Templom a dombtetőn

Szépen felújított parókia áll a templomdomb lábánál, amely nemcsak Balázs Pál lelkipásztornak és családjának az otthona, hanem gyülekezeti központ is több közösségi térrel, amelyekben bibliaórát, konfirmációs felkészítő alkalmakat tartanak, de itt van a bázisa a helyi cserkészcsapatnak és a nőszövetségnek is. Az 1937-ben felhúzott épület imatermében ülünk le beszélgetni a gyülekezetről Porkolábné Pálfalusi Szilvia főgondnokkal és Görcsös Lajos gondnokkal Balázs Pál társaságában.

Gyorsan megtudjuk, hogy Porkolábné Pálfalusi Szilvia született szerencsi, története pedig azért különleges, mert felnőtt fejjel talált rá Istenre, az ezredfordulón csatlakozott a gyülekezethez. Bár a szülei nem voltak vallásosak, Szilvia már gyermekként vágyott rá, hogy tagja legyen a református közösségnek, végül házasságkötése után csatlakozott. – A férjem már kicsi kora óta a gyülekezetben él, vele jöttem el először – emlékszik vissza az asszony, aki ma is meghatódva idézi fel, hogyan fogadta őt a közösség. – Meg sem voltam keresztelve, de a testvérek kedvesek voltak hozzám, rögtön befogadtak, mindenben segítettek. Nem volt olyan ember, aki azt éreztette volna velem, hogy nincs helyem itt. Sosem gondoltam volna azelőtt, hogy ilyen jóérzésű emberekkel ismerkedem majd meg itt – mondja Szilvia, aki nem sokkal később megkeresztelkedett, konfirmált és a gyülekezet teljes jogú tagjává vált. Azok lettek a gyermekei is, akiket férjével hitben neveltek, közülük egy pedig a lelkészi hivatást választotta. Az óvónőként dolgozó asszony az előző ciklusban már presbitere is lett a szerencsi gyülekezetnek, a legutóbbi tisztújítás során pedig főgondnoknak választották.

Görcsös Lajos szintén a város szülötte, mint mondja, szinte a gyülekezetben szocializálódott, ahová öt-hat éves kora óta jár. – Eleinte gyermek-istentiszteletre, majd ifjúsági órákra, aztán a gyülekezet felnőtt tagjaként a vasárnapi istentiszteletekre – részletezi. – Fiatalságom idején, Börzsönyi József esperes és lelkipásztor felesége, Mariann néni irányítása alatt olajozottan működő, viszonylag nagy létszámú ificsoportunk volt, szívesen töltöttük együtt az időt – emlékszik vissza. A zempléni vidéket is sújtó elvándorlás súlyos bizonyítéka, hogy ifis társai közül csak néhányan maradtak a városban, a többiek mind elköltöztek, ki Debrecenbe, ki Budapestre, ki külföldre. – Szanaszét vannak az egész világban – összegez.

– Átéltem azt az időszakot, amikor az általános iskolában nem örültek annak, ha templomba jártunk, de tiltani már nem tiltották. Hátrányunk sem származott belőle, bár akadt olyan pedagógus, aki rendszeresen hangot adott nemtetszésének a gyülekezeti kapcsolatunk miatt – idézi fel a múltat az idén ötvenedik évét töltő férfi, aki részese volt a rendszerváltozás utáni gyülekezetgyarapodásnak is. Elmondása szerint ma egyfajta generációváltás zajlik, ehhez a Covid is nagymértékben hozzájárult, mert elég sokan meghaltak a gyülekezet tagjai közül is a vírusfertőzés következtében. Görcsös Lajos úgy látja, jelenleg a közösségük egyik legfontosabb feladata azt elérni, hogy a felnövekvő generáció is otthont találjon a gyülekezetben.

Balázs Pál 2015 óta vezeti a Szerencsi Református Egyházközséget, amelynek jelenleg négyszázhetven fenntartója van, a vasárnapi istentiszteleteken átlagosan mintegy százan vesznek részt. A beiktatása előtti évben vette át a helyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola fenntartását a Tiszáninneni Református Egyházkerület, az intézménnyel kialakuló kapcsolat pedig formálni kezdte a gyülekezetet is, bár kellett hozzá némi idő.

– Eleinte kerülgettük a helyzetet, próbáltuk kitalálni, hogyan viszonyuljunk az iskolához, amelynek nem mi vagyunk a fenntartói, hanem az egyházkerület, amely nekünk is felettes szervünk. Végül megértettük, hogy ha a gyülekezet szeretettel fordul az iskola felé, az intézmény pedig egy kicsit a bázisának tekint bennünket, akkor ebből élő, jó kapcsolat jöhet létre, amely megalapozhatja a közösségünk jövőjét, nem beszélve az óriási missziós szolgálati lehetőségről – mondja a lelkipásztor.

Az elmúlt évtizedben aztán szépen egymásra talált a gyülekezet és az iskola. Az évnyitókat és évzárókat, nemzeti megemlékezéseket a templomban tartják, otthont ad a többi között az iskolai csendesnapoknak is, a vasárnapi istentiszteleteken pedig hetente más-más osztály vesz részt. – Ez a kapcsolat nemcsak a gyerekeket, hanem a szüleiket is közel hozza a gyülekezethez, azt tapasztaljuk, minél kisebbek a diákok, annál inkább elkísérik őket a szülők. Jó missziós lehetőség a fiatalabb, huszonöt-harminc-negyven éves generációhoz tartozó szülők megszólítása az istentiszteleteken vagy egyéb gyülekezeti alkalmakon – véli a lelkész.

Balázs Pál szerint hosszú távon kell gondolkodni Isten országával és akaratával kapcsolatban, mert bár van példa arra, hogy valaki hirtelen megérkezik a gyülekezetbe, de inkább a lassú közeledés a jellemző. – Szép lassan ideérnek, ideszelídülnek a szülők is, akik örömmel veszik, hogy gyermekeik jelen vannak a közösségünkben. Nekünk, a gyülekezetnek kötelességünk és egyben küldetésünk, hogy segítsük őket betagozódni a közösségünkbe, legyünk befogadók, építve ezzel is anyaszentegyházunkat – magyarázza.

A lelkipásztor szerint e misszió gyümölcsének is tekinthető az, hogy az elmúlt években rendre tizenhét-tizennyolc konfirmandus állt az úrasztala köré bizonyságot tenni, idén pedig még ennél is többen, huszonegyen.

Szerencsen nem az iskolai hittanoktatás részeként készülnek a diákok a fogadalomtételre, hanem a vasárnapi istentisztelet után tart nekik felkészítő alkalmat Balázs Pál. Mint mondja, korábban próbálta ezt beilleszteni a hetedikes tananyagba, de úgy nem haladtak a tankönyvvel. Meglátása szerint nehéz a fiatalok felkészítése, mert ebben a korban rendkívül szerteágazó az érdeklődésük, a bibliai szövegezésű konfirmációs tananyagot és az előkészítőn elhangzottakat viszont nehezen fogadják be.

– Ezért is nehéz kérdés, milyen tananyagot válasszunk, mert mondhatnánk, hogy mi is a Heidelbergi Kátéból készültünk, és ha mi meg tudtuk tanulni, ők is meg tudják – de valljuk be, mi sem értettük. Bár létezik hatvannégy kérdésből álló, a gyerekek nyelvezetére írt változata református hitvallásunknak, de a mi gyülekezetünkben ez nem vált be igazán. Erősen hiányzik egy olyan konfirmációs tankönyv vagy tananyag, amelyet a mai generáció is megért – jelenti ki Balázs Pál.

Beszél továbbá arról, hogy sok a felnőttkonfirmáció is a gyülekezetben, bár a képet árnyalja, hogy a legtöbben az esküvőjük miatt döntenek mellette. – Eddig tizennyolc keresztelőnk és hat felnőttkonfirmálásunk volt idén. A felnőttek közül négyen egyúttal a keresztség sákramentumában is részesültek – von mérleget az év első öt hónapjáról a lelkipásztor.

Beszélgetésünkben néhány gondolat erejéig visszakanyarodunk az ifjúság és a gyülekezet kapcsolatához. Kiderül, hogy néhány éve elhagyták a külön gyermekeknek szánt istentiszteletet, Balázs Pál meg is magyarázza, miért. – Amíg nem alakult ki az a szokás, hogy az iskolából egy-egy osztály részt vesz a vasárnapi felnőttalkalmon, addig tartottunk gyermek-istentiszteletet, a gyerekek az igehirdetésre készülő ének alatt vonultak át az imaterembe, ott foglalkoztak velük a hitoktatók, a segédlelkész vagy a segédlelkész felesége – mondja Balázs Pál. Most már inkább azt látják jónak, ha a gyermekek részt vesznek a felnőtteknek szóló istentiszteleten. – Kicsit szokják a gyülekezeti viselkedést, megismerik a liturgiát, a közösséget. És – valljuk be – igen hatásos, amikor gyermekhangon zúg a miatyánk és azok az énekek, amelyeket már tudnak – érvel a lelkipásztor.

De nem csak a gyermekekkel igyekszik megismertetni magát a szerencsi reformátusság. Tavaly házigazdái voltak a Tiszáninneni Református Egyházkerület néhány éve indított H2Ő: Az élet vize nevű kezdeményezésének, amelynek az a célja, hogy kivigyék az evangéliumot a templom falai közül az utcára.

– A Rákóczi-vár kiváló helyszíne volt a rendezvénynek – mondja Görcsös Lajos. – Nevezhetnénk családi napnak vagy evangelizációs alkalomnak is. Az egyházkerület azokat a központokat kereste meg, ahol egyházi iskolák működnek, de a nap programját nem az intézmény, hanem a gyülekezet szervezi, így az esemény másik célja a közösség hitbeli előrelépése – részletezi a gondnok. – Tavaly mi voltunk a házigazdák, az asszonyok rengeteg süteményt készítettek, volt, aki szórólapot osztott, más újságot, és ebédre is vendégül láttuk az eseményre kilátogató mintegy hétszáz érdeklődőt – teszi hozzá.

A gyülekezet hétközi alkalmai között nemcsak a csütörtöki bibliaórát találjuk, hanem a hétfő délutáni úgynevezett csigakészítést is, amelyen a közösség tagjai összegyűlnek – persze elsősorban a nők –, hogy csigatésztát készítsenek és közben beszélgessenek.

– Most hétfőn a Csigában pont Rákóczi Zsigmondról olvastunk egy cikket, majd alaposan megtárgyaltuk, hogyan is volt ez – mondja Porkolábné Pálfalusi Szilvia. – Említettem is a fiamnak utána, mennyire szeretek oda járni, mert van egy asszonytestvérünk, aki rendszeresen hoz újságcikkeket, általában a templomunkhoz, a reformációhoz vagy a reformátussághoz kapcsolódó témában, mint ezen a legutóbbi alkalmon is. A gyülekezetünk egyik nagy tudású asszonya is ott szokott lenni köztünk, ő kiegészíti az olvasottakat a saját ismereteivel, majd mindenki hozzászól a témához. Olyan izgalmas beszélgetések szoktak kikerekedni ebből, hogy nem is tudom, hol hallhatnék még ehhez hasonló érdekességeket – lelkendezik a főgondnok asszony.

Egy-egy csigás alkalmon egy kiló lisztből gyúrt tésztát pödörnek meg az asszonyok, a keletkezett mennyiség pedig a legtöbbször az Erdőbényei Református Szeretetotthonba kerül adományként, amelyet olyankor személyesen, egy kis áhítat után adnak át, de jut belőle esküvőkre, családi eseményekre is, illetve az adventi vásáron is árusítják.

S bár a lelkészük csigát készíteni nem szokott, de szinte minden hétfőn köszönti az asszonyokat, és időnként a beszélgetésbe is bekapcsolódik. Mint kiderül, emögött rejtőzik még egy apró, de annál édesebb szál: – Finom süteményeket is hoznak magukkal a testvérek – mondja mosolyogva Balázs Pál.

Megemlítem, hogy pünkösdvasárnap a szerencsi templomból közvetít ünnepi istentiszteletet a Duna televízió, de a várt izgatottság helyett hűvös, profizmusra valló pillantásokat és igenlést kapok.

– Szokott lenni rádiós is, az Európa Rádió szinte hazajár hozzánk, de közvetített már innen a Kossuth rádió is – magyarázza Görcsös Lajos.

– Valóban szokva vagyunk hozzá, ha mondhatok ilyet – ismeri el Balázs Pál. Beavat minket abba is, hogy hagyományos pünkösdi dicséreteket tervez választani, hogy szépen szóljon az éneklés. Az igehirdetés textusát még nem jelölte ki, de igyekeznie kell, mert le kell adnia a műsor szerkesztőinek, hogy a jeltolmács is készülni tudjon az alkalomra.

A kamera előtti szereplés azért sem idegen a lelkésznek, mert a járvány idején ő is azok közé tartozott, akik tartottak online istentiszteletet, a facebookos alkalmakat viszont a pandémia elmúltával abbahagyta.

– Lehet, hogy kicsit könnyíteni akartunk a terheken, és ezért fejeztük be a közvetítést, de mintha az is tapasztalható lett volna, hogy kissé könnyelműbbé vált a gyülekezet. Hogyha otthon meghallgathatjuk a vasárnapi ebéd elkészítése közben, akkor minek kellene eljönni? – teszi fel a költői kérdést. – Azért öröm volt látni, mennyien kapcsolódtak be, szóltak hozzá vagy nézték akár végig az istentiszteletet – mutat rá a másik oldalra. A lelkész szerint az online közvetítés bizonyos körülmények között hasznos, de nem feltétlenül közösségépítő.

– Hát hogyan lenne az?! – reagál Balázs Pál kijelentésére Porkolábné Pálfalusi Szilvia. – Isten megadta nekünk ezeket a helyeket, a templomokat, ahol hallgathatjuk az ő Igéjét és közösségben lehetünk, szerintem ez nagyon fontos. Teljesen másképp hat az emberre, amikor ott, a templomban vesz részt egy istentiszteleten, mint ha otthon, a fotelben ülve teszi. – Én szeretek templomba és az Isten útján járni. A gyerekeimet is így neveltem, a családunkban mindig fontos volt az, hogy támaszkodjunk az Isten Igéjére, a Bibliára, hogy forgassuk, olvassuk, és megpróbáljunk úgy élni, ha nem sikerül is teljes mértékig. Örülök, hogy olyan közösségben lehetek, ahol hasonlóan gondolkoznak, és így haladhatunk tovább, így építhetjük a gyülekezetünket – teszi hozzá.