„Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába” – mondja Jézus, mi pedig Nikodémussal együtt kérdezhetjük: „Hogyan történhet meg mindez?” Kapás Csilla írása bepillantás a lelki újjászületés folyamatába, őszinte vallomás az egyházi szocializáció szépségeiről és nehézségeiről.
Nem vagyok még hívő. Megpróbálom leírni, hogy mi hibádzik. Nem fénylenek nekem a szavaid. Ha azt mondod, Isten szeret engem, akkor nem értem, kiről beszélsz, furcsán nézek rád. Ha azt mondod, Jézus hív, akkor a hüledezés jut eszembe. Jézusmária. Így, egyben. Ha azt mondod, nem félsz a haláltól, mert Odaát várnak, irigyellek, mert én félek, de nem értem, hol leszel majd. Amikor kérdezed, akarok-e járni hittanra, de nem teszed hozzá, hogy ott éneklünk és beszélgetünk, akkor nem értem, mi az. Ha azt mondod, gyülekezetbe jársz, azt a szót egy másik egyházhoz kötöm, arról nem a reformátusok jutnak eszembe. Ha azt mondod, keresztyén vagy, félni kezdek, hogy szerinted én nem akarok családot, talán szerinted nem is vagyok eléggé magyar.
Engem mindig tartásra, emberségre, hazaszeretetre neveltek, mégis közénk állnak a szavak. Püspök? Nagymamánál volt püspökkenyér. Szentelés? Szenteste nálunk is nagy szeretetben ünnepel a család. Székfoglaló? Volt óvodában az a játék, körbe kellett szaladni, mindig kiestem, mert udvariasan átadtam a helyem. Szóval... sokszor nem értelek, mert mi nem jártunk templomba. Ha megkérdezed a könyvtárban, hogy mit szeretnék, akkor pedig nem merem kérni a Bibliát, mert szégyellem, hogy még nem olvastam.
Így volt régen. Mi hoz változást?
Utazásaimon kérés nélkül is találok Bibliát a hotelszoba-fiókokban, angolul, németül silabizálom, bár néha akad magyar példány is. Máskor a jáki templomot nézzük osztálykiránduláson a gótikus elemek miatt, van szabadidő, jó a templomban hűsölni. Az a csodás nyugalom költözik belém, hogy én szeretem a templomokat. És tudod, mi tetszik benned, keresztyén ember? Hogy látom rajtad, amire vágytam.
Hogy tiszta szívből nevetsz. Nem sértegetsz vagy gúnyolódsz. Hogy látlak egy koncerten: átkarolod a férjed/feleséged, süt rólatok, hogy szeretitek egymást. Hogy gyerekek vannak körülöttetek – és én is úgy oda vagyok a gyerekekért! Hogy tartásod van, nem részegedsz le és a jókedvemet látva nem szólsz le, hogy biztos drogoztam. Hogy nem csúfolsz hetekig Teréz anyának, ha pénzt utalok a bajbajutottnak. Hogy munkatársként megköszönöd a kritikát, elismered, hogy szörnyen viselkedtél és beleszövöd a bocsánatkérésedbe, hogy kell az őszinteség, mert hívő vagy. Okos vagy, és nem „okosban” oldod meg a dolgokat. Szeretettel fordulsz felém, ha pökhendi vagyok. Hogy tanárként példát mutatsz és megbocsátod a megbocsáthatatlant... mert erősít a hit, mert te már tudod, mi a fontos.
Jövök már!
A vasútállomáson pici pénzért szembejön velem egy kis füzet egy lelkész gondolataival, és a vonatról már úgy szállok le, hogy hiszek! Úgyhogy bemegyek egy (nem református) templomba megkeresztelkedni. Pokollal fenyegeti a szeretteimet a pap, jöjjenek ők is, különben nagyon egyedül leszek nélkülük a mennyben. Kábán kisétálok. Megint eltelik pár év, akkor valaki meghív a református templomba. „Van kedved velem jönni?” Ezt végre értem! Semmi idegen szó. Valaki szívesen látna engem egy olyan helyen, ahová ő szívesen megy.
A lelkész(em) aznap arról beszél, hogy bűnösök vagyunk, semmit nem érdemlünk. Rosszul érzem magam ugyan, de többes számban beszél, tetszik az önkritikája, eljövök újra és újra, és keresztelkedem, konfirmálok, itt házasodom. A köztes, vágyakozó állapot után amatőr keresztyén lettem. Tanuló református, hiszen nem ide születtem, hibát hibára halmozok. Morcosak rám, mert húsvétra nyulas kifestőt viszek. Puszit adtam templomban. Alulöltöztem. Rengeteg az íratlan szabály és a fránya szavak (prédikáció, presbiter), amelyek nekem néha még mindig nem úgy fénylenek, mint nektek. És igen, az én ismerőseim pont úgy hallgatják most minden szavam, ahogy én benneteket az elején. Értetlenül hátrálnak vagy megbotránkoznak. A hátam mögött összemosolyognak: „Kedves bolond.”
De itt vagyok.
És erre itt a bezárás, az online istentisztelet, úrvacsora itthon... ezt most együtt tanuljuk.
Milyen jó, hogy volt hozzám türelmetek.