Test, lélek, keresztyénség

Mi pontosan a lélek?

A lélek nem választható szét a testtől. Amikor diákokkal beszélgetünk erről a kérdésről, meg szoktuk állapítani, hogy lélek az, ami nélkül halott a test. A pszichológia tudománya az elmére – mint az idegrendszer működésére – koncentrál, de a lélek ennél sokkal több: Isten lehelete, az a lélegzet, amely igazán emberségessé és elevenné tesz bennünket.

Ezek szerint ez a kettő hatással van egymásra.

Test és lélek között kapcsolat van. Sokáig kutatták a pszichológusok, hogy hol vannak a kapcsolódási pontok. Két folyamatra hívnám fel a figyelmet: a szomatopszichikusra, amikor a test befolyásolja a lelkiállapotunkat, illetve a pszichoszomatikusra, ebben az esetben a lélek hat a testre akár pozitív, akár negatív irányban. Ezek párhuzamos, de ellentétes folyamatok, mindkettőnek van pozitív és negatív hatása. A szomatopszichikus egyik esete, amikor a test egészsége jótékonyan hat a lélekre. „Ép testben ép lélek” – mondja közmondásunk, ugyanígy egy fájdalommal, gyötrődésekkel járó betegség az ember lelkivilágán, mozzanatain is meglátszik. Ugyanakkor fordított irányban is igaz: ha lélekben jól érezzük magunkat, képesek vagyunk jobb kondícióba hozni szervezetünket. Vannak lelki útjai annak, hogy karban tudjuk tartani a testünket, ez nagyon fontos a stresszel terhelt mindennapokban, mert ha nem élünk vele, akkor ahogy Gyökössy Endre fogalmaz a Magunkról magunknak című könyvében: „Ha hallgat a száj, kiáltanak a szervek.” Egy-egy lelki teher könnyen okozhat testi megbetegedéseket. Nyelvünk ezt így fogalmazza meg: ha hosszasan emésztem magamat, annak krónikus gyomorhurut vagy gyomorfekély lehet a vége. Dühöngök magamban, és vastagbélprobléma jön elő, vagy szívemre veszem a dolgokat, majd kialakul a magas vérnyomás. De mondhatnám azt is: olyan fullasztó számomra ez a helyzet, aminek következtében asztmás rohamok jelentkezhetnek, és kiütést kapok ezektől a megnyilvánulásoktól, majd valóban jön az allergia… Sokféle pszichoszomatikus eredetű betegséget ismerünk.

Olykor azzal vádolnak bennünket, hogy gyülekezeteink gyenge lelkűek közössége. Pszichológusként mit gondol erről?

Nem ilyennek látom magunkat. Való igaz, hogy vannak, akik az élet hajótöröttjeiként érkeznek a gyülekezetbe, de az Úr Jézus maga mondja, ahogy Máté evangéliumában olvassuk: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” A gyülekezet lehet az a hely, ahol az ember megtalálja fogódzóit, ahol igazán lelki, de akár testi gyógyulást is kap. Ha őszintén magunkba nézünk, nem biztos, hogy azt tudjuk mondani: nekünk aztán semmi problémánk nincs. Egy lélekben erős embernek is lehetnek testi vagy akár lelki problémái, és azzal a világképpel szakítottunk már, hogy a betegség Isten büntetése lenne.

A keresztyén embereknek mi a leggyakoribb problémája?

A mindennapok gondjai. Főképpen családi kérdésekkel fordulnak hozzám, de lelkigondozást végző szolgatársaimat sokszor más problémákkal is megkeresik. Gyakori az elakadás a gyermeknevelésben, amennyire jó szülők szeretnénk lenni, annyira felkészületlenek vagyunk, ez a fiatalokra is igaz. Úgy tapasztalom, azok a hallgatók találkoznak leginkább ezzel a témával, akik óvodapedagógus vagy tanítói szakon tanulnak. Ha valamilyen komolyabb technikai eszközt veszünk, első dolgunk, hogy elolvassuk a használati utasítását. Ehhez képest magától értetődőnek vesszük, hogy egy gyermekkel együtt a szülő is megszületik, pedig azért érdemes lenne elővenni néhány könyvet a gyermeknevelésről! Ez a legkevesebb. Persze a mintákat tanulja az ember, de vannak olyan konkrét dolgok, amiket nem tud ellesni a szüleitől. Munkavállalásnál is magától értetődőnek tartjuk, hogy előbb három-négy évet tanulni kell, majd jönnek a gyakorlati évek, és csak ezek után válik teljes jogú alkalmazottá az egyén.

Némelyek éppen azért nem vállalnak gyermeket, mert félnek, hogy rossz szülők lennének. A félelem az egész életünket végigkíséri. Hogyan lehet ettől megszabadulni?

Úgy vélem, a bátor ember is fél, a teljesen félelemmentes ember inkább vakmerő, senkitől se félve nekimegy a világnak, nem számol cselekedetei következményeivel. Ám sok esetben azt gondolja az ember, hogy a félelem a bátorság hiányát is jelenti. Ez nem igaz. A bátor ember is félhet, de őt ez nem akadályozza a cselekedeteiben. Mindig lesz mitől tartani, de nem szabad aggodalmaskodni, mert se okosabbak, se magasabbak nem leszünk tőle, dobjuk ki az egészet az ablakon! Nekünk van olyan tegnap, ma és mindörökké biztos pontunk, aki ezt az aggódást el tudja fedezni, és azt mondja: Légy bátor! Merj továbblépni az életedben! „Ne félj” – mondja Krisztus Márk evangéliumában.

Említette Gyökössy Endre református pszichológust. Az Életápolás című művében így ír: „A ma emberének lassan már mindene van, csak embere nincs.” Hogyan tudnánk segíteni egymásnak, ha már a „Hogy vagy?” kérdésre sem adhatunk őszinte választ, mert nem illik, a kultúránk nem engedi?

Hadd válaszoljak egy Gyökössy-történettel. Megkérdezték tőle: „Hogy van?” Jött rá a protokollválasz: „Köszönöm, jól.” Az esetet így magyarázta: „Ha láttam volna az emberen, hogy valóban kíváncsi rám, akkor megálltam volna, és elmondtam volna neki, hogy nem jól.” A mi felelősségünk, hogy éreztessük, valóban kíváncsiak és hajlandóak vagyunk meghallgatni akár azokat a gondokat is, amelyekkel a másik ember küzd. Könnyű jó dolgokról beszélgetni, de az élet nehézségeiről mintha kevésbé lenne az.

Előfordult, hogy pszichológusként nem tudott segíteni egy adott szituációban, viszont keresztyénként igen?

A lelkigondozottjaim tudnának erre válaszolni. Szerintem nincs keresztyén pszichológia, de van keresztyén pszichológus. Bennem egybeforrt a kettő. A pszichológus nem mondhatja meg, hogy mit csináljon a páciens, de beszélhetünk megoldási lehetőségekről. A döntés lehetőségét továbbra is az egyénre bízzuk. Valójában a Szentírás is így tesz. Az Úr elénk adta a jót és a rosszat: ha örömteli életet szeretnél élni, akkor ezek a keretek. De még mindig az ember dönt. Sőt, láthatjuk, hogy a döntésből lett a legnagyobb probléma. Isten szeretetébe az is belefér, hogy ellene válasszunk. Ő lehetőséget nyújt nekünk a jóra vagy valami másra…

Minden esetben igazat mond a pszichológia? Keresztyén emberként hogyan vélekedik erről?

Azt vizsgálhatom, hogy objektív tudomány-e, ennek próbáját kiállja-e vagy nem. Einsteinnek tulajdonítják ezt a mondást: „A hit ellentéte a hitetlenség, a tudás ellentéte a tudatlanság” – azaz a hitnek nem a tudás az ellentéte. Nyugodtan lehetek valamilyen tudományterületnek a képviselője úgy, hogy hiszek Istenben. Einstein tovább folytatja: „A vallás tudomány nélkül vak, a tudomány vallás nélkül viszont béna.” Én egyetértek vele.

Gyülekezetének tagjai mennyire nyílnak meg ön előtt, mennyire mernek önhöz fordulni?

Van az a pont, amikor már igen. A leghosszabb út a lelkigondozó ajtajáig szokott tartani, attól a ponttól már megvan a motiváltság, együttműködési készség, hogy megossza a problémáját a személy. Igen, van az a mélység, amikor az ember akar beszélni róla. Legyen kivel!