TikTok, globalizáció és az igazság

Mi alapján tájékozódhatunk a korunkat jellemző bizonytalanságban?

A világ jelenlegi állapotához mi is hozzájárultunk, sokunk életvitele pontosan ugyanolyan, mint a kortársainké. Elszakadtunk a krisztusi látásmódtól, már nem vagyunk elégedettek, ha van ruhánk, ennivalónk, lakásunk. Sok mindent eltorzítottunk, és megszokott életformánkká vált a környezet kihasználása. Valamennyi történelmi korban, a mostanihoz hasonló kiszámíthatatlan időszakokban a bibliai bölcsesség lehet segítségünkre a Példabeszédek könyvének negyedik fejezetéből: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” Napjaink krízisei, kétségei között a gondolataink, érzéseink akkor kerülhetnek a helyükre, ha újra kinyitjuk a Szentírást, megnyugszunk a tanításában, és elfogadjuk a világ eseményeinek egyetlen érvényes narratívájaként.

Érthető, ha elfog bennünket az utolsó idők közeledésének félelme, és felfigyelünk A jelenések könyvére, amelyet a 21. században méltatlanul elhanyagoltunk, pedig sokat meríthetünk belőle. Szívünk békességre lel, ha tudjuk, a világ eseményei mögött Jézus Krisztus áll, és mindig mennyei döntés előzi meg a földi eseményeket.

A világban feltartóztathatatlanul és ellenállhatatlanul egyetlen végső hatalom irányít, Jézus Krisztus. Nap mint nap értesülünk tragikus történésekről, egészen közel hozzánk háború zajlik, amire évtizedek óta nem volt példa. A harcok, járványok, természeti és gazdasági katasztrófák nyomán eluralkodik bennünk a fenyegetettség és a félelem bizonytalansága, amely rávetül az életünkre. A Biblia lapjain Jézus megingathatatlan hatalmáról olvasunk, és tanításától ki is józanodunk, amire korunknak szüksége van. Isten személyével kapcsolatban elterjedt nézet, hogy csak általunk pozitívnak tartott tulajdonságokat aggathatunk rá: jóság, szeretet, gondviselés. A jelenések könyvét olvasva rájövünk, ezek sztereotípiák, Isten ennél sokkal több, Jézus Krisztus kormányzásának módja, döntéseinek indoka pedig messze meghaladja értelmünket, és beteljesületlenül hagyja elvárásainkat.

Miközben „levetett saruval” állunk meg Isten szuverenitása előtt, bepillanthatunk Krisztus eszköztárába és a folyamatba, ahogyan a világhatalmakat, uralkodókat engedi cselekedni.

A modern teológia fel akarta oldani a jóság és az ítélet között fennálló vélt feszültséget azzal, hogy igyekezett megkülönböztetni az Ószövetség és az Újszövetség Istenét, az elsőt haragvó, a másodikat szerető Istenként elénk állítani. Jézus önmagát az Ószövetség Istenével azonosította, sőt elmondta, amit az Atya tesz, azt cselekszi ő is. Tehát A jelenések könyve borítja a Jóisten-teológiát. Isten a trónon ül, magához hívja a Bárányt, odaadja neki a tekercset, mert egyedül ő méltó, hogy feltörje a pecséteket.

Mit érthetünk meg A jelenések könyvéből?

Olvasunk természeti csapásokról, háborúkról, ökológiai katasztrófákról és a korábban működő törvényszerűségek felborulásáról. Ha az Úr angyalai megfújják a trombitákat, járványok törnek ki. Az embereket különböző gyilkos, démoni eszmék kerítik hatalmukba, érthetetlen elméletekben kezdenek hinni. A bekövetkező események során elpusztulnak az istentelenek és a hívők is, de az Úr számontartja az övéit. Az időmeghatározások – hónapok, hetek, napok – azt mutatják, hogy Isten szabja meg, mi mennyi ideig fog tartani, tehát az események nem parttalanul zajlanak. Számomra ez felemelő és nyugalmat ad. Lehet, hogy senki nem ismeri a nevemet, senki nem tudja, hogy létezem, de egy helyen fel van írva a nevem. A jelenések könyve esetében nem egyetlen eseménysorról beszélünk, hanem ismétlődésről. A könyvben szereplő fontos szimbólumok a történelem során lehetőséget adtak a hívőknek, hogy értsék az eseményeket. Krisztus követői újra meg újra felismerték az Antikrisztust az adott időszak valamelyik elnyomó hatalmában, így az első században a császár személyében, a reformáció korában a római pápában, a 20. században a sztálini és hitleri rémuralomban. A közös valamennyiben, hogy az antikrisztusi hatalom, bármennyi követőre talál is, Krisztussal teljesen ellentétes értékeket képvisel.

Az elmúlt két évtized során gyökeres változásoknak lehettünk tanúi a társadalom erkölcsi értékrendjében, filozófiájában, vallásában és művészetében. A felfordulás olyan mélyreható, hogy nagyszüleink nemzedéke aligha gondolta volna, hogy ez bekövetkezhet. A Szentírásból származó eszmények és erkölcsi normák iránti tisztelet, elfogadás az idősebb generációval együtt kihal. Ma már világosan látszik, hogy a magát progresszívnek tartó emberi gondolkodás új korszakba lépett, amelyet keresztyén teológusok új pogányságként jellemeznek. Jézus követése és a keresztyén értékrend egyik korban sem vált többségi állásponttá, és ezt A jelenések könyve is megerősíti. Történelmi példák bizonyítják, hogy a hitvalló keresztyénség elválaszthatatlan az üldöztetéstől.

Nagy Konstantin császár felismerte a keresztyénség stabilizáló erejét, és olyan kiváltságokban részesítette, amelyeket az ősi római vallás papjai élveztek. A keresztyénség kultúra- és történelemformáló erővé vált, és az évszázadok alatt hozzászoktunk, hogy meghatározza az értékrendet, az életet. Ezeknek az időknek azonban vége, a keresztyén vélemény már csak megtűrt, sőt egyre inkább üldözött álláspont lesz.

Mi eredményezte napjaink kulturális válságát?

A felvilágosodás és az általa előkészített francia forradalom hadat üzent a megelőző évszázadok államvezetési és társadalomszervezési gyakorlatának, és új világrend létrehozását tűzte ki célul. Ezt a belőle kifejlődő liberalizmus és marxizmus részben meg is valósította, de mára fenntarthatatlanná vált. A marxizmus bebizonyította, egy eszmének nem kell igaznak lennie ahhoz, hogy mindent felforgasson. Igaz ez a liberalizmusra is, amelyről azt gondoltuk, hogy jobb. Napjainkra a két eszmerendszer összekapcsolódott és új formát öltött, bár mindkettő emberképe téves alapokon áll. Idealisztikus szemlélettel közelítettek az emberhez, nem vizsgálták soha a gonosz valódi eredetét és természetét.

A problémát az Isten nélküli világmagyarázat okozza, amely nem tűri, hogy megkérdőjelezzék. A liberalizmust sem lehet belülről kritizálni. Az alternatíva nélküli ideológiák diktatúrához vezetnek, hiszen egy történetté egyszerűsített értelmezést kényszerítenek mindenkire. A filozófiatörténet évszázadaiból meg kellett volna már tanulnunk, hogy lehetetlen megismerni az igazságot Isten létezésének elismerése nélkül.

A Teremtő a szükséges kiindulópont. Isten és az igazság elválaszthatatlanok egymástól. Minden gondolat az igazság lényegéről visszavisz bennünket Istenhez, Jézus Krisztushoz. „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6) Ha valaki nem tudja elviselni Isten létezésének gondolatát, az igazság fogalmának sincs helye a világképében. A végső igazság objektív valóság, tehát rajtunk kívül létezik, és ugyanaz marad függetlenül attól, hogy mi hogyan érzékeljük. Olyan állandó, mint ahogy Isten változtathatatlan. Pál rómabeliekhez írt levelének első fejezetében háromszor is olvassuk, hogy akiknek Isten nem kell, azokat kiszolgáltatja: szívük vágyaiban a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét; gyalázatos szenvedélyeiknek, ahol felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel; megbízhatatlan gondolkodásuknak, hogy azt tegyék, ami nem illik. A tisztátalanság a szexuális bűnre, a gyalázatos szenvedély a szexuális bűn súlyosbodására, kifejezetten a homoszexuális bűnre utal. A megbízhatatlan gondolkodás még mélyebbre süllyed. A szó, amelyet ennek leírására használ – adokimosz – azt jelenti: ítélőképesség nélküli, annyira eltorzult, hogy nem képes különbséget tenni a magától értetődő természetes és természetellenes között. Érvelése csúcspontjaként Pál huszonhárom vétket sorol fel, amelyek egyre inkább elterjednek a társadalomban, míg végül az egész kultúra telítődik velük. Ha az ember elhagyja Istent, akkor Isten viszonzásul elhagyja az embert. Az Istent elvető világ Isten ítéleteként értelmetlenségbe torkollik és szétesik. Ez a lényege a mai kulturális krízisnek.

A technikai vívmányok segítettek, hogy szinte azonnal részesei legyünk a világ eseményeinek, viszont elszigetelődtünk még azoktól is, akikhez közel állunk.

A globalizáció a modern kultúra alapvető fontosságú eleme: a virtuális világ és a közösségi média azt az érzést közvetíti, hogy a nagy egész része vagy, mindenhol ott lehetsz, és mindannyian összetartozunk. Kifejezetten pozitív, hogy ha valahol visszaélés történik, arról azonnal értesülünk, és az egész világ felzúdul. Ugyanakkor azt hiszem, a mostani generációnak még nem sikerült a globális és a lokális egyensúlyát megtalálni. A globális krízis elől, amelyet most már a hétköznapjainkban is érzékelünk, az emberek rögtön a lokalitásba menekülnek. Tehát az válik fontossá, ki a férjed, a feleséged, a gyerekeid. A lelkészek a gyülekezet tagjait személyesen ismerik, az életünket lokális szinten építik. A helyi közösségben nem a TikTokon, Instagramon keresztül vagyunk jelen, hanem személyesen.

Ha valaki csak a globális média vagy a virtuális közösség tagjaként határozza meg az identitását, az nem tudja helyesen értelmezni önmagát, a világot. A közösségi médiában könnyen elhisszük, hogy a virtuális hálón keresztül ott vagyunk a fősodorban, elsőként értesülünk a politika eseményeiről, látszódunk, számítunk, mi is fontosak vagyunk, odafigyelnek arra, amit teszünk. A TikTok-generáció persze most alaposan felhívja a figyelmünket, hogy baj van, hiszen egyre extrémebb dolgot kell tenni ahhoz, hogy „lássanak”. Szükségünk van a személyes beszélgetésekre, mert Isten az embert kommunikációra és szoros kapcsolatok építésére teremtette. Isten is kommunikál, a Biblia is médiaeszköz. A Mindenható azonban nekünk adta Szentlelkét, aki dekódolja az üzenetét, tehát összeköttetésben vagyunk vele. Az Úr azt mondja, gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal, vagyis a szeretet valóságos megnyilvánulása a cselekedet, amely csak akkor történhet meg, ha kilépünk a virtuális világból. Lehet a szeretet kifejezése, ha lájkot vagy emojit küldünk, de ez nem közösség, nem a gyászoló ember átölelése, beletekintés a másik szemébe, olvasás a gesztusaiban. Isten adott nekünk kegyelmi ajándékokat, amelyeket a jelenléti közösség megéléséhez biztosított, nem otthoni gyakorlásra, hanem a többiek javára. Ezért a koronavírus-járvány idején használt digitális istentisztelet és úrvacsora vakvágány. Egyik lelkésztársam egyenesen azt állítja, hogy a keresztyénség egyetlen létezési formája a helyi gyülekezet. Isten és az ember együtt voltak az Édenben. A bűn miatt elűzte Ádámot és Évát, de megígérte nekik, hogy Krisztusban újra együtt lesznek. A jelenések könyvében a Mindenható megvigasztalja az övéit.

Észre sem vesszük, és az egyházzal együtt idomulunk a világhoz, már a templomban is a személyes boldogságunkat keressük.

Mi, keresztyének, talán meg sem fogalmazva, azért megyünk templomba, hogy jól érezzük magunkat, esetleg a barátokkal való találkozásért, a felemelő énekekért, egy jó prédikációért. Az imáink, a személyesek és a közösségiek egyaránt, általában a nyomorúság enyhítésére összpontosítanak, nem pedig az Isten mélyebb megismerésére. Hajlamosak vagyunk olyan gyülekezetet választani, amely tetszik nekünk, és nem feltétlenül a teológiai meggyőződés dönt. Az egyház sok helyen kiszolgálja az emberek boldogságigényét, és azok a közösségek, amelyek érzelmi alapokon szerveződnek, még nagyon sokáig népszerűek lesznek. E tekintetben a protestantizmus, különösen a református, presbiteriánus kegyesség, amely intellektuális beállítottságú, nagy hátrányban van.

A református egyháznak azonban nincs más útja, hiszen Isten maga is intellektuális, és az embert is annak teremtette, értelmesen beszél velünk. Úgy alkotott meg minket, hogy gondolkozva mondatokat fogalmazzunk és megértsük a mély összefüggéseket. Isten nem megérzéseken vagy az érzésvilágunkon keresztül befolyásol bennünket, hanem az értelmünkre hat. Szükséges, hogy az emberek gondolkodjanak, pedig felgyorsult világunkban éppen erre nincs elég igény és idő.

A legtöbb lelkész kínlódik, hogy mivel járjon az emberek kedvében. Az istentisztelet alatt a résztvevők rövid idő után az órájukat nézegetik, mert nem kapnak gyors, új impulzusokat, és a koncentráció csökken. Ha Isten rövid mondatokkal, tweetekkel akart volna velünk kommunikálni, megtette volna. De ha meg akarjuk érteni a Mindenható gondolatait, akkor egyszerűen le kell ülnünk, el kell olvasnunk, amit mond, figyelni rá. Ez az emberi kapcsolatokban is így működik. Korunk leszoktatja az embereket a gondolkodásról, az imádságról, hiszen az imádság is intellektuális cselekmény. Nem csak sóhaj (persze néha az is), nem érzés, nem lebegő meditáció. Aki nem tud gondolkozni, az beszélni sem tud, vagyis képtelen megfogalmazni a gondolatait, az érzéseit. Ha nem olvassuk a Bibliát, nem tudunk róla beszélni Istennel. Mindez deformálódott, összezsugorodott keresztyénséghez vezet. A hívő ember öröme az Istennel való kapcsolatból, megértett igazságának elfogadásából fakad. A folyamatos boldogság- és jólétkeresés nem bibliai út. Az Igének való engedelmesség rendszerességet, érzelmi stabilitást ad az életnek.