Isten dicséretére és a bajbajutottak megsegítésére zengett a Zeneakadémia nagyterme a március 31-én megtartott jótékonysági koncerten. A Károli Gáspár Református Egyetem alapításának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett eseményen a Központi Református Kórus, a Psalterium Hungaricum Kórus és a Károli Kórus előadásában csendült fel többek között Gárdonyi Zsoltnak az egyetem számára írt darabja. A koncert bevételét az aleppói református gyülekezet segítségével a szíriai földrengés rászorultjainak juttatják el a szervezők.
Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora köszöntőjében kiemelte, hogy a koncert egyszerre ad alkalmat az örömre, az ünnepre és az együttérzésre. Aleppó lakói és a református testvérek hosszú éveken át szenvedtek a harcoktól. A szíriai polgárháború által leginkább sújtott térséget ráadásul február 10-én hatalmas erejű földrengés rázta meg, pótolhatatlan veszteségeket és borzalmas pusztítást okozva.

Trócsányi László az egyetemről azt mondta, hogy a világra nyitott, ugyanakkor a református értékeket őrző és képviselő intézményként működik
2021 őszén az egyetem pedagógiai karának vezetői felvetették egy olyan új ünnepi zenemű bemutatásának igényét, amely kötődik az egyetem névadójához, Károli Gáspárhoz. A felsőoktatási intézmény vezetősége erre a feladatra Gárdonyi Zsoltot, az intézmény díszpolgárát kérte fel. A zeneszerző ennek apropóján írta meg művét, amelyet a maga „opus ultimumának”, azaz utolsó, az életművét záró darabjának nevezett. Alkotásában a számára kedves igeverseket református köszöntésünk, az „áldás, békesség!” keretezi.

Gárdonyi Zsolt, az Áldáskívánás című orgonakíséretes kórusmű szerzője
A koncerten elhangzott még Gárdonyi Zsolt Hálaadó ének című darabja, amelyet maga a szerző kísért orgonán, valamint Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagy vezényletével és Pálúr János Liszt-díjas orgonaművész előadásában Gárdonyi Zoltán Dicsérő ének című műve.

Gárdonyi Zsolt orgonajátékával és Erdélyi Dániel, a Központi Református Kórus alapítójának vezényletével szól: „Nagy hálát adjunk az Atya Istennek”
Az estet Bartók Béla Divertimento című darabja zárta, amelyet a Zeneakadémia Kamarazenekara Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész vezetésével adott elő. A kétórás koncerttel a Károli Gáspár Református Egyetem alapításának harmincadik évfordulóját ünnepelték a résztvevők.