Tiszáninnen az életet választották

Nagyszabású református találkozót tartott a Tiszáninneni Református Egyházkerület június 10-én, szombaton. Az eseményen, amelynek a Sárospataki Református Kollégium adott otthont, az egyházkerület nyolcvan gyülekezetének több mint hatszáz tagja vett részt.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület egyik sajátossága a sok apró falu mellett, hogy élni akaró református közösségből áll. Ezen a napon az együvé tartozás élményén túl megtapasztalhattuk azt is, hogy milyen sokan vagyunk. Megtelt a kollégium udvara, benépesültek a folyosók, a könyvtár, és ezúttal nem csupán külső szemlélőként csodálkozhattunk rá református örökségünkre, hanem hitből fakadó hálaadással élhettük meg Isten megtartó kegyelmét.

Sárospataki gyülekezeti találkozó Fotó: Szilágyi Zsófia

Fotó: Szilágyi Zsófia

„Nagy hálát adjunk az Atya Istennek…” – csendült fel énekszóban a hálaadás. A nyitó istentiszteleten Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökének igehirdetése Naámán története alapján hangzott el. Fontos figyelmeztetés ebben az Igében a ma embere számára is, hogy szembesülni kell az emberi erők végességével, ugyanakkor felkínálkozik az a másik megoldás, amely Istennél van elkészítve. A nagy idegen, pogány világban elég volt egyetlen hang, egy rabszolga kislányé, aki a gyógyulás lehetőségéről beszélt. Ezért nem lehet kétségünk afelől, hogy Isten ma is képes életeket menteni, ha bátran megvalljuk hitünket és rámutatunk a gyógyulást adó Úrra.

Pásztor Dániel Fotó: Szilágyi Zsófia

Fotó: Szilágyi Zsófia

A négy egyházmegye köszöntését az esperesek tolmácsolták a jelenlévőknek. Ezután a Sárospataki Református Kollégium énekkarának előadásában csendültek fel református énekeink feldolgozásai, Bereczky Róbert karnagy vezetésével. A délelőtti fellépők sorát a Continental Band dicsőítő zenekar zárta. Látható és tapasztalható volt, hogy a zenészek és az énekesek hitből fakadó örömmel tettek bizonyságot az élő Jézus Krisztusról.

Sárospataki gyülekezeti találkozó Fotó: Szilágyi Zsófia

Fotó: Szilágyi Zsófia

A délutáni programot a mai magyar keresztyén zene egyik legismertebb dalszerzője, előadója nyitotta meg. Pintér Béla állt a színpadon, és amiként ezt tőle megszokhattuk, énekben és szóban is megszólalt az evangélium. A hatalmas, a minket szerető, az értünk önmagát odaáldozó Krisztust hirdette. A sokak által jól ismert énekeket a jelenlévők együtt énekelték vele.

Pintér Béla Fotó: Szilágyi Zsófia

Fotó: Szilágyi Zsófia

A napot a Téglás Zsolt vezette Zsindely Népzenei Együttes műsora zárta. A sárospataki formáció nemes feladatának tekinti, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a magyar népzenét.

Hálával tartozunk a szervezőknek, akik az előkészületben, a lebonyolításban fáradoztak, így Vadnai Zoltán egyházkerületi missziói tanácsosnak, a kollégium és a teológia részéről segítséget nyújtóknak. De legnagyobb hála a mindenben megmutatkozó kegyelmes Istent illeti, aki összehívott és áldásával megajándékozott minket.

Reménységünk szerint egy év múlva, 2024. június 8-án újra találkozhatunk Sárospatakon.

Az eseményről készült videós összefoglalót itt nézhetik meg: