A keresztyén egység napját közel három évtizede, a Pannonhalmi Főapátság alapításának 1996-os millenniuma óta ünnepeljük. A jeles napon, szeptember 14-én Leányfalun jártunk, ahol Sulyok Tamás köztársasági elnök is csatlakozott a helyi felekezetek lelkipásztoraihoz és híveihez. Az ökumenikus liturgia és az ünnepi beszéd után a Ravasz László-emlékház mellett megnyitották az ünnep szellemében felállított szabadtéri tárlatot, amely Boldog Meszlényi Zoltán katolikus vértanú püspöknek, a Gulagot is megjáró Gulácsy Lajos református püspöknek és az ötvenhatos mártír Gulyás Lajos levéli református lelkipásztornak állít emléket.
– A Pannonhalmi Főapátság megalapítása óta a magyarság elválaszthatatlan a kereszténységtől, mi több, nemzeti önazonosságuk nem értelmezhető nélküle – figyelmeztetett ünnepi beszédében Sulyok Tamás köztársasági elnök, egyúttal rámutatott, hogy az elmúlt bő ezer esztendőben hősök és szentek, hitvallók és mártírok, értékteremtő és értékőrző magyarok sora követte egymást. Az államfő úgy látja, hosszú időnek kellett eltelnie, amíg eljutottunk a felekezeti szembenállástól a másikkal vállalt közösségig, az egy irányba haladás és a közös úton járás felismeréséig.
A szónok a náci uralom vértanú lelkipásztorát, Dietrich Bonhoeffert idézte: „Szüksége van az egyik keresztyénnek a másikra, akitől Isten szavát hallja. Szüksége van rá újra meg újra, valahányszor elbizonytalanodik és elcsügged, hiszen merő önámítás volna, ha a maga erejéből akarna önmagán segíteni. Rá van utalva a testvérére, az üdvözítő isteni Ige hordozójára és hirdetőjére.” – Kire is támaszkodhatok, ha nem a mellettem lévőre? Kire is számíthatok, ha nem arra, aki ugyanarra és ugyanoda tekint, mint én? Kinek is kérhetném tanácsát, ha nem annak, aki ugyanazon értékek szerint éli az életét, mint én? Kiben is bízhatnék, ha nem abban, akivel egy úton járok? – szegezte hallgatóságának e kérdéseket a köztársasági elnök, hangsúlyozva, hogy mi, keresztyének egymásra vagyunk utalva, egyúttal azt is firtatva, vajon ennek tudatában éljük-e a mindennapjainkat.
Sulyok Tamás szerint a keresztyének összekapaszkodására van szükség, hogy ne essenek el, mert korunkban jócskán van min elcsúszniuk. – Az igazat és hamisat, a jót és a rosszat és már magát az embert is relatívvá tevő ideológiai áramlatok hullámai felénk is csapnak. A tiszta fogalmak szándékos elhomályosítása a mi szavainkat is erodálja. A fizikai, szellemi és lelki elkényelmesedés minket is arra csábít, hogy az elévülhetetlen helyett az esetlegest válasszuk. A szétdobálás korában vajon mi, keresztyén magyarok tudunk-e összegyűjteni? Hiszen Isten vagy a semmi, az összefogás vagy a szétszórás, a közös érték vagy az egyéni érdek között kell választanunk – fogalmazott az államfő, aki szerint a helyes irány a másik keresztyénhez és a másik magyarhoz vezet.
Kocsis Sándor pócsmegyer-leányfalui lelkipásztor Kárpátalján nőtt föl, a konfirmandustáborokban még ő is találkozhatott a 2016-ban elhunyt Gulácsy Lajos püspökkel. Mint lapunknak elmondta, mindig örültek neki, mert mindenkihez volt egy-két jó szava, illetve mindig mesélt egy-egy derűs kis történetet, amellyel megmosolyogtatta a fiatalokat. – Azt is mondhatom, kerestük a társaságát, mert jó volt őt hallgatni – emlékezett a lelkipásztor. Megtudtuk, hogy a püspök ezekben a táborokban mindig tartott egy-egy előadást, bizonyságtételt a Gulagon átéltekről, arról, miként lehet a legnehezebb időkben is megmaradni a hitben: rendszeresen imádkoztak a fogolytársakkal, fejből idéztek egymásnak bibliai szakaszokat, amelyekről együtt elmélkedtek, és igyekeztek az úrvacsorai közösséget is megtartani, amennyire lehetett. – Gulácsy Lajos püspököt a hitelesség, a szeretetteljesség és az élő hit jellemezte. Ezeket igyekezett továbbadni mindenkinek, aki hallgatta őt – idézte fel emlékeit az ifjú lelkipásztor.
Szerinte e nap üzenete nem csupán az, hogy egyek vagyunk, mert ez az egység passzív jelentése, hanem az is, hogy együtt vagyunk, mert ez ugyanannak az aktív jelentése. Kifejtette, hogy a közösség teljességében megélt életet, a személyes kapcsolatok varázsát semmi sem helyettesíti, ezért a mellettünk álló magyart és keresztyént hozzánk tartozónak kell elismernünk, ami a közös tettekben, az öröm megosztásában és a másik nehézségeiben való részt vállalásban válik kézzelfoghatóvá.
A köztársasági elnök méltatta Leányfalu keresztyén közösségeinek az egység melletti elkötelezettségét, és Ravasz László református püspököt idézve arra figyelmeztetett, hogy a legnagyobb vereség a világon az, ha megszokjuk a rosszat. Arra kérte hallgatóságát, hogy folytassák a jót együtt, közösen, közösségben, hogy győzzenek.
Az egybegyűlteket köszöntötte Adorján András, Leányfalu polgármestere is, aki elmondta, hogy a település másfél évszázados történetét, korábbi lelkipásztorainak köszönhetően, a jó felekezetközi kapcsolatok jellemezték. Megjegyezte, hogy amikor a kilencvenes években elkezdődött a januári ökumenikus imahetek sorozata, a helyi gyülekezetek már az első évben csatlakoztak hozzá. Hozzátette, a helyi közösség megbecsüli pásztorait, ezért 2013-ban a római katolikus plébános, Szalay Zoltán és az akkori református lelkész, Kovách Tamás is díszpolgári címet kapott. Két évvel ezelőtt pedig megnyílt a Ravasz László-emlékház és annak állandó kiállítása, amely a faluhoz ezer szállal kötődő Ravasz Lászlónak, Katona Puszta Sándor papköltő-plébánosnak, Kölley György katolikus papnak és cserkészvezetőnek, valamint a Filadelfia-diakonisszáknak állít emléket. Az ünnepséghez természetesen ökumenikus liturgia is kapcsolódott.
A Ravasz László-emlékház oldalában így megnyitott szabadtéri tárlat, amely Boldog Meszlényi Zoltán katolikus vértanú püspöknek, a Gulagot is megjáró Gulácsy Lajos kárpátaljai református püspöknek és az ötvenhatos mártír Gulyás Lajos levéli református lelkipásztornak állít emléket, október 14-ig várja az érdeklődőket.
Végig hálás maradt
A leányfalui rendezvényen jelen volt Gulácsy Lajos egykori kárpátaljai püspök leánya is, férjes nevén Löser Emma. A nyugdíjas asszonyt, aki az élete során tanárként és tolmácsként kereste a kenyerét, arra kértük, ossza meg velünk néhány emlékét az édesapjáról.
Milyen lelki útravalót kapott otthonról?
Szigorú ember volt, aki mindig azt mondta nekünk, hogy panaszra semmi okunk sem lehet, csak hálaadásra. Csak később jöttünk rá, mennyire igaza volt. Ezt a lágerben eltöltött hét és fél év alatt tanulta meg, ahonnan minden átélt szörnyűség ellenére úgy tudott hazajönni, hogy végig hálaadó maradt. Meg rendre tanított minket, és arra, hogy aki amire feltette az életét, aki amilyen hivatást választott, legyen az lelkész, tanár, orvos vagy asztalos, végezze azt a munkát becsülettel. Mert senkitől sem kérik számon azt, amit nem kapott, de amit kapott, azt bizony igen! Ennek tudatában nőttünk föl, így igyekeztünk élni az életünket. Erős lelki fundamentumot kaptunk tehát, az már más kérdés, mit építettünk rá. Volt, hogy csak szénát és pozdorját, amelyet elfújt az élet viharainak szele, ám mindig volt min újrakezdeni az építkezést. Gyerekként, kamaszként talán nem tudtuk értékelni ezt a szilárd alapot, de később rájöttünk, mekkora kincs. Áldott legyen érte az emléke.
A református egyház mennyire becsüli meg az emlékét?
Nálunk, Munkácson egészen biztosan megbecsüli. De rengetegen ismerik az apámat: ha középkorú lelkésszel beszélek, szinte biztosan hallotta, találkozott vagy akár beszélt is vele. Négy évig sofőrködtem neki, egy ócska Ladával jártuk a hat gyülekezetét. Soha semmi más útja nem volt az autóval: csak a szolgálatba vagy a szolgálatból. Én őt mindig a Bibliával vagy más könyvvel a kezében láttam. A munkácsi gyülekezetben az unokaöcsém, Gulácsy Dániel viszi tovább az örökségét, úgy igyekszik ott, mint a nagyapja annak idején. Olykor még a gesztusaiban is rá emlékeztet.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!