A be, illetve meg nem vallott bűnök és mulasztások felszínre hozatala nagyon fontos, mert amit próbálsz a másik előtt titkolni, abba egyrészt belefáradsz, másrészt az tovább is kifejtheti mételyező hatását a kapcsolatra. A feleségemnek, akitől bocsánatot kérek, illetve aki előtt megvallom, mi jelenti számomra aktuálisan a kísértést, megadom a lehetőséget a beavatkozásra. Bátorít, együtt imádkozik velem, ott tudhatom a háttérben.

Jutott-e kiégésközelbe a hivatásgyakorlás során?

Aktív szülészként igen. Az orvosok közül a legnagyobb kiégési veszélyeztetettségük eleve az aneszteziológusoknak, a szülészeknek és a sebészeknek van. Rendszeres élményem volt, hogy munkába menetkor kikelek az ágyból, de mire az autóhoz elérek, úgy fázom, mintha lázas volnék. Sokszor megesett, hogy ügyelet után csak három órát tudtam aludni, mert vissza kellett mennem. S másnap aztán így helytállni a napi rendelésben… Kegyetlen daráló volt. De Isten egy idő után kisegített engem. Szakmailag átprofilírozott – tíz éve eljöttem a dél-pesti kórházból, jelenlegi munkámban nem vezetek szüléseket. Az Úrnak fontos a jó fizikai állapotunk, hogy a test, a bibliai metafora szerinti templom ép maradjon – a Lélek bennünk, általunk való munkálkodására.

Az említett kiégésközeliség, folyamatos kimerültség mennyire terhelte a házastársi kapcsolatukat?

A szülészi munka mellett egyszerre voltam férj, négy gyermek apukája, presbiter, házassággondozó, előadó, táborvezető… Elérkezett egy pillanat, amikor nehéz helyzetbe kerültünk a magánéleti kérdésekben. Márti nagyon sokat nélkülözött engem, kicsi gyermekeket kellett nevelnie. Egyszer kifakadt, hogy ez nem élet, ahogy élünk. „De mit hagyjak el?” – kérdeztem. Mondta, nem érdekli, mindent hagyjak el, mert ezt így nem lehet tovább csinálni… Akkor kezdtünk el a túlterheltségen gondolkodni. Terhelhetőségünk figyelembevételével meghatároztuk a célok fontossági sorrendjét. Csökkentettem a vállalt szüléslevezetéseim számát. Hasonlóan tettünk a házasság- és családgondozói szolgálattal, megtanultunk egy szám fölött nemet mondani. Miközben célszerűbben kezdtünk gazdálkodni az idővel, arra is ügyeltünk, hogy legyenek közös megmozdulásaink kettesben és a gyerekeinkkel. Ilyen házi intézkedéseink nyomán szűnt meg fokról fokra, Istennek hála, a minket is megtaláló válság. Másfél havonta egy-egy teljes hétvégére igyekszünk elmenni valahova közösen, ahol semmi nem terhel minket. Rászoktunk arra, hogy Mártit is magammal viszem, ha valami konferencián veszek részt. Nem kell főznie, viszont nagyokat tudunk beszélgetni, sétálni…

Jelenleg nem vállalják túl magukat a házassággondozásban?

Ma is aktívak vagyunk a szolgálati területünkön, de nem a régi fokon, azt pusztán a kor előrehaladtával se bírnánk. A hőskorban, úgy tizennyolc éven át két hetet táboroztattunk összesen félszáz családos házaspárt, az egyik hét országos merítésű volt, a másik csak a mi gyülekezetünké. De ami a jelent illeti, az egész Kárpát-medencére kiterjedő helyszínű szolgálataink naptára 2025-ig betelt. Gyermekeink kirepültek a fészekből, ez is könnyebbséget jelent. A fasori gyülekezetben csaknem húsz éve változatlanul mi vezetjük az egyik házaskört.

Az a körülmény, hogy látássérülten elvett felesége a házasság folyamán teljesen megvakult, mit jelent a mindennapokban?

Márti kezdetben rászorult arra, hogy olvassam fel neki az Igét. Ma egyedül is tudná, mert megvannak az eszközök rá, de hát tudatosan törekedtünk kezdettől fogva arra, hogy legyen meg a közös napi csendességünk. A látásproblémája bebetonozta ezt a stratégiai szokásunkat. Fölkelünk idejében, és van fél óránk arra, hogy a napra kijelölt Igét elolvassuk, illetve imádkozzunk. Ez nagyon sok mindentől megmentett minket, például a lelki eltunyulástól és az Istentől való elszakadástól.

Föllép-e olyan disszonancia önök között, amely pont abból fakad, hogy egyikük látó, a másik vak?

Vak emberrel együtt élni sajátos feladat, például hozzá kell szokni, hogy esetleg bármennyire fáj is a derekad, időnként fogsz találni leesett tárgyakat, amelyeket nem azért nem vesz föl a másik, mert idétlen, hanem mert nem látja. Illetve időnként oda fog jönni a legváratlanabb időpontban, és megkérdezi: „Nem láttad, hol tettem le?” Mert nekem két másodperc megtalálni, neki egy órán át kellene túrnia a lakást. Ezek nehezítik egy kicsit a látó fél napi életgyakorlatát, mert készenlétérzetet kell fenntartania magában. Hiszen bármikor kizökkenthetik abból, amit éppen végez. De ez nagyon is hozzátartozik a mi kettőnk egységéhez, amiben le kell faragnunk önszeretetünkből. Ő ugyanúgy hoz értem hasonló gesztusokat, áldozatokat olyan területeken, amelyeken arra nekem van szükségem. Mert nem igaz, hogy ne volna mindkét házasfélnél valami fogyatékosság, amelyben kiegészítésre szorul.

Mit jelent önnek Márti nőisége?

Amikor Mártit megismertem, rabul ejtett az intellektualitása, az, ahogy kötődni tudott gondolataimhoz. Teljessé tette életemet az az inspiráció, amelyet szellemi-lelki értelemben adott, illetve a közös imádságok, az együtt átélt csodák. Nekem tehát az asszonyt ő jelenti, maradéktalanul. Ezen a teljes személyiségét kell érteni. Nagyszerű dolog azt a megajándékozottságot átélni, hogy közös gyermekeink születtek, hogy kiváló anya. Remekül, odaadással, kitartással nevelte a gyerekeinket. Azt az ő attitűdjéből fakadó következetességet én sosem tudtam gyakorolni, amely szükséges volt ahhoz, hogy a gyerekeink azzá legyenek, akik. Vállalta velük azt a tizennégy évet itthon, sőt még tovább is, mert még egyetemistaként is háttérmunkásuk volt. Folyamatos adásának áldásait azóta is látjuk. Minden áldozata ellenére nem érzi magát elnyomottnak, sem amiatt, hogy bizonyos részben alárendelt a férfinak, sem a családanyai hivatásban… És hát csodálatos, hogy Isten közös szolgálatban használ bennünket. Számunkra ezt is jelentheti a „lesznek ketten egy testté”. A sok együtt megélt jó, szokássá vált gesztus, hogy úgy mondjam, összeérik, és egy idő után házasságunk esszenciáját élvezzük mindenben. Mint az öreg tokaji, amely nem is folyik, inkább gélként áramlik.

Hú, de jó ez a tokaji hasonlat!

Erről most eszembe jut, amit egy lelki barátunk mondott a szolgálatainkról: „Olyanok ezek, mint a Piroska szörp, nyolcszoros hígításban is élvezhetők.” Ez az, amivel Isten ajándékozott meg bennünket, nekünk semmi más dolgunk nem volt, mint hogy engedelmeskedjünk neki az ő kegyelme segítségével. És akkor még a nőisége vonatkozásában nem is szóltam arról, hogy láthattam szüléseikor abban az erőfeszítésben, koncentrációban, abban az életre-halálra szóló küzdelemben, amely után kezembe foghattam a gyermekeinket, kettőnk gyümölcseit...

Szülészi munkája során állandóan eszébe juthatott a Szentírás elején található isteni végzés: „Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked.” Botrány ez vagy sem?

Elsőszülöttünk, aki annak idején saját függetlenségéért sokat harcolt, nagy változáson ment át várandósságai és szülései által. Látom felbukkanni irányultságában, viselkedésében az édesanyja számos olyan nemes gesztusát, attitűdjét, amelyek arról tanúskodnak, hogy tudatosan magára vállalta az igazi nőiséget és az anyaságot. Isten a bűn következményét ugyan nem hárította el az asszonyról, de ezáltal teszi teljessé, méltóvá a küldetésében.